Október 18. vasárnap, Lukács
2026. október 18., 19:00

Hiába vezetett a félidőben a Félegyháza, pont nélkül távozott Kalocsáról

A kilencedik fordulóval folytatódott a megyei elsőosztályú labdarúgó bajnokság A szombat délutáni mérkőzésen a Kiskunfélegyháza az Anda Kalocsa FC otthonába utazott.

A hazaiak eddig jól szerepeltek a bajnokságban, mert a találkozó előtt lejátszott hét mérkőzésből négyet megnyertek, egy találkozó döntetlenül végződött, két alkalommal pedig vereséget szenvedtek. Így 13 pontot szerezve a negyedik helyen álltak a tabellán. Legutóbb az elmúlt három év bajnokát a Tiszakécskei LC II-t győzték le idegenben 2-3-ra. Nagyon szoros az élvonal, mert a második helyezett Hartának és a harmadik Kunbajának is 14 pontja volt a forduló előtt. (Az előbbi csapat két mérkőzéssel kevesebbet játszott.) A Bajának és a Kecskeméti LC-nek tizenhárom, míg a KTE-II-nek tizenkét pontot sikerült gyűjteni. 

Az előző fordulóban a Kiskunfélegyháza hazai pályán 2-0 arányban bizonyult jobbnak a Csólyospálosnál, így jelenleg, a megszerzett tíz pontjukkal a tizedik helyen álltak a tabellán. Ilyen előjelek mellett a találkozó esélyesének a Kalocsa számított. 

Hamar, már a 4. percben megszerezte a vezetést a Kalocsa Koszovscsuk Alekszandr révén 1-0, amire öt perc múlva, válaszolt is a Kiskunfélegyháza, jobban mondva Kanyó János 1-1. A 11. percben olyan esemény történt, ami Palásti Sándor vezetőedző szerint tizenegyest ért volna. Ugyanis hátulról csúsztak rá Kurgyis Kevin lábára a büntető területen belül, de a játékvezető ezért nem adott tizenegyest. Ezt reklamálta a vezetőedző, aminek az lett a következménye, hogy felmutatták neki a piros lapot. Minden bizonnyal más lett volna az eredmény, ha tizenegyes következik és azt be is rúgja a Kiskunfélegyháza. Ettől függetlenül Oroszi Dániel révén, még az első félidő végén megszerezte a vezetést a Kiskunfélegyháza 1-2. 

A második félidő azonban már nem úgy alakult, ahogyan azt a vendégek szerették volna. Gyorsan, már az 58. percben kiegyenlített a Kalocsa, Koszovscsuk szerezte maga és a csapata számár a második gólt és lett 2-2 az eredmény. Rá három percre pedig már a vezetésnek örülhettek a hazaiak, amikor Nagy Dániel is betalált 3-2. A találkozó hajrája pedig végképp nem úgy sikerült, ahogyan a kiskunfélgyháziak szerették volna. Sümegi Balázs ugyanis először a 80. percben talált be 4-2, majd pedig a 87-ben 5-2. Így hiába vezettek az első félidőben a vendégek, pont nélkül távoztak. 

– Szegény embert az ág is húzza. Ezúttal is három kezdő játékost kellett kényszerből lecserélnem. Sajnos nem olyan hosszú a padunk, hogy az ilyen helyzeteket meg tudjuk oldani. Azt sem tudom, hogy a következő mérkőzésre a sérültek fel tudnak-e épülni. Sajnos én is elvesztettem a fejem, aminek kiállítás lett a következménye. A következő fordulóban, hazai pályán a Kecel ellen megpróbálunk javítani, mondta Palásti Sándor. 

Anda Kalocsa FC-Kiskunfélegyháza 5-2 (1-2)

Kalocsa, vezette: Tóth Szabolcs (Petrovszki Zsanett Erzsébet, dr. Krózser András József)

Kalocsa: Nagy Z. – Buzás, Rideg (Réfy 88.), Répási (Sümegi 54.), Tóth K., Polyák (Tolnai 75.), Nagy D. (Lőrincz J. 784.), Horváth M., Babos, Tóth L. (Bagó 83.) Koszovscsuk.

Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Solymosi (Kurgyis B. 83.), Kanyó M., Lőrincz M (Larsai 25.), Deli, Oroszi, Kanyó J., Makány, Jókai (Kovács L. 46.), Kurgyis K. (Barta 32.), Tóth Á.

Gólszerző: Koszovscsuk 4., 55., Nagy D. 58., Sümegi 80., 87. illetve Kanyó J. 9., Oroszi 39. percben.

Sárga lap: Polyák 21., Koszovscsuk 785., illetve Deli 67., Solymosi 74. percben.

Kiállítva: Palásti Sándor 11. percben.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram