– Kiskunfélegyháza ismert és kedvelt személye vagy a vendéglátás által. Mennyire volt tudatos ez az út a számodra?

– Abban a tekintetben volt egyenes út, hogy gyakorlatilag ebben nevelkedtem. Nagymamám fiatal kora óta a vendéglátásban dolgozott, majd 1993-ban, édesapámékkal közösen nyitottak egy presszót a városban, amit később több is követett. Családunk életében volt olyan időszak, amikor egyszerre négyet is üzemeltettek, elkerülhetetlen volt az én életemben is, hogy ebben szocializálódjak. A vendégekkel való kapcsolattartás, a vendéglátás már akkor is vonzó volt számomra, sőt a vállalkozás, a vállalkozói lét szeretete is innentől datálható. Viszonylag korán, talán 5-6 éves koromban ki is próbáltam magam benne: testvéremmel és unokatestvéreimmel szúnyoglárvát árultunk a ház előtt, kupakokban. Bár profit keletkezett, egy hiba mégis becsúszott: az árukészletünk nem csökkent, hiszen senki sem akarta hazavinni a megvásárolt lárvát. Itt kezdődött minden.

– Ezek szerint – bár ismerted az árnyoldalait – nem tántorított el az előtted lévő példa a vendéglátástól.

– Nyilván gyermekkorom évei alatt nyilvánvalóvá vált számomra ennek a nehezebb oldala is, hogy korán kellett kelni, hétvégén is munka volt vagy sokáig tartottak a napi műszakok, de mindemellett láttam azt is, hogy az ember magának dolgozik, magának osztja be az idejét és hogy a vállalkozói lét egy bizonyos fokú szabadsággal is jár. Vonzó volt számomra ez az élet a maga változatosságával, mozgalmasságával és hogy rengeteg emberrel találkozunk mindeközben.

– A céljaid érdekében választottad iskoláidat is?

–  A Közgazdasági Szakközépiskolában végeztem, ott kicsit bele tudtam látni a vállalkozások alapműködésébe, viszont később teljesen más irányba indultam. Érettségi után úgy gondoltam, hogy földrajztanárként fogok érvényesülni, ezért a Szegedi Egyetemre felvételiztem. Itt végül kiderült számomra, hogy nem az én utam lesz ez, az alapképzést elvégeztem, de végül nem lett belőlem pedagógus. Az egyetem mellett is dolgoztam, rengeteget utaztam akkoriban a munkámból kifolyólag. 

– Hogyan találkoztál a sörfőzéssel?

– 2014-ben Csányi Zoli barátommal elkezdtünk otthon sört főzni, pusztán hobbiból, amelyből később igazi vonzalom lett a kézműves sörök iránt. Ebben az időszakban ismerkedtem meg Tóth Miklóssal is, akihez 2017-ben csatlakoztam alkalmazott sörfőzde vezetőként, az akkori Bäder Sörfőzdébe. Vállalkozásomat 2020-ban alapítottam meg, ekkor született meg a Félegyházi Sörműhely. Jelenleg három főállású kollégámmal dolgozunk, készítjük a söröket, amelyeket szállítunk Budapestre, Kecskemétre, Szegedre, nyáron pedig a viszonteladó partnerek eljuttatják azokat fesztiválokra, rendezvényekre. A Félegyházi Sörműhely termékei Kiskunfélegyháza minden nagy rendezvényén elérhetőek, személyesen települünk ki ilyenkor. 2024-ben eljutottunk Dániába, egy magyar esten csapolták a mi söreinket, ami nagyon jó élmény volt számunkra. Egy kis kitekintés révén eljutottunk multiba is, egy kis időre az ország minden Lidl áruházában kaphatóak voltak söreink, de jellemzően kisebb kereskedelmi egységeknek szállítunk, sörözőknek vagy sörszakboltoknak.

– Életed sörfőzés részénél vajon tudtad, hogy hamarosan vendéglátó egységet is üzemeltetni fogsz?

– Ez is a véletleneknek köszönhető, 2019-ben nyílt meg az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhely, 2020-ban jelentünk meg ott a hamburgerekkel, 2023 óta pedig mi üzemeltetjük azt. Régóta dédelgetett álom volt nekem, hogy lokálpatriótaként Félegyházán tudjunk érvényesülni, az általunk készített söröket egy helyen tudjuk értékesíteni. Ez az álom az Ágyúval végül megvalósult. Nagyon örülünk, hogy töretlen az érdeklődés és a lelkesedés a hely iránt, hogy szezonról-szezonra, évről-évre egyre szélesebb a vendégkörünk. Mára már a félegyháziakon és a környező telepüésekről érkezőkön kívül kecskemétieket, szegedieket, budapestieket is köszönthetünk nálunk, akik a sörök, a hamburgerek és a hangulat miatt érkeznek hozzánk. 

– Van valami varázsa a helynek, amelynek köszönhetően hétről hétre megtelik az Ágyú. A sör, hamburger, olykor nápolyi pizza párosítás, a szabadtér, az élőzene, a programok – igazán kedveltek a félegyháziak körében. Mennyire volt ez tudatos?

– Az Ágyú létrehozása és a belső enteriőr Ónodi Árpád ötlete volt, a kivitelezés pedig Kiss János keze munkáját dicséri. Ami a termékeket illeti, a sör adott volt: nyitvatartási időben egyszerre 8-10 Félegyházi Sör van csapon, illetve magyar kisüzemi sörfőzdék söreit is felvonultatjuk dobozos és üveges kivitelben. A hamburger is véletlen folytán került az Ágyú kínálatába, hiszen először barátoknak készítettem egy-egy összejövetel alkalmával. Hosszú kísérletezés, alapanyagok összehangolása előzte meg, amíg megszületett az Ágyú Burger, ami sokak kedvence azóta is. Ez azóta nápolyi pizzával is bővült, ami néhány éve alkalmanként tematikus estjeink választékát színesíti. Az ételek mellett igyekszünk színes programokkal is szolgálni a közönségnek, helyi és környékbeli művészek, festők, grafikusok alkotásait tesszük közzé néhány havi rendszerességgel, ezenkívül kvízestekkel, előadásokkal, jótékonysági eseményekkel is készülni szoktunk.

– Mit gondolsz, mi a titka a sikerednek és annak, hogy ennyien szeretnek?

– Úgy gondolom, hogy alapvetően van egy barátságos személyiségem és hozzáállásom, mindenki felé. Valamennyi emberben a jót keresem először, a vendégekhez szívesen odamegyek, beszélgetek, közvetlen vagyok. Az emberek állandóan sietnek, sokszor meg vannak fáradva, ezért tartom rendkívül fontosnak, hogy legyen személyes kapcsolatom a hozzánk betérőkkel. Édesapám és mamám példáján keresztül láttam, hogy közvetlenek voltak a vendégekkel, beszélgettek, meghallgatták őket. Szeretek én is odaülni egy-egy asztalhoz, ilyenkor általános témákról beszélgetünk a vendégekkel és megkérdezem, hogy érzik magukat nálunk. Szerintem ez a siker titka: hogy nyitott vagyok és érdeklődő. Ez vagyok én és így tudok hiteles maradni. 

–  Ez így folyamatos jelenlétet kíván. Hogyan tudod egyensúlyban tartani a családi életet és a hivatásod?

– Úgy, hogy legtöbbször családom tagjai is jönnek velem. Azt viszem tovább, amiben én is nevelkedtem. Gyermekeim itt sokat szocializálódnak, felnőttek között vannak. Janka, a nagyobbik lányom már 7 éves, ő már segít tálcát szedni, asztalt törölni olykor, és látom, ahogyan ezáltal egyre nyitottabbá válik. Luca, a kisebbik 2 éves, ő már most bárkihez odamegy és ha kedve támad, a sült krumplijából is vesz egyet. A feleségem, Dia pedig az abszolút háttér, aki mindamellett, hogy viszi a családot, a háztartást, a gyermekekkel kapcsolatos teendőket, szívesen vesz részt aktívan az Ágyú életében is, ötletekkel és munkával is. Nagyon sok hálával tartozom nekik.

– Kik azok, akiknek köszönettel tartozol azért, amit elértél?

– Elsősorban szüleimnek, édesapámnak, aki példát mutatott, mintát adott a család, az emberekhez való hozzáállás, a munka, az áldozathozatal tekintetében. Szintén ezen a szinten említeném Feleségemet, aki a kezdetektől támogatott, és;- ahogy az előbb mondtam-, az abszolút hátteret biztosítja. A tágabb családomnak, akik mindig hittek abban, amit csinálok. Szakmailag első helyen szeretném Tóth Miklóst említeni, akinek a legtöbbet köszönetek és aki elsőként bizalmat szavazott nekem. Csányi Zolinak, akivel kezdtük a sörfőzést, Ónodi Árpádnak, akivel az Ágyút közösen hoztuk létre és Görög Ferencnek, akinek szintén nagyon sokat köszönhetek most és az elmúlt években. Mellettük kollégáimat is szeretném kiemelni, akik fiatal koruk ellenére egy szenzációs csapat, megbízhatóak, pontosak, kedvesek, nincsenek kiégve, szeretik őket a vendégek. Név szerint: Cseri Nikolett, Szegedi Gergő, Szécsényi Attila, Balogh Ádám, Rózsavári Zsolt és Vidéki Blanka. 

– Hogyan látod a jövőt?

– A mottóm az, hogy annyi legyen, amennyi most van. Ami a legfontosabb, van egy csodás családunk, 2 gyönyörű gyermekkel, ez az első. A munkámban ezt az állapotot szeretném megtartani, a mostani csapatot magam mellett tudni. Természetesen van néhány tervem, de ha 20 év múlva ugyanezt tudom csinálni, ugyanebben a felállásban, mint most, akkor azt fogom érezni, hogy ez egy sikeres pálya volt.

Máté a stafétát Kis Miklós méhésznek, a Mezgé oktatójának, felnőttképzési vezetőjének adja át, akitől azt kéri, meséljen a méhészkedésről, a tanításról, a felnőttképzések megszervezéséről és arról, hogyan tudja ezt mind összehangolni.

Borítókép: Patyi Zoltán