– Félegyházán tanultál. Milyen hatással volt rád a város, és mennyiben formálta a személyiségedet, látásmódodat?

– Kiskunfélegyházán töltöttem a fiatal éveim egy részét, és ez a város sok szempontból meghatározó volt számomra. Egy kisebb városban az ember hamar megtanulja, hogy ha szeretne kitűnni vagy valami különlegeset létrehozni, akkor sokszor saját magának kell megteremtenie a lehetőségeket.

Félegyháza nyugodtabb tempója mellett mindig volt bennem egyfajta kíváncsiság a világ iránt. Talán pont ezért kezdtem el keresni azokat a helyzeteket, amelyek kilépnek a komfortzónámból. Ilyen volt számomra a szórakozás világa is: itt kezdtem el kapcsolatokat építeni, embereket megismerni, és egyre közelebb kerültem ahhoz a közeghez, ahol ma már fotósként dolgozom.

Félegyháza sok emléket és kapcsolatot adott, és jó érzés, hogy innen indulva ma már az ország számos pontján és nemzetközi előadók koncertjein is dolgozhatok.

– Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre, mikor érezted először, hogy ez több lehet egyszerű hobbinál?

– A fotózás egészen fiatalon került az életembe. Körülbelül 13–14 éves lehettem, amikor kaptam egy törött kijelzőjű telefont, aminek meglepően jó volt a kamerája. Elkezdtem vele mindent fotózni magam körül: virágokat, állatokat, hétköznapi pillanatokat, és nagyon gyorsan beszippantott a fotózás világa.

Később, amikor megkaptam az első fényképezőgépemet, már tudatosabban kezdtem foglalkozni vele. A barátaimat és az osztálytársaimat fotóztam, sokszor csak egy dobozos kóláért cserébe.

Az elején sokan mondták, hogy ez csak egy hobbi, és ebből nem lehet megélni. A szüleim is inkább egy biztosabb utat javasoltak, egy stabil munkahelyet. Én viszont hittem abban, hogy ha elég energiát és időt teszek bele, akkor a fotózásból is lehet valami.

Amikor elkezdtem rendezvényeken és koncerteken fotózni, egyre több visszajelzés érkezett a képeimre. Zenekarok és szervezők jelezték, hogy a fotók vissza tudják adni egy este hangulatát, és szívesen dolgoznának velem hosszabb távon. Akkor éreztem először igazán, hogy ez több lehet egy egyszerű hobbinál.

– Miért éppen a koncert- és rendezvényfotózás lett a fő irányod? Mi az, amit ebben a világban megtaláltál?

– A koncert- és rendezvényfotózás világa nagyon hamar magával ragadott. Az elején hatalmas motivációt adott, amikor az előadók elkérték a képeimet, megosztották a közösségi oldalaikon és megjelöltek rajta. Ezeken keresztül egyre közelebb kerülhettem hozzájuk, és betekintést nyerhettem a backstage világába.

Ez a közeg tele van energiával: sok ember, zene, fények és az a felszabadult hangulat, ami egy koncerten kialakul. Fotósként ezeknek a pillanatoknak a közepén lenni és megörökíteni őket számomra nagyon felemelő érzés.

Talán pont ez az, ami miatt ennyire megszerettem ezt a műfajt. A folyamatos energia, a közönség tombolása és a zene hangulata mind olyan dolgok, amelyek miatt a mai napig imádom ezt csinálni.

– Mitől lesz igazán erős egy koncertfotó? Hogyan lehet egyetlen képen visszaadni a zene, a tömeg és az érzelmek energiáját?

– Szerintem egy koncertfotó akkor igazán jó, ha nem csak dokumentál egy pillanatot, hanem vissza is ad egy érzést. Nem az a cél, hogy egyszerűen megmutassuk, mi történt a színpadon, hanem hogy a képen keresztül a néző is érezze a koncert hangulatát.

Ehhez nagyon fontos figyelni az előadót, szinte összhangban lenni vele, és érezni, mikor mi fog történni a színpadon. Sokszor egyetlen másodperc dönt arról, hogy sikerül-e elkapni azt a pillanatot, amikor minden összeáll: a fények, a mozdulat, a közönség reakciója.

Amikor egy fotóra ránézve az ember szinte hallja a zenét és érzi a tömeg energiáját, akkor tudom, hogy sikerült elkapni egy igazán erős pillanatot.

– Számos hazai és nemzetközi előadót fotóztál már. Van olyan élmény, amely különösen meghatározó volt számodra?

– Az évek során szerencsére sok hazai és nemzetközi előadó koncertjén dolgozhattam.

A legmeghatározóbb élményem mégis egy hazai koncerthez kötődik. A Halott Pénz 20. születésnapi koncertjén fotózhattam a Puskás Arénában, ami hatalmas megtiszteltetés volt számomra. A Halott Pénz hivatalos stábjában azon az estén mindössze ketten dolgoztunk fotósként.

Több mint 40 ezer ember volt a stadionban, hatalmas fényekkel, elképesztő energiával és óriási tombolással. Az a hangulat, ami ott volt, egészen elképesztő volt – ilyen méretű koncertet Magyarországon nagyon ritkán él át az ember.

– A koncertfotózás kívülről látványos szakmának tűnik. Mi az a kevésbé ismert oldala, amit a közönség nem lát?

– Kívülről sokszor nagyon látványosnak tűnik, de a háttérben elég kemény munka van. Sok utazással jár, gyakran hajnalig tart egy-egy rendezvény, és a sok éjszakázás fizikailag is megterhelő tud lenni. Nyáron a fesztiválokon a nagy melegben dolgozunk órákon keresztül, folyamatos pörgésben.

A turnézás is elég intenzív tud lenni. Előfordul, hogy egy nyár alatt akár 30–40 helyre is elutazom ugyanazzal a zenekarral, ami rengeteg utazást és folyamatos tempót jelent.

A munka sokszor a koncert után sem ér véget. Gyakran azonnal át kell nézni a képeket és leadni a legjobbakat, mert a fellépők sokszor már percekkel a koncert után szeretnének kitenni egy fotót vagy egy tömegképet a közösségi oldalaikra.

Ugyanakkor ennek a szakmának rengeteg jó oldala is van. Fotósként nagyon közel kerülhetünk az előadókhoz, betekintést nyerhetünk a backstage világába, és olyan pillanatokat láthatunk, amelyeket a közönség általában nem.

Talán pont ez a kettősség az, ami miatt ennyire szeretem: fárasztó munka, de közben rengeteg élményt és különleges pillanatot ad.

– Hogyan képzeled el a jövődet?

– A koncertfotózás továbbra is nagyon fontos része az életemnek, mert ebben a közegben kezdtem el igazán felépíteni a pályámat, és a mai napig nagyon inspirál a koncertek hangulata és energiája.

Ugyanakkor szeretnék más területek felé is nyitni. Egyre jobban érdekel például az esküvőfotózás világa, mert teljesen más hangulatú, érzelmes pillanatokat lehet megörökíteni. Emellett a stúdiófotózás és a portréfotózás is közel áll hozzám.

A videós tartalomgyártás is egyre jobban érdekel, mert ma már sok előadó és cég is komplex vizuális tartalmakban gondolkodik. Szeretném a jövőben ezeket a területeket is jobban beépíteni a munkámba.

– Mit tanácsolsz azoknak a fiataloknak – különösen a félegyházi diákoknak –, akik pályaválasztás előtt állnak?

– Szerintem a legfontosabb az, hogy merjenek dolgokat kipróbálni. Sokszor csak akkor derül ki, mi az, ami igazán érdekli az embert, amikor elkezdi csinálni.

Egy kisebb városból indulva is lehet nagy dolgokat elérni, de ehhez kitartás és sok munka kell. Az elején sokszor lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy ne csináld, vagy nem érdemes belevágni. Én is sokszor hallottam ezt.

Ha viszont valaki szenvedélyként tekint arra, amit csinál, és hajlandó beletenni az időt és az energiát, akkor előbb-utóbb jönnek az eredmények. Fontos az is, hogy az ember ne féljen hibázni, mert a legtöbbet ezekből lehet tanulni.

A legfontosabb talán az, hogy megtalálják azt, amit igazán szeretnek csinálni, és ne adják fel túl hamar. Ha valaki kitartó és folyamatosan fejlődni akar, akkor idővel meg fogják találni a lehetőségek.