Nagy érdeklődés kísérte az első irodalomterápiás csoportfoglalkozásokat a könyvtárban

A csoportvezető szakember lapunknak elmondta, hogy az első foglalkozásuk január 23-án volt, amely után még hat alkalommal találkoztak, két óra időtartamban. Ez egy zárt, irodalomterápiás önismereti csoport volt, amely kimondottan nőknek szólt. A csoport összetétele a jelentkezés sorrendjében alakult ki és az indulást minden résztvevővel egy személyes vagy online interjú előzte meg. Bár a véletlen hozta így, de nagyon nagy öröm Henrietta számára, hogy minden korosztály képviseltette magát 18-74 éves korig.
A találkozók felépítése hasonló volt: egy ráhangoló bemelegítést szövegfeldolgozás követett, majd egy írásterápiás blokk zárt. Hangsúlyozta, hogy a szövegfeldolgozás nem elemzést jelentett, sokkal inkább arról szólt, hogy milyen gondolatokat és érzéseket ébresztett a megjelentekben. A hét alkalom folyamatosan mélyülő témákat tartalmazott, amelyekben helyet kapott a női életutak, női szerepek, kapcsolatok és kommunikáció, női test, a kiegyensúlyozottság kérdése is.
– Fontos volt számomra, hogy mindenki találjon magában egy olyan kincset, belső erőforrást a foglalkozások során, amire a későbbiekben támaszkodhat, ha nehézségei adódnak. Kicsit úgy érzem megidéztük a régi fonók hangulatát, ahol a nők egymás között vannak és támogatják, segítik és erősítik egymást. Ez több volt már, mint egy hagyományos önismereti csoport, itt a bölcsebb hölgyek segítették a fiatalabbakat és a nagyszerű benne, hogy a fiataloktól is tanultak az idősebbek. Ajánlom szeretettel a későbbiekben minden olyan nőnek, aki szeretné egy kicsit jobban megismerni saját magát, a nőiségét, vagy megerősíteni magabiztosságát – fogalmazott Hevér Henrietta. Hozzátette: hálás vagyok a Petőfi Sándor Városi Könyvtár munkatársainak, hogy segítették a foglalkozás-sorozat megvalósítását és népszerűsítését.






