Búcsúzott végzőseitől a Közgé

A ballagási ceremónia a végzős, 13. évfolyam bevonulásával indult, osztályfőnökeik, Árvai Zoltán, Sztojka Ágnes, Csányiné Vígh Ilona, Tamás Attiláné és Kovács-Besze Ildikó, valamint Hideg Mariann vezetésével.
Tasi Judit igazgató végzősökhöz intézett beszédében kiemelte, hogy bár egy út ma lezárul, egy még izgalmasabb veszi kezdetét a diákok életében. Egy olyan, ami nem fog nélkülözni kátyúkat és kanyarokat, emelkedőket és olykor útlezárásokat. Hangsúlyozta: ezek az akadályok lehetőségek lesznek arra, hogy még erősebbé váljanak.
– A siker nem végleges, a kudarc nem végzetes, a bátorság az, ami számít. Bízom abban, hogy az elmúlt években megtanultátok, hogy a kitartás sokszor fontosabb, mint a pillanatnyi siker. A munka, a felelősség, az együttműködés és az, hogy egy közösséghez tartozhattok, ezek a valódi értékek – fogalmazott az igazgató.
A beszéd után az évfolyam legkiemelkedőbb tanulói vehették át a tantestületi elismeréseiket, majd átadták az idei Közgé Emlékérmeket: Kiss Boglárka, Rádi Dóra, Zsigó Nóra, Homoki-Szabó Anita és Majoros Anna Zsófia részesült a kitüntetésben.
Az ünnepség a ballagó diákok felvonulásával végződött, akik az iskolák hagyományainak megfelelően, alsóbb évfolyamos diáktársaiktól megkapták vállukra ballagó tarisznyájukat.






