Szavalóversenyen mutatták meg tehetségüket a Göllesz-iskola diákjai

Keresztesné Csikós Gabriella főigazgatótól megtudtuk, hogy az első napon az általános iskolás korosztály, tanulásban akadályozott diákjai versenyeztek elsőtől a nyolcadik osztályig, míg a második napon az értelmileg akadályozott fiatalok első osztálytól a középiskolás kategóriáig, köztük a készségfejlesztősök és az autizmussal érintett értelmi fogyatékos gyerekek.
A főigazgató hangsúlyozta, hogy intézményükben nagy hagyománya van ezeknek a rendezvényeknek, hiszen rendkívül fontosnak tartják, hogy a diákok tanuljanak verseket. A szavalóverseny többek között arra is jó gyakorlat számukra, hogy merjenek kiállni szerepelni, türelemmel várják ki egymást és hallgassák meg egymás produkcióját. Hozzátette: hatalmas szerepe van a készülődésben a pedagógusoknak, hiszen a diákokkal együtt választanak verset, amit később közösen gyakorolnak a tanulókkal, felkészítik őket a szereplésre. Keresztesné Csikós Gabriella úgy véli, hatalmas eredmény az, hogy egy fiatal kiáll és elmondja a választott művet.
A szavalóversenyt Horváthné Gulyás Henrietta és Ricza Adrienn Ágnes szervezte. A zsűriben a főigazgató mellett, dr. Ónodi Izabella, Regéci Márta, Tanácsné Oroszi Melinda, Fekete Krisztina és Zakar Anita foglalt helyet.






