– A mai világban már ritkaságnak számítanak a képeslapok, a gyűjtők pedig még inkább. Mikor és miért kezdtél képeslapokat gyűjteni?

– Elsősorban bélyeggyűjtő vagyok, mivel a családomban ez egy komoly hagyomány volt. A nagyapám már 1956-ban bélyegszakkört vezetett, és mivel édesapám is foglalkozott gyűjtéssel ez rám is átragadt. Gyerekkorom óta gyűjtöm a bélyegeket, viszont az egyetemi éveim után jött az ötlet, hogy a képeslapok világa is érdekes lehet. Képeslapgyűjtéssel 2018 óta foglalkozom. Az aukciós házaknál rendkívül olcsón lehetett hozzájuk jutni, így elkezdtem nagyobb gyűjteményeket felvásárolni. Ez annyira előrehaladt, hogy ma már körülbelül 40 ezres gyűjteményem van. Elsősorban üdvözlőlapokat gyűjtök – karácsonyi, húsvéti, pünkösdi, születésnapi, névnapi lapokat –, magyar és külföldi darabokat egyaránt.

– Honnan erednek a képeslapok?

– Az Osztrák–Magyar Monarchiából, és a történetük egészen 1869-ig nyúlik vissza. Emanuel Herrmann bécsújhelyi katonai akadémiai tanár vetette fel először, hogy egyszerűsíteni kellene a levelezést, ugyanis a legtöbb borítékos levélben csak rövid üzenet volt, például „Boldog Karácsonyt!” vagy „Boldog Húsvéti Ünnepeket!”. Az 1860-as években öt krajcárba kerültek ezek a feladott borítékok. Igény született arra, hogy ezeket a rövid, nyilvánosan is elküldhető üzeneteket egyszerűbb és olcsóbb formában juttassa el a feladó a címzettnek. Így jött létre a levelezőlap, amit olcsóbban, két krajcár fejében lehetett feladni. Később a polgárok rajzokat kezdtek készíteni rájuk, innen jött az ötlet a nyomdáknak, hogy képekkel ellátott lapokat készítsenek, így született meg a képes levelezőlap, mai nevén a képeslap. Akkoriban még az Ausztriában nyomtatott képeslapokat, illetve a Németországból importált lapokat tartották nyilván, majd 1896-tól már magyar kiadású képeslapok is forgalomba kerültek. Az első daraboknál a kép még kicsi volt, középen helyezkedett el, és az üzenetet köré írták. Ez alapján könnyen felismerhetők az 1905 előtti lapok.

– Manapság már alig használ valaki képeslapot. Hogyan bővíthető a gyűjtemény?

– Többféleképpen. Sok esetben azok, akik kapták, már nem tartották meg őket, vagy egy lakás kiürítésekor kerültek elő, és így jutottak el a gyűjtőkhöz. Én leginkább aukciós házakból vásárolok, az elején ezres tételekben is vettem lapokat. Ma már sokkal tudatosabban gyűjtök, mert sok az ismétlődő lap. A nehézséget az okozza, hogy nincs katalógus, mint a bélyegeknél, így nehéz nyomon követni, hogy mi az, ami hiányzik és mi az, ami már megvan.

– Van-e különösen értékes darab a gyűjteményedben?

– Vannak 1900-as évek elejéről származó képeslapjaim, és akad köztük olyan, amely több ezer forintot ér. Általánosságban a német és osztrák területekről származó lapok értékesebbek, mert ott sokkal nagyobb mennyiségben és változatosságban készültek.

– A gyűjteményed karácsonyi témájú lapjait Kecskeméten mutattad be nemrégiben. A Petőfi Sándor Városi Könyvtárban április 13-ig látogatható a húsvéti lapokat bemutató tárlat.

– Kecskeméten, a munkahelyemen, a Kecskeméti Katona József Gimnáziumban volt egy nagyobb, karácsonyi tematikájú kiállítás, mintegy 1700 képeslappal. A gyűjteményemben jelenleg körülbelül 12 ezer karácsonyi és 7 ezer húsvéti lap található. A mostani kiállítás kisebb léptékű: itt nagyjából 300 darabot mutatok be, a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódóan. Vannak grafikus és fényképes lapok is: Jézus feltámadását ábrázoló képek, nyuszik, tojások, gyermekalakok, mesefigurák. Fontos, hogy ezek mind megírt képeslapok, így tulajdonképpen nemcsak szép látványt nyújtanak, hanem családok történetei is kiolvashatók belőlük.

– A húsvéti jelképek közül talán a legismertebb a tojás és a nyúl, ami számos képeslapon megjelenik. Honnan erednek ezek a szimbólumok?

– Mindkettő mögött izgalmas történet húzódik meg. A tojás szimbolikája jóval régebbi, mint maga a keresztény húsvét: már az ókori kultúrákban is a termékenység, az újjászületés és az élet körforgásának jelképe volt. Ez a jelentés később szinte észrevétlenül épült be a keresztény hagyományba is, amikor a húsvét Jézus feltámadásának ünnepévé vált. A tojás így egyszerre hordozza az ősi, természethez kötődő jelentést és a vallási tartalmat is.
Ezzel szemben a húsvéti nyúl története sokkal inkább egy félreértésből kialakult hagyomány. A magyar népi kultúrában eredetileg nem is szerepelt a nyúl, mint húsvéti figura. A gyökerek a német nyelvterülethez vezetnek vissza, ahol nem a nyúl, hanem a gyöngytyúk (németül „Haselhuhn”) kapcsolódott a tojás szimbolikájához. A nyelvi rövidítések és félreértelmezések azonban idővel teljesen átalakították ezt a képet: a „Hasel” szó rövidülése miatt sokan a „Hase”, vagyis nyúl szóra asszociáltak. Így alakult ki az a ma már természetesnek tűnő kép, hogy nem egy madár, hanem egy nyúl hozza a tojásokat. Különösen érdekes látni, hogy a képeslapokon is hogyan jelenik meg ez az átalakulás: a korábbi, vallási témájú ábrázolások mellett egyre inkább előtérbe kerülnek a kedves, játékos nyuszik és a tojások, amelyek már inkább a modern, családi ünneplés hangulatát tükrözik.

– Mit jelent a gyűjtés számodra?

– Ez ma már nem csak hobbi, inkább értékmentés. Ezek a képeslapok a legtöbb esetben kidobásra kerültek volna. Így viszont megmaradnak, és kiállításokon keresztül mások is láthatják ezeket. Régen – még a ’80-as, ’90-es években is – természetes volt, hogy a családtagok képeslapot küldtek egymásnak. Ma már alig akad fiatal, aki valaha feladott volna egyet is. Pedig egy képeslap sokkal személyesebb, mint egy messenger üzenet. Azt gondolom, hogy ezek nemcsak tárgyak, hanem emberi történetek. És ha valaki megnéz egy ilyen kiállítást, talán egy kicsit közelebb kerül ehhez az élményhez.