Séta a borókásban – különleges túrára várják az érdeklődőket Bugacon

A kirándulás során a résztvevők betekintést nyerhetnek a borókás különleges élővilágába, megismerhetik azokat a növényeket és állatokat, amelyek alkalmazkodtak a homokvidék szélsőséges körülményeihez. A séta során arra is fény derül, miként formálta a szél, a víz és az ember évszázadokon át a tájat, és hogyan alakult ki a ma is látható, egyedülálló bugaci pusztai tájkép.
A programot a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a Bioszféra-rezervátumok Nemzetközi Napja (november 3.) alkalmából rendezi meg.
A túra részletei:
Időpont: 2026. november 8., vasárnap, 10:00 óra
Találkozó: Puszta Kapuja Információs Központ, Bugac
Helyszín: 6114 Bugac, Nagybugac 100.
Táv: 5 kilométer
Időtartam: körülbelül 3 óra
Túravezető: Terbe Imola
A programon való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni online, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság honlapján a „Jelentkezni szeretnék” gombra kattintva, az űrlap kitöltésével lehet.
A szervezők azt javasolják, hogy a résztvevők kényelmes cipőben és az időjárásnak megfelelő ruházatban érkezzenek. Akinek van távcsöve vagy fényképezőgépe, érdemes magával vinnie. Fontos tudni, hogy a túrára kutyát nem lehet hozni.
További információ és elérhetőség:
A túrával kapcsolatos kérdésekben Terbe Imola túravezető kereshető az alábbi elérhetőségeken:
E-mail: [email protected]
Telefon: +36 30/566-5641
A jelentkezéssel kapcsolatos kérdésekre hétköznap 8 és 16 óra között a +36 30/937-1852-es telefonszámon válaszolnak.
A természetkedvelőket egy tartalmas, élményekben gazdag őszi sétára várják, ahol közelebbről is megismerhetik a bugaci puszta különleges természeti értékeit.
Nyitókép: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság






