Fantolyné Makány Ildikó pályaválasztása nem egyetlen határozott gyermekkori elképzelés eredménye volt. Inkább az élet terelgette egyik lehetőségtől a másikig. Pedagógus ugyan volt a családban, de eredetileg egészen másban gondolkodott, idegen nyelvű levelező szeretett volna lenni, ám a matematikai is közel állt hozzá.

– Általános iskolában dr. Mihalovics Istvánné alapozta meg az érdeklődésemet és szeretetemet a matematika iránt. Összességében a Batthyány Iskola ének-zene tagozatán lubickolni lehetett a művészetekben. Maga az éneklés, az iskola magas színvonalú kórusa, dr. Somogyvári Zoltánné Alíz néni vezetésével óriási élményt nyújtott. A világszínvonalú debreceni Bartók Béla nemzetközi kórusversenyen szerepelni – 4 év leforgása alatt két alkalommal – megalapozta a minőséghez való hozzáállásomat. A tagozat tanári karának – az igazgató Bense György vezetésével – ezenfelül is szívügye volt a népművészet, a hagyomány ápolása, az iskolatípus létrehozójának Kodály Zoltánnak az iránymutatása alapján. Emellett Irma néni gyönyörű fazekas tárgyai, dr. Papdi Sándorné Zsuzsa néni néptáncszakköre mind ebbe az irányba terelgettek – emlékezett vissza.

Egy rajz változtatta meg az irányt

– Az idegen nyelvű elképzelésemet a gimnáziumban egy folyosói rajzkiállítás változtatta meg. Meglát­tam a leheletfinom, költői színesceruzás rajzokat, és azt mondtam magamban, hogy ilyet én is tudok. Hazamentem és lerajzoltam egy krizantémfejet. Amint tudtam, bemutattam Rosta Ferenc tanár úrnak, és ő felvett a gimnázium rajzszakkörébe. Mikor bizonyossá vált számomra, hogy a rajzzal szeretnék továbbtanulni, beprotezsált a Holló László Képzőművész Körbe, ahol Terescsényi Bandi bácsitól tanulhattam. Otthon is folyton rajzoltam, összesen majdnem húsz órát hetente – idézte fel.

Végül a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán matematika-rajz szakos tanári diplomát szerzett.

– Ha visszanézek, úgy érzem, a pályám a realitások mentén alakult, de közben azt is gondolom, hogy valamilyen magasabb erő terelgetett – mondta.

A rajzoláshoz fűződő mély kötődés azóta is áthatja az életét. – Egy jó rajzhoz fel kell nőni, a rajznak helyesnek kell lennie, pontosan kell ábrázolnia a tárgyat. Ezt gyakorolni kell, de ugyanakkor szét kell választani a lényeges és lényegtelen látványelemeket. Itt kezdődik a művészet – vallja.

Szegeden erősödött fel a néptánc iránti szenvedély

A néptánc iránti vonzalom az általános iskola 8 éve alatt alakult ki. A főiskola második évfolyamán járt először táncházban, az intézmény Tamási Áron Klubjában, szobatársa meghívására.  

– Az első táncházi élmény teljesen elvarázsolt. Akkor éreztem meg, hogy ez az, ami engem igazán érdekel. Még a rajzolásnál is jobban. A tánc közössége nemcsak új életformát, hanem szerelmet is hozott, ami eggyé olvadt a tánc iránti rajongással. Ez a kettő igen veszélyes elegyet alkotott és odáig röpített, hogy 2005-ben elvégeztem a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánctanári szakát – mondta.

Közben azonban sok minden történt. Előbb Kunszálláson oktatott 13 évig, főképpen rajzot, oroszt, végül matematikát is. Ezalatt a Kiskun Táncegyüttesben táncolt annak feloszlásáig. Közben járt a Kecskemét Táncegyüttesbe, azután a Kecskeméti Kurázs Táncműhely alapító tagja lett, és ott táncol mostanáig. Kunszállás után visszatért tanítani a Batthyány Lajos Általános Iskolába, néptáncot, rajzot, matematikát, hon- és népismeretet, és kézműves szakkört tartott. Megfordult még néptánctanárként a környék művészeti iskoláiban is.

Amit a nagymamától kapott, azt továbbadja

A hagyományőrzés gyökerei jóval korábbra nyúlnak vissza, mint az általános iskolás vagy a táncházi élmények. A család, különösen a nagymamája jelentette az első találkozást azzal a világgal, amelyet ma már tudatosan ment és továbbad.

Nagymamája Kunszálláson, tanyán élt. Nyáron, a többi unokatestvérrel együtt sok időt töltött nála. A játék, erdei barangolás mellett segített a kertben, az állatok körül.

– A nagymamám sokat mesélt a régi életről, igaz történeteket a háborúról, este elalvás előtt pedig azokat a meséket mondta, amiket ő is az anyukájától hallott. A hagyományőrzés végső soron innen jött. Amit a nagyszüleimtől láttam és tanultam, azt nem szerettem volna elveszíteni. Ezek apróságoknak tűnhetnek, de egy család, egy közösség emlékezetét hordozzák. Gyűjtöttem a szólásokat, népi játékokat, meséket, hiedelmeket az egész családomban. Nem egyszerűen régi szokásokként tekintek rájuk, hanem olyan tudásként, amit érdemes megőrizni és továbbadni. Az órákon ma is a „rossz gyerekek kiszámolóját” tanítom, amit egykor nagymamámtól hallottam – hangsúlyozta.

– Szintén rajongója voltam az indián kultúrának, amit többé-kevésbé lehetett ismerni az indiános könyvekből. A barátnőmmel azt terveztük, hogy misszionáriusként beköltözünk egy indián rezervátumba, és visszatanítjuk az indiánoknak elfeledett kultúrájukat. Nos a kultúra visszatanításáért nem is kellett olyan messzire mennünk – tette hozzá.

Érdeklődése idővel egyre szerteágazóbbá vált. A néptánc mellett megismerte a népművészet más ágait is: foglalkozott viseletvarrással, hímzéssel, nemezeléssel, bútorfestéssel, tojásírással, mézeskalács-díszítéssel, madzagszövéssel, sőt, népi szövő tanfolyamot is végzett.

– Nemcsak táncolni akartam. Azt szerettem volna, hogy a népművészet minél több ágát megismerjem, és lehetőség szerint magam is űzzem – tette hozzá.

Félegyházi táncok és autentikus népviseletek nyomában

A Kiskun Táncegyüttes tagjaként férjével és más együttesi tagokkal kutatómunkába kezdett. A környékbeli táncok után kutatva félegyházi motívumokat próbált felderíteni. Találtak két olyan párt, – a Némedi László által vezetett népdalkör tagjai között – akik ismerték a félegyházi dobogós csárdást. Az ő táncukat sikerült videóra rögzíteniük.

A hagyományőrzés iránti elkötelezettségét most már nemcsak saját tudása, hanem egy különleges viselettár is őrzi. A Batthyány Lajos Általános Iskolában 27 évvel ezelőtt kapta meg a viselettárat, amelyet azóta is folyamatosan gondoz. Az autentikus néptáncruhák között somogyi, bodrogközi, rábaközi, tápéi öltözetek is találhatóak, valamint régi és új stílusú kalocsai rendek. A gyűjteményben alsószoknyák, szoknyák, ingvállak, mellények, saját kezűleg varrott kötények, kékfestő szoknyák, hímzett felsők, nadrágok, bőgatyák, kalárisok, keszkenők, kalocsai bokréták is vannak. A kollekció azonban számára soha nem tekinthető lezártnak: szeretné még székely viselettel is bővíteni.

„Rácsodálkozást és életörömöt kell adni a gyerekeknek”

Pedagógusként közben azt látja, hogy egyre nehezebb megszólítani a gyerekeket. Szerinte sokan elszakadtak a valóságos tapasztalatoktól, a közvetlen környezetüktől, a természettől, és a digitális eszközök világa túlságosan nagy teret kap az életükben.

– A gyerekek érdektelenek, elszakadtak a valóságtól. Ezzel párhuzamosan az oktatásból is kikerült az a fajta élmény, amikor a gyerek létrehoz, alkot valamit a saját kezével. Ennek az alkotó szemléletnek nagyobb arányban kellene megjelennie a tananyagban, és az oktatásnak nagyobb hangsúlyt kellene helyeznie az összetett készségek fejlesztésére. Komplex módon kellene jelen lennie a közösség és egyén számára hasznos, gyakorlatot előtérbe helyező tevékenységeknek, amelyek eredménye kézzelfogható és valóban szükséges, nem pedig szimulált helyzet. Az iskolai tantárgyak ugyanis csak szimulációját adják bizonyos szituációknak. Azt is központi kérdéssé kellene tenni, hogyan tudunk harmonikusan együtt élni a természettel, úgy, mint egykor a felmenőink – emelte ki.

A Kodály-módszer szellemiségéhez való visszatérést is fontosnak tartja, mert Kodály Zoltán fő művét, az ének tagozatos iskolákat a liberális oktatási kormányzatok nagy számban megszűntették szerte az országban.

A nyugdíj sem jelent majd elszakadást

A negyvenéves pedagógusi pályát elismerő oklevél és a Kiskunfélegyháza Város Hagyományőrző és Hazafias Tevékenységéért kitüntető díj egyszerre ismeri el Fantolyné Makány Ildikó több évtizedes nevelő-oktató munkáját és értékmentő tevékenységét. Számára a kitüntetések inkább megerősítést jelentenek, mint lezárást.

A nyugdíjas évekre sem készül tétlenséggel. Szeret kertészkedni, a permakultúrás növénytermesztést készük elsajátítani. A tanítást sem szeretné teljesen abbahagyni: részmunkaidőben továbbra is szívesen dolgozna az iskolában.

Van egy személyes terve is: szeretne emlékezést írni a család számára, összegyűjtve mindazt, amit a családi múltból, a nagyszülőktől örökölt történetekből fontosnak tart. Mert számára a hagyományőrzés végső soron erről szól: megőrizni azt, ami egyszer már érték volt, és megtalálni hozzá azokat, akiknek a kezében a jövőben is értékké válhat.

– Amit az ember kap a családjától és a közösségétől, azt nem szabad magával vinnie. Tovább kell adni. Talán ez a legfontosabb dolgom tanárként és hagyományőrzőként is – összegezte.