Július 17. csütörtök, Elek, Endre
2025. június 23., 08:00

Turizmust építeni szívvel és kreativitással

Olasz Anita, a kiskunfélegyházi Tourinform iroda vezetője nemcsak szakmai hozzáértésével, hanem rendkívüli kreativitásával és elhivatottságával is hozzájárul városunk turisztikai fejlődéséhez. A „Kiskunfélegyháza Város Közművelődéséért” díj idei kitüntetettje interjúnkban beszél pályafutásáról, motivációiról, az elért eredményekről és arról is, hogyan képzeli el a város turizmusának jövőjét.

– Mit jelent számodra ez a kitüntetés? Hogyan fogadtad a hírt?

– Ez az elismerés számomra egy mérföldkő, az elmúlt 5 év során végzett félegyházi tevékenységem értékelése. A megtiszteltetés mellett kicsit ijesztő is volt, hetekig tartott mire feldolgoztam. Nagyon sok személyes pozitív visszajelzést is kaptam, ezek a mondatok mélyen beégtek az emlékezetembe és erőt adnak, amikor eszembe jutnak.

Mikor és hogyan kezdődött a kapcsolatod a turizmussal és a kulturális közélettel? Milyen út vezetett a félegyházi irodavezetői posztig?

– Eredeti végzettségem nyomdamérnök, 20 évig dolgoztam egy kecskeméti nyomdában. Sales csoportvezetőként feladataim elsősorban a kereskedelemhez kötődtek, de tapasztalatot szereztem a termelés, minőségbiztosítás, valamint az SAP vállalatirányítási rendszer bevezetésében is. Hivatalosan a turizmussal a kapcsolatom akkor kezdődött, amikor elvállaltam ezt a munkakört. Elvégeztem egy idegenvezetői képzést, és megszereztem a Magyarországon elfogadott angol nyelvvizsga papírt, így a Magyar Turisztikai Ügynökség véglegesítette irodavezetői pozíciómat. Azt gondolom, hogy korábbi tapasztalataim, más területeken elsajátított megküzdési technikáim sokat segítenek céljaim elérésében.

Mi motivál a mindennapi munkában, mi visz előre?

– Szeretem a változatos, kihívást jelentő, gondolkodásra ösztönző feladatokat. Fontos számomra, hogy elfogadó munkahelyi légkörben, együttműködő kollegákkal dolgozhassak. Ha hiszek valamiben, annak a megvalósításához hajlandó vagyok erőfeszítést tenni akkor is, ha a cél felé vezető út csak homályosan látszik. Motivál, hogy nem mindig tudom pontosan előre milyen feladat vár aznap és ki lép be a Tourinform iroda ajtaján.

Mit gondolsz, melyek voltak az elmúlt évek legnagyobb kihívásai a helyi turizmusban?

– Magyarország turizmusát az utóbbi időben érintő nehézségek a helyi turizmusban is tetten érhetők, mint a koronavírus hatásai, az infláció, a gazdasági nehézségek, a munkaerőhiány és képzett szakemberek elvándorlása.

A kihívások ellenére számos projekt valósult meg a városban. Kiemelnél néhányat, amikre különösen büszke vagy?

– Egyik első projekt volt a „Mesél a város” turisztikai mobil applikáció megvalósítása, ami az országban elsőként valósult meg Félegyházán a Kiskun Múzeummal és a Corneus Technology Kft-vel együttműködve.

Kiemelném a Petőfi Emlékfutam és a Kunkarika sportturisztikai események életre hívását is, melyekben mellénk állt a Jogging Plus Sportegyesület, illetve a Bringabarátok Sportegyesület.

Büszke vagyok arra is, hogy minősített szakképző hely lett a Tourinform iroda, ahol szakmai gyakorlati lehetőséget nyújtunk a félegyházi KÖZGÉ, valamint a szegedi Krúdy Gyula Szakképző Iskola turisztikai szakos diákjainak.

A városháza tornyának látogathatóvá alakítása a tavalyi év legnagyobb kezdeményezése volt. Ennek eredményeként több ezer helyi lakosnak és ide látogató vendégnek volt már része ebben a különleges élményben.

– A méltatásodban kiemelték a nagyfokú kreativitást. Szerinted miben nyilvánul ez meg leginkább a munkád során?

– Szeretek „nyitott szemmel járni”, megfigyelni a szép, jó, hasznos dolgokat magam körül. Ezekből inspirálódom, és ha lehetőség adódik, akkor ezek a tapasztalatok elő tudnak jönni egy-egy ötlet formájában. Különösen szeretem, amikor többen dolgozunk például egy kiadványon vagy programon, és egymás gondolataihoz tudunk kapcsolódni. Fontos az őszinte bizalmi közeg, hogy szívesen tegyük hozzá a témához a magunk részét, így építve valamit együtt. Hálás vagyok, hogy vannak körülöttem olyan kollegák és együttműködő partnerek, akikkel a közös gondolkodás és erőfeszítés eredménye már többször célba ért.

Hogyan látod a város turizmusának jövőjét? Milyen fejlesztési irányokat tartasz fontosnak?

– Kiskunfélegyháza méretéből és elhelyezkedéséből adódóan nem országos tömegturisztikai célpont, de erős helyi és térségi pozíciót alakíthat ki az úgynevezett slow turizmus kategóriában, ha a fejlesztések jól szervezettek. A városba látogatóknak tetszik a kisváros hangulata, a patinás épületekkel szegélyezett belváros, az Európában egyedülálló platánfasoros főutca, a nagy kiterjedésű ökoparkok. Az egynapos tartózkodási idő növeléséhez azonban szálláshely- és fürdőfejlesztésre lenne szükség, melynek a tanulmányterve az elmúlt években el is készült. Ehhez kapcsolódva lehetne kiépíteni azt a szolgáltatási, kulturális és élményalapú kínálatot, amely képes hosszabb távon is vonzani a látogatókat.

Milyen terveid, álmaid vannak a jövőre nézve – akár szakmailag, akár személyesen?

– Az a tapasztalatom, hogy a szakma mindig gondoskodik a következő feladatról, ezt diktálja majd az élet. Személyesen egy régi bakancslistás tervemet szeretném megvalósítani ezen a nyáron. 20 évesen egy bicajtúra részeként végig kerekeztem a Duna menti kerékpárúton Bécstől Passau irányába. Lenyűgöző természeti környezet, széles, jó minőségű kerékpárút, kiépítve padokkal, pihenőkkel. Viszont végig szintemelkedés irányába haladtunk a folyó mentén, így akkor elhatároztam, hogy vissza szeretnék ide térni és az ellenkező irányba is teljesítem ezt a túrát.

Borítókép: Ujvári Sándor

Fotó: Tourinform iroda

G. E.
Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram