Anikó egy kilencgyermekes tanyasi családban nevelkedett, harmadik szülöttként. Az általános iskola befejezése után a helyi TSZ-ben helyezkedett el, amely mellett másik hat testvére nevelésében segédkezett szüleinek. Későbbi férjével nagyon fiatalon ismerkedett meg, házasság, majd családalapítás következett életében. Gyermekei édesapja buszvezetőként dolgozott, Anikó ebben az időben, körülbelül 18 évesen szeretett bele ezekbe a szokottnál nagyobb járművekbe. Bár valószínűleg a gondolataiban megfogalmazódott az autóbusz-vezetői hivatás vágya, ezt ekkoriban még nem merte maga előtt sem felvállalni. Álmait sok évtizedre eltemette magában, de a sors úgy tűnik nem engedte soha teljesen elfeledtetni vele. Férje halála után, 22 éve találkozott jelenlegi kedvesével, Imrével, aki kamionos vállalkozóként tevékenykedett.  

– A nagy szerelvényeket gyönyörködve néztem az ablakból mindig, még a hangjukat is imádtam. Iminek már bevallottam, hogy mennyire szeretném ezeket a járműveket vezetni – fogalmazott.

Párja biztatta és támogatta abban, hogy teljesüljön az álma, így elkezdődött a több évig tartó tanulás folyamata, amelynek eredményeképpen 2016-ban C, később E kategóriás jogosítványt szerzett, amelyet GKI vizsga követett. Gyakorlatot „négykezes” kamionos utakon sajátított el Imre mellett, akivel akkoriban többször dolgoztak együtt. 

– Itt nagy jártasságot szereztem vezetés közben és biztonságosan gyakoroltam úgy, hogy mellettem volt ő és segített, ha kellett. Később tapasztaltam azt meg, hogy mennyire megalapozta a későbbi buszos munkámat a kamionos utakon szerzett ismeretem. Ekkor már tudtam, hogy a busz lesz az én járművem. A Volánbusszal kötött tanulmányi szerződés segítségével aztán majdnem ötven évesen szereztem meg a D kategóriás jogosítványom, amivel a sok éve dédelgetett álmom valóra váltottam – emlékezett vissza Anikó.

8 éve öltötte magára a volános egyenruhát, Kecskeméten kezdett, de ma már itthon, Kiskunfélegyházán veszi fel és teszi le szolgálatát. Elmondása szerint a kezdeti Kecskeméti munka nagyon sok tekintetben hasznos volt számára, a típusvizsgákon és vonalismereteken megismert kollégái ma is kiemelt helyet foglalnak el szívében. Az első utakon rengeteg izgalom volt benne, de ennyi év után már biztos kezekkel és hálás szívvel érkezik minden nap, hogy megkezdje aznapi útját. Nagyon sok visszajelzést kap az utasoktól is, sokan mennek oda hozzá és köszönik meg azt, hogy biztonságban érezték magukat a járművön. Anikó útvonala rendszerint a Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Halas, Szeged, Szentes körön valósul meg, de előfordul, hogy Budapestre is vezénylik olykor. A Kiskunfélegyházi csapatban rajta kívül még négy kiváló női munkatárs teljesít sofőri feladatokat.

– Boldog és elégedett ember vagyok. Örülök, hogy hallgattam Imire és bíztam magamban annyira, hogy elindultam ezen az úton. Az pedig a legjobb érzés, hogy a gyermekeim is büszkék rám. Én tényleg innen szeretnék nyugdíjba menni. Ha beülök a vezetőülésbe és elfordítom a kulcsot, minden alkalommal azt érzem, hogy a helyemen vagyok – zárta a beszélgetést Bánfi Anikó.