November 5. csütörtök, Imre
2026. november 05., 18:00

Második helyen végzett a félegyházi csapat az NB III-as birkózó csapatbajnokságon

Hat csapat részvételével Kiskunfélegyházán rendezték meg az NB III-as birkózó csapatbajnokságot november 4-én. A hazaiak az előző évben bajnokok lettek, most pedig a második helyet szerezték meg.

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Technikum tornatermében rendezték meg az NB III-as birkózó csapatbajnokságot. Hat csapat: Adácsi BC, DVTK SE, Érdi Spartacus, Kiskunfélegyházi BSE, Orosházi BE és Szarvasi BE sportolói versenyeztek a helyezésekért.

Szabó József edző elmondta, hogy a csapatbajnokság úgy működik, hogy az éves versenyek folyamán, az egyesületek az elért eredményeik alapján olimpiai pontokat kapnak, tíz éves kortól egészen veterán korig. Ezeket a pontokat összesítik, ami alapján kialakul egy sorrend. Ezen belül az U20, U23 és a felnőtt korosztályban elért eredmények alapján újra rangsorolják a klubokat. Az első hat helyezett indulhat az NB I-ben, a második hat az NB II-ben, míg a harmadik hat az NB III-ban. A Kiskunfélegyházi Birkózó Sport Egyesület az elmúlt évben megnyerte az NB III-as csapatbajnokságot.

A mostani hat csapatot, sorsolás útján, két csoportra osztották. A csoportokban körmérkőzést vívtak egymással az egyesületek, ami után a harmadikok az ötödik, hatodik helyért, a másodikok a bronzéremért, míg az elsők a döntőt vívták. A 17 éves korosztály csak a 60 kilós súlycsoportban birkózhatott, a 18 évesek pedig már a saját súlycsoportjukban. Ezúttal 60, 67, 77, 87, 97 és 130 kilós súlycsoportban mérhették össze erejüket, oda visszavágó alapon, a sportolók. Aki az egyik fordulóban kötött fogásban birkózott, a másodikban szabad fogásban lépett szőnyegre. Így nem kevés meccset kellett egy-egy versenyzőnek birkóznia, míg eldőlt a helyezések sorsa.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Besze László, a kiskunfélegyházi birkózó élet kiemelkedő edzője, valamint Repka Attila olimpiai, négyszeres Európa-bajnok birkózó. A versenyt Balla László alpolgármester nyitotta meg, aki elmondta, hogy Kiskunfélegyházán, nem számítva az előző harminc évet, a mostani az első, amikor csapatbajnokságot rendeztek, diákoknak viszont már több alkalommal is diákolimpiát. Reményét fejezte ki, hogy lesznek olyan kiemelkedő versenyzők, akik a nagymúltú birkózók nyomdokaiba tudnak lépni. - Mindenkinek sok sikert kívánok, győzzön az ügyesebb, a jobb és az erősebb – hangsúlyozta az alpolgármester

Szabó József hozzátette: a helyezések sorsa nem lesz egyszerű feladat, hiszen kiváló egyesületek és remek birkózók küzdöttek azért, hogy minél jobb helyezést érjenek el. Már a csapatküzdelmekben is öt találkozó végződött 3-3-mal. A döntőbe a Diósgyőr és a házigazda Kiskunfélegyháza került. Az első összecsapásnál még 3-3 volt az eredmény állása, de a másodiknál már a borsodiak a Bács-Kiskun megyeiek fölé nőttek és végül 7-5 arányban megnyerték a döntőt. Ez pedig azt jelentette, hogy ők lettek a 2026. évi NB III-as csapatbajnokság győztesei.

A második helyen a Kiskunfélegyházi BSE végzett, a csapat tagjai: Bárány-Almási Tamás, Bátyai Dorián, Czakó Zoltán, Fekete László, Hideg Balázs, Molnos Norbert, Szécsényi Kornél, Tapodi Norbert. Rajtuk kívül két vendégjátékos, Máyer Barnabás és Olasz Bende is erősítette a csapatot. Edzők: Ván Jenő, Szabó József, Molnos Norbert. Harmadik lett az Érdi Spartacus, negyedik a Szarvasi BE, ötödik az Adácsi BC, hatodik pedig az Orosházi BE.

Kép és szöveg: Szentirmay Tamás

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram