A bugaci gyermekkortól a könyvtárig

Kőháziné Kovács Mária életében az olvasás szeretete egészen korán gyökeret vert. Egyszerű paraszti családból származik, mégis természetes volt otthon a könyvek tisztelete. Édesapja téli estéken olvasott a lámpafénynél, édesanyja újságokat járatott, a gyerekrovatokat pedig ő olvasta elsőként. Már gyermekkorában meghatározó élményt jelentett számára Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című műve, amelyet tanítónője olvasott fel részletekben az osztálynak.

– Bugacon kezdődött minden: az iskola, a falusi könyvtár, az első könyvtárosi feladatok. Egyetlen szekrényből álló iskolai könyvtár gondozását bízták rám diákként, én pedig örömmel rendezgettem a könyveket és vezettem a kölcsönzési füzetet. Már akkor tudtam, hogy a könyvek világa lesz az én utam – emlékezett vissza.

A gimnáziumi évek is meghatározó fordulópontot jelentettek számára. A Móra Ferenc Gimnáziumban Juhász István osztályfőnök inspirációjára mélyült el Petőfi Sándor életművében. A gimnázium könyvtára szintén különleges helyszínné vált számára: a buszra várva gyakran ült be Gyarmati Pista bácsihoz, az iskola legendás könyvtárosához, aki Móra Ferenc eredeti szépírásgyakorlatait és rajzait is megmutatta neki. A régi írógép, amelyen kipróbálhatta magát, a könyvtári világ varázsát jelentette számára. Bár eredetileg magyar-orosz szakos tanárnak készült, egy új tantárgy, a közművelődési és könyvtári ismeretek teljesen új világot nyitott meg előtte. A múzeumban, művelődési központban és könyvtárban töltött gyakorlatok hatására végül a könyvtár-magyar szak mellett döntött.

A gyermekkönyvtártól a Platán iskoláig

Pályafutása 1977-ben indult a Petőfi Sándor Városi Könyvtár gyermekrészlegén, ahol foglalkozásokat, olvasásnépszerűsítő programokat szervezett, és hamar megtalálta azt a hivatást, amelyben a gyerekek és a könyvek egyszerre lehettek jelen. Szeretettel gondol akkori kollégáira, akik megmutatták a könyvtári munka szépségét, sokszínűségét. Munkáját már fiatalon elismerték: 1984. augusztus 20-án miniszteri dicséretben részesült.

1986-ban került a Platán Utcai Általános Iskolába, ahol magyar nyelv és irodalom szakos tanárként és könyvtárosként kezdett dolgozni. – Mesebeli történet volt a könyvtár és az iskola közötti váltás. Gyerekkönyvtárosként rendszeresen kapcsolatot tartottam az iskolával, mígnem Meizl Ferenc igazgató úr egyszer csak azt mondtam nekem: „Marika, jöjjön át az iskolába dolgozni.” – elevenítette fel.

Azóta négy évtized telt el, és ma is hálával beszél az iskola közösségéről. – Fantasztikus tantestületben dolgozhatok, ahol a kollégák és az intézményvezetők mindig támogatták a munkámat – fogalmazott.

Egy könyvtár, amely közösséget épít

Munkásságát végig az olvasás örömének átadása határozta meg. Évtizedeken keresztül szervezett könyvtári órákat, műveltségi vetélkedőket, író-olvasó találkozókat, olvasásnépszerűsítő versenyeket, könyvtári nyomozós játékokat és adventi programokat. Nevéhez fűződik a nemzetközi könyvjelzőcsere-program helyi szervezése is, amely kultúrákat kapcsol össze a gyerekeken keresztül. Részt vett diáklap-szerkesztésben, hagyományőrző kezdeményezésekben, valamint a Fekete Pál-emlékverseny életre hívásában is.

A Platán iskola mára 16 ezer kötetes könyvtára Kőháziné Kovács Mária munkájának eredménye, de mindig voltak mellette, akik szívügyüknek tekintették ezt a területet. Ma is két lelkes kollégával osztja meg a feladatokat. A könyvtár nem csupán kölcsönzőhely, hanem otthonos közösségi tér is lett: babzsákokkal, olvasósarkokkal, projektorral, számítógépekkel és tematikus gyűjteményekkel várja a gyerekeket. A könyvtárban külön természettudományi sarok, kézikönyvtár, ifjúsági részleg, iskolatörténeti gyűjtemény és a Széchenyi-kultuszt ápoló szentély is helyet kapott.

– Fontos, hogy a könyvtár ne csupán a könyvek helye legyen. Számomra mindig is az emberi kapcsolatok jelentették a legtöbbet. A legnagyobb büszkeségem sem egy díj vagy egy program, hanem az, amikor egykori tanítványaim visszatérnek hozzám a könyvtárba. Büszke vagyok rá, hogy többen közülük maguk is pedagógusok vagy könyvtárosok lettek. Úgy gondolom, a könyvtáros személyisége teremti meg azt a légkört, amely miatt a gyerekek szívesen térnek vissza. Ezért is találok ki folyamatosan új játékokat, könyvfarsangot, adventi könyves kihívásokat vagy éppen sorsolásos olvasási programokat – emelte ki.

Életkornak megfelelő olvasásnépszerűsítés

A csaknem 50 éves tapasztalattal rendelkező könyvtáros úgy látja, a digitális világ miatt ma nehezebb megszerettetni az olvasást, mégis optimista. Azt mondja, az alsósok lelkesedése ma is töretlen, és a nagyobbaknál is mindig akadnak olyan diákok, akiket sikerül megszólítani.

– A legkisebbeknek elsősorban képes, játékos, tréfás ABC-s könyveket ajánlok, mert az első olvasmányélményeknek örömöt kell adniuk. Később már jöhetnek a számomra is kedves klasszikusok: Janikovszky Éva, Csukás István és Lázár Ervin művei, valamint Kányádi Sándor írásai, és persze a kortárs szerzők alkotásai. A máig egyik legkedvesebb könyvem pedig Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című műve – sorolta.

Elismerések és tervek

Kőháziné Kovács Mária közösségi szerepvállalása túlmutatott az iskola falain. 1988 óta tagja és egyik alapítója a Móra Ferenc Közművelődési Egyesületnek, amelynek elnökhelyetteseként is dolgozott. A helyi kulturális és irodalmi hagyományok ápolását mindig szívügyének tekintette.

Munkáját számos elismeréssel jutalmazták az elmúlt években: 2016-ban Petőfi-emlékérmet, 2018-ban Pedagógus Szolgálati Emlékérmet, 2021-ben pedig Széchenyi-emlékérmet kapott. A 2025-ös KTE Emlékérem – Életműdíj pedig méltó koronája lett ennek a kivételes pályának.

Nyugdíjba 2017-ben vonult, de a könyvtártól nem szakadt el. Ma is heti rendszerességgel dolgozik az iskolában, segíti kollégáit, átadja tapasztalatait a fiatalabb generációnak.

Szabadidejében sokat olvas, saját bevallása szerint „mindenevő” olvasó, de különösen közel áll hozzá Petőfi Sándor életműve: könyvespolcain egy egész szekrényt töltenek meg a Petőfiről szóló és hozzá kapcsolódó kötetek. Emellett Arany János műveit és a helytörténeti kiadványokat is gyűjti.

A könyvek mellett a természet jelenti számára a másik nagy örömforrást. Férjével – aki szintén pedagógus volt – sok időt töltenek kis hétvégi kertjükben, ahol édesanyja egykori tanyasi virágoskertjének hangulatát próbálja újrateremteni.

Nagy tervekről már nem beszél, mert úgy érzi, teljes és boldog életet kapott. Legfontosabb kívánsága ma már csupán annyi, hogy két felnőtt fia – egyikük könyvtáros, másikuk informatikus – boldoguljon az életben, és ameddig ereje engedi, továbbra is ott lehessen a könyvek és a gyerekek közelében.