A rendezvényt Abonyi Szilvia könyvtárigazgató nyitotta meg, aki köszöntötte a vendégeket és a beszélgetéssorozat házigazdáját, ötletgazdáját, dr. Tarjányi Józsefet. Mint elhangzott, a 2019-ben indult kezdeményezés célja, hogy a meghívott vendégek életútján és személyes történetein keresztül mutassa be a Félegyházáról elszármazott, illetve a városhoz kötődő embereket. Öveges Lászlóval sem először találkozhatott a közönség, hiszen korábban már kiállítása is volt a könyvtárban.

A beszélgetés egyik fontos témája a szülővároshoz való kötődés volt. Öveges László 1957-ben született Kiskunfélegyházán, gyermekkorának meghatározó éveit pedig a városban töltötte. Felidézte családja történetét, nagyszüleihez fűződő emlékeit, valamint azokat a helyeket és embereket, amelyek és akik máig fontos szerepet töltenek be az emlékeiben. Elmondta, hogy bár életének jelentős részét máshol töltötte, Félegyháza látványa a mai napig erős érzelmeket ébreszt benne. Egy alkalommal Kecskemét felől hazafelé tartva annyira megérintette a város látképe, hogy félre kellett állnia az autóval.

Gyermek- és iskolás éveiről is számos történetet osztott meg. Beszélt az általános iskolai élményeiről, tanárairól, diáktársairól, valamint azokról a családi emlékekről, amelyek meghatározták későbbi érdeklődését. Különösen nagy hatással volt rá nagyapja, aki művészemberként és sokoldalú személyiségként inspirálta. A családi környezetben a művészet, az irodalom és a zene is természetes része volt a mindennapoknak.

A beszélgetés során az is kiderült, hogy fiatalon többféle pálya vonzotta, a színészet és a film világa is foglalkoztatta, végül azonban az építészet mellett döntött. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát, majd szakmai pályafutása során Kecskemét főépítészeként is meghatározó munkát végzett. Két időszakban, összesen 24 éven át dolgozott a város főépítészeként.

A szakmai tapasztalatokról szólva hangsúlyozta, hogy a főépítészi munka jóval összetettebb az építészeti kérdések megválaszolásánál. A tervezők, a városvezetés, a képviselők és a lakosság különböző szempontjait, érdekeit is össze kell hangolni. Úgy fogalmazott, ehhez nemcsak szakmai tudásra, hanem megfelelő kommunikációra, kompromisszumkészségre és a városvezetés támogatására is szükség van. Visszatekintve úgy érzi, szerencsés volt, hiszen munkája során több városvezetővel is olyan együttműködést alakíthatott ki, amely lehetővé tette elképzeléseinek megvalósítását.

Az építészet mellett a fotóművészet is egyre fontosabb szerepet kapott az életében. A Magyar Fotóművészek Szövetségének 2007 óta tagja. Elmondása szerint a fényképezés iránti érdeklődése fokozatosan alakult ki, és az építészeti látásmód is sokat segítette abban, hogy a képeken megtalálja a lényeget. Míg az építészetben a formák, a terek és az épített környezet meghatározóak, fotósként egyre inkább az emberi arcok, a tekintetek és a személyes történetek kezdték foglalkoztatni.

Ennek egyik meghatározó példája A mosolyországa kiállítása, amelynek gondolatiságáról szintén részletesen beszélt. A tárlat középpontjában tizenkét ember őszinte mosolya és tekintete áll. A koncepció arra hívja a látogatót, hogy ne csupán szemlélje a portrékat, hanem próbáljon valódi kapcsolatot teremteni a képeken szereplő emberekkel, végül pedig önmagával is szembenézzen. A tizenharmadik személy ebben a gondolatvilágban maga a látogató, aki a képek befogadása közben saját magáról is felismerhet valamit.

A beszélgetés végén az önismeret és a saját út megtalálásának fontossága is előkerült. Öveges László szerint mindenkinek megvan a maga indulócsomagja, amelyet a család, a szülőváros, az iskola és a személyes képességek alakítanak. Fontosnak tartja, hogy az ember minél hamarabb megismerje önmagát, felismerje saját lehetőségeit, és ne kizárólag mások elvárásai alapján próbálja meghatározni az életét. Úgy véli, a valódi eredmény nem feltétlenül a hagyományos értelemben vett sikerben mérhető, hanem abban, hogy valaki képes-e a saját útját járni, és közben másoknak is örömet szerezni.