Augusztus 11. kedd, Tiborc, Zsuzsanna
2017. február 19., 14:55

Szorgalmasan hangolódik a KHTK a tavaszi folytatásra

Eredményes volt az elmúlt hét a KHTK labdarúgóinak, hiszen az edzések mellett két felkészülési mérkőzés szerepelt a heti programban.
KHTK foci illuszt 2017 0219.JPG (2725 x 2261 px)

Fotó: archív

Február 16-án a Mercedes-KLA U19-es csapatával találkoztak. Mindkét csapat számára fontos volt ez a találkozó, az edzők felmérték, hogy hol tartanak csapataik. Az összecsapás 1-1-es döntetlennel zárult.

A pénteki napon csak átmozgató edzést vezényelt Szabó István vezetőedző a csapatnak, mivel február 18-án Dabasra utaztak és egy sikeres mérkőzést játszottak az FC Dabas II. csapatával.

Szabó István vezetőedző így értékelte a heti munkát:

- A felkészülésünk ennek a szakaszában nagyon fontos, hogy minél több edzőmeccset játsszunk. A Mercedes-KLA U19-es csapata a kiemelt bajnokságban játszik, nagyon sok tehetséges játékossal, akik ellen egy szoros mérkőzés jött össze. Az FC Dabas II. ellen jól játszott az együttes, már az első 20 percben kialakult a végeredmény. A vendéglátóknál voltak visszajátszók is az NB III-as csapatból. Többet birtokoltuk a labdát, a begyakorolt taktikai elemekből sok variációt megvalósított a csapat. A második félidőben egy kicsit fáradtabbak voltunk, de ez betudható annak, hogy rövid idő telt el a két felkészülési mérkőzés között. Le a kalappal a játékosok előtt, akik a heti munkát maximálisan teljesítették, elégedett vagyok a látottakkal.

Felkészülési mérkőzés:

FC Dabas II. – Kiskunfélegyházi HTK 1 – 3 (1-3)
Góllövők: Sándor L., Marsa L., Palásti S.

V. F.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram