Tíz gólt szerzett Jánoshalmán az Astra HFC U15-ös csapata

A jánoshalmi találkozón már az 5. percben megszerezte a vezetést az Astra, Pásztor Liliána találatával. A hazaiak ugyan negyedóra elteltével egyenlíteni tudtak, a félegyháziak azonban hamar visszavették az irányítást. Hegyi Luca Anna és Csuha Borbála góljainak köszönhetően a szünetre már 3–1-es előnnyel vonulhatott a vendégcsapat.
A második félidőben tovább növelte fölényét az Astra. A lányok eredményes támadójátékának köszönhetően újabb hét alkalommal találtak a kapuba, így végül magabiztos, 10–2-es győzelemmel zárták a mérkőzést.
A gólszerzésből Pásztor Liliána és Hegyi Luca Anna egyaránt négy-négy találattal vette ki a részét, míg Csuha Borbála és Kovács Luca egy-egy góllal járult hozzá a sikerhez.
A mérkőzésről az Astra HFC Labdarúgó Klub számolt be közösségi oldalán. A győzelemmel a félegyházi együttes továbbra is veretlenül, egypontos előnnyel áll a bajnokság élén.
Az őszi szezonból már csak két forduló van hátra. A következő mérkőzésen az Izsák csapatát fogadják hazai pályán a félegyházi lányok, ahol újabb fontos pontokért léphetnek pályára.






