Különleges közösségi élményben lehet része mindazoknak, akik ellátogatnak Fülöpjakabra a Falvak Éjszakája programsorozatra április 25-én és május 2-án. Az események középpontjában idén a hagyományok, a helyi értékek és a lovas kultúra áll.
A Falvak Éjszakája program keretében adják át Fülöpjakab új látványosságát, a Kucsora István kocsi- és szekérmúzeumot. A különleges kültéri kiállítást, amely a polgármesteri hivatal udvarában kapott helyet, április 25-én, Szent György-nap alkalmából a „Lovakrul” című egész napos sokadalom keretében nyitják...
Remek hangulatban zajlott a II. Böllérnap Pálmonostorán, március 14-én, szombaton. A Pálmonostora és Környéke Traktoros Egyesület szervezésében megvalósult rendezvény célja az volt, hogy közösségi élményt nyújtson, ápolja a hagyományokat, és összehozza a település és a környék lakóit.
500 fővel rajtolt el a hetedik Tour de Puszta, terepkerékpáros és terepfutó verseny március 8-án, vasárnap a Fülöpjakabi Szabadidőparkban. A Bringabarát kerékpárbolt és speciality kávézó és a Bringabarátok Sportegyesület szervezésben megvalósult esemény idén a megszokott futó- és kerékpáros távok mellett...
A Versenyképes Járások Program első ütemében elindított térségi fejlesztések után újabb forrás érkezik a Kiskunfélegyházi járásba: a program második ütemében 250 millió forint támogatás segíti a települések együttműködésben megvalósuló fejlesztéseit. Míg az első ütem elsősorban infrastrukturális és közösségi beruházásokra koncentrált,...
Különleges vadászati és trófea kiállítás nyílik március 14-én Fülöpjakabon, a Csáki Pali Rendezvényház épületében. „A csodaszarvas nyomában” című tárlat a magyar vadászkultúra hagyományait, értékeit és látványos trófeáit mutatja be az érdeklődőknek.
Nem egyetlen látványos beruházásról, hanem több, egymásra épülő fejlesztésről szól a Kiskunfélegyházi járásban elindult, 250 millió forintos program. A fókusz kettős: az aktív életmód ösztönzése és a közlekedésbiztonság megerősítése – települési szinten, összehangoltan.
Fiatal gátéri polgárőrök drogprevenciós munkáját ismerték el március 3-án, kedden, a településen szervezett ünnepség keretében. A három kitüntetettnek, Vincze Katalinnak, Urbán Lászlónak és Tábi Dávidnak dr. Fekecs Dénes, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke nyújtotta át az oklevelet és a vele...
Február 10-én, kedden kora délután átadták az M5 autópálya kunszállási csomópontját. Az eseményen részt vett Lezsák Sándor, Kunszállás és térsége országgyűlési képviselője, Almási Roland Márk, Kunszállás község polgármestere, valamint Lenkei Róbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés képviselője, választókerületi kabinetfőnök.
A Tiszaalpári Pejtsik Béla Nagyközségi és Iskolai Könyvtár pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-1.1.1-21 HELYI GAZDASÁGFEJLESZTÉS felhívásra „500 adagos Főzőkonyha kialakítása” címmel (projekt azonosítószáma: TOP_PLUSZ-1.1.1-21-BK1-2022-00011). A projekt keretében 575,00 millió Ft vissza nem térítendő európai...
Új közösségi térrel bővült Fülöpjakab: elkészült és ünnepélyes keretek között átadták a „Szombat esti ház” elnevezésű modern közösségi házat. A beruházás Fülöpjakab Község Önkormányzatának pályázatával, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében, 156 millió forint vissza nem térítendő európai...
Jelentős mérföldkőhöz érkezett Kunszállás közlekedési infrastruktúrája: elkészült az M5 autópálya kunszállási csomópontja. A hírt Almási Roland Márk polgármester osztotta meg a település közösségi oldalán.
A szülők, nagyszülők újra visszaidézhették gyermekkorukat azon a játékkiállításon, amit Tiszaalpáron, a könyvtárban rendeztek meg a napokban. A több mint kétezer kiállított tárgy egy részét ki is lehetett próbálni.
Ünnepélyes tornaterem avató zajlott Gátéron, a Liget Óvodában november 26-án, szerdán. A helyiség az „Új tornaszoba építése” tárgyú, TOP_PLUSZ-3.3.1-21-BK1-2022-00018 azonosító számú projekt keretében, 60 millió forintos, vissza nem térítendő Európai Uniós támogatásból valósult meg.
Következő filmjéhez keres szereplőket Katona Attila, a fülöpjakabi filmes. Örökké a szívemben című mozijának bemutatója után szinte azonnal belevágott egy újabb projektbe, ahol ismét komoly témát boncolgat készülő alkotásában: 1956 eseményeit mutatja meg szeretett falujának és családjának vonatkozásában.
BanBQ-Téli malackodás címmel Európa eddigi legnagyobb SCA nemzetközi steaksütő versenyét rendezte meg Tiszaalpáron az Európa-bajnok házaspár, Tarjányi András és felesége Tarjányiné Dobák Nóra, november 8-án, szombaton. A versenyen hét országból képviseltették magukat bírák és versenyzők, a megmérettetés több kategóriában zajlott....
Tiszaalpáron ünnepélyes keretek között tették le az új, 500 adagos főzőkonyha alapkövét, amely a TOP Plusz program keretében valósul meg. A beruházás célja, hogy korszerű, energiatakarékos és költséghatékony módon biztosítsa a gyermekétkeztetést és a közétkeztetést a településen.
Immár hagyománnyá vált Gátéren, hogy október 31-én a falu apraja-nagyja jelmezbe bújik, és közösen ünnepli a Halloweent. Az ötödik alkalommal megrendezett halloweeni felvonulás igazi közösségi eseménnyé nőtte ki magát: zenével, nevetéssel és rengeteg édességgel telt meg a falu.
BanBQ-Téli malackodás címmel Európa eddigi legnagyobb SCA nemzetközi steaksütő versenyét rendezi meg Tiszaalpáron Tarjányi András és felesége Tarjányiné Dobák Nóra november 8-án, szombaton.