Solymosi Ildikó Az év pedagógusa, Szabó Mária Az év nevelő-oktató munkát segítő munkatársa lett

Az ünnepséget Pálfi Tamás Ferenc tankerületi igazgató nyitotta meg, majd az elismerések átadására került sor. Az ünnepi hangulatot ezúttal is diákok műsora teremtette meg.
Az Év pedagógusa díjat a 2018/2019. tanévben alapította a Kecskeméti Tankerületi Központ a kimagasló nevelő-oktató munkát végző pedagógusok elismerésére. A díjazottak személyére javaslatot az igazgatók tesznek. A döntés meghozatalában a tankerület kiemelt figyelmet fordít a közösségért végzett munkára, a különleges bánásmódot igénylő tanulók megsegítésére, a tehetséggondozásra, iskolai programok szervezésére, külső kapcsolatok ápolására, életutak elismerésére. A döntésben minden szempont egyaránt fontos, hiszen a versenyeken kiváló eredményt elért diákok tanárait sokszor dicsérik, de kevés szó esik a tanári munka sokrétűségéről. Kevés elismerést kapnak azok, akik a különleges bánásmódot igénylő tanulókkal kiemelten foglalkoznak vagy jelentősen kiveszik a részüket a közösségi programok szervezésében – hangzott el az indoklás, mielőtt a 18 díjazott átvette az Év pedagógusa elismerést.
Az Év nevelő-oktató munkát segítő munkatársa díjat a 2021/2022-es tanévben ítélték oda először a kimagasló nevelő-oktató munkát segítő munkatársak elismeréseként. Adományozásával a nem pedagógus munkakörben dolgozók, a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők, gazdasági, műszaki, vagy kisegítő munkakörben foglalkoztatottak munkáját ismerik el. A díjat ezúttal 10 fő vehette át.
Végezetül megköszönték a nyugdíjba vonuló vezetők és vezető helyettesek munkáját.
Az év pedagógusa díjazottak:
Juhászné Héjas Anna Bács-Kiskun Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Kalocsai Tagintézménye
Mongyi Kornélia Mária Bács-Kiskun Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Kecskeméti Tagintézménye
Ungor Rózsa Éva Dr. Tóth Zoltán Általános Iskola
Kiss Ferenc Tiborné Helvécia-Ballószög Általános Iskola
Korsósné Jávorka Zsuzsanna Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium
Torbaveczné Orosz Csilla Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolája
Karajosné Kolozsi Ibolya Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája
Baranyi Éva Kecskeméti Bolyai János Gimnázium
Pestiné Csábi Andrea Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Détáriné Szabó Anikó Kecskeméti Katona József Gimnázium
Szélesi-Hortobágyi Krisztina Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Gódor Andrea Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola
Gémes Adrienne Kecskeméti M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola
Daróczi Dóra Kecskeméti Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatás Végző Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Kovácsné Polyák Anita Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola
Szabóné Kovács Andrea Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Solymosi Ildikó Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskola
Székely Erika Móricz Zsigmond Általános Iskola és Gimnázium Tiszabögi Tagiskolája
Az év nevelő-oktató munkát segítő munkatársa díjazottak:
Jakus Valéria Bács-Kiskun Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat
Hegyi Gábor Bács-Kiskun Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Kiskunhalasi Tagintézménye
Minkóné Birta Lívia Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola
Kakuk Györgyné Kecskeméti Bolyai János Gimnázium
Megyikné Kovács Henrietta Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Siketné Pál Edit Zsuzsanna Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Vadásziné Redenczki Anita Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola
Szabó Mária Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola
Kuklis Istvánné Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola
Telek Mónika Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola
Nyugdíjba vonuló vezetők:
Péterné Fidler Elvira Helvécia-Ballószög Általános Iskola
Schmidtné Báló Ágnes Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolája
Csernáné Zaliczai Sára Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája
Nyugdíjba vonuló vezető helyettesek:
Lázár Csilla Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Móricz Zsigmond Általános Iskolája
Marton Józsefné Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Korsósné Jávorka Zsuzsanna Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium
Borítókép: keol.hu