Június 14. vasárnap, Vazul
2026. március 31., 10:00

Két közgés tanuló tervezte meg az ifjúsági önkormányzat új logóját

Szép sikert értek el a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanulói: Cseke Nóra és Csizmadia Réka, a 12/W osztály diákjai megnyerték a Kiskunfélegyházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat(GYIÖK) logótervező pályázatát. Az általuk készített grafika mostantól hivatalosan is a szervezet arculatának része lesz.

A két diák kereskedelem és marketing szakirányon tanul, így a logótervezés nem állt távol tőlük. Elmondásuk szerint az iskolai feladatok során is gyakran kapnak kreatív, vizuális jellegű munkákat, így a pályázatra készült alkotás részben egy tanórai projektként indult. Az elkészült terveket ezt követően nyújtották be a pályázatra.

A tervezés során a korábbi logó szolgált kiindulópontként. A diákok célja az volt, hogy megőrizzék az eredeti arculat alapgondolatát, ugyanakkor egy frissebb, modernebb megjelenést hozzanak létre. A munkát teljes egészében digitális eszközökkel készítették, amely jól tükrözi a mai grafikai trendeket és a fiatalok technológiai felkészültségét.

A feladat nehézségét illetően úgy nyilatkoztak, hogy a meglévő alap nagyban megkönnyítette a munkát. Ugyanakkor azt is hozzátették, hogy egy teljesen új arculat megalkotása már jóval nagyobb kihívást jelentett volna.

A siker számukra is meglepetésként érkezett. Örömmel fogadták, hogy az ő munkájuk nyerte el a zsűri tetszését, és külön büszkeség számukra, hogy egy helyi ifjúsági szervezet arculatát formálhatják.

Bár a logótervezés elsősorban egy iskolai feladatként indult, a jövőben is szívesen dolgoznának kreatív területen.. A mostani siker mindenképpen megerősítést jelent számukra abban, hogy érdemes tovább fejleszteniük ezen készségeiket.

Barta Dávid
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram