Október 16. péntek, Gál
2026. október 16., 18:00

Szívből jövő összefogás: több mint kétmillió forinttal támogatták a félegyházi mentőket - videóval

Megható pillanatokkal és hatalmas örömmel telt meg október 16-án a Hunyadi utcai Mentőállomás, ahol ünnepélyes keretek között adták át az I. Marton Jótékonysági Főzőversenyen összegyűlt 2 077 320 forintos adományt. A nemes cél érdekében megvalósult összefogás ismét bebizonyította, hogy ha sok jó szándékú ember összefog, akkor igazán különleges dolgok születhetnek.

Marton Péter, a főzőverseny megálmodója és szervezője az átadáson elmondta, a gyűjtés minden várakozását felülmúlta, és hálás szívvel mondott köszönetet mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak a múlt szombati rendezvény sikeréhez. A beérkezett összeg nem csupán egy szám: benne van a résztvevők lelkesedése, a támogatók nagylelkűsége és egy egész közösség segítő szándéka.

Az I. Marton Jótékonysági Főzőverseny már első alkalommal is kiemelkedő sikert aratott, és az utóbbi évek egyik legtöbb főzőcsapatot megmozgató rendezvényévé vált. Összesen 44 család, baráti társaság és munkahelyi közösség ragadott fakanalat, hogy finom ételekkel, jókedvvel és tenni akarással tegye emlékezetessé a napot.

A bográcsok körül nemcsak az ételek készültek szeretettel, hanem egy olyan közösségi élmény is megszületett, amelynek valódi értékét a közös cél adta.

A sikerhez azonban nemcsak a főzőcsapatok járultak hozzá. A rendezvény látogatói, a támogatók, a fellépők, valamint mindazok, akik a Marton Húsüzem jóvoltából készült ételek megvásárlásával segítették a kezdeményezést, egyaránt részesei lettek ennek a példaértékű összefogásnak. Minden felajánlás, minden megvásárolt étel és minden segítő gesztus közelebb vitte a szervezőket ahhoz, hogy egy igazán jelentős adománnyal támogathassák a félegyházi mentőket.

Papp Zoltán, a Kiskunfélegyházi Mentők Alapítvány titkára nemes gesztusnak és hatalmas összefogásnak nevezte a kezdeményezést, amely megmozdította Kiskunfélegyháza lakóit. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak az adomány összegyűjtéséhez, és hangsúlyozta, hogy a felajánlott pénzt mentéstechnikai eszközök beszerzésére fordítják.

Az összeg így nemcsak anyagi segítséget jelent, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy a mentők a jövőben még felkészültebben, korszerűbb eszközökkel siethessenek azok segítségére, akiknek a legnagyobb szükségük van rájuk.

Z. A.
Fotó: Z. A.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram