Sok országos csúcsot javítottak meg az erőemelő versenyen

Patyi Zoltán a Kiskunfélegyházi Erőemelő Sport Egyesület elnöke, a verseny főszervezője értékelte a három napos a három napos eseményeket. – Úgy érzem, hogy az eddig szervezett Liga Kupák közül ez volt a legjobb. Ezt a versenyzők visszajelzése után bátran ki tudom jelenteni. Az is az eredményességet jelzi, hogy nagyon sok rekord született, rengeteg magyar csúcsot állítottak fel a versenyzők. Ez vonatkozik minden fogásnemre, bicepszre, fekvenyomásra, guggolásra, felhúzásra, férfiaknál és nőknél egyaránt. A sportág népszerűségét én abban látom, hogy előtérbe helyezzük a versenyzők érdekeit, legalább is itt Kiskunfélegyházán biztosan. Ez alapján tudom, hogy mit szeretnének, mivel elégedettek és mivel tudjuk még vonzóbbá tenni a sportágat. Nem nagy dolgokra kell gondolni, apró kis ajándékokra, pólóra, vagy bármire, amivel örömöt tudunk nekik szerezni, hangsúlyozta.
Vármegyei eredmények: Rácz Anasztázia: Raw erőemelés -60 kg-os súlycsoport, ifjúsági első helyezés.
Patai Petra: Raw felhúzás -67,5 kg-os súlycsoport, junior első.
Raw erőemelés -67,5 kg-os súlycsoport, junior első, abszolút 2. helyezés.
Rácznè Seres Marianna: Raw erőemelés -67,5 kg-os súlycsoport, Masters 1 első.
Buri Alex: Raw erőemelés -75 kg-os súlycsoport, ifjúsági második.
Turán Ákos Csanád: Raw felhúzás -67,5 kg-os súlycsoport, ifjúsági harmadik.
Rácz Illés: Raw erőemelés -75 kg-os súlycsoport, ifjúsági negyedik.
Görög Dominik: Raw erőemelés -75 kg-os súlycsoport, ifjúsági harmadik.
Csáki Ronaldo: Raw erőemelés -75 kg-os súlycsoport, junior második.
Berta Barbara: Raw felhúzás -56 kg-os súlycsoport, open első, abszolút második.
Dobó Tibor: Raw felhúzás -75 kg-os súlycsoport, open második.
Török József: EQ felhúzás -90 kg-os súlycsoport, Masters 2 első, open első.
Paczuk Ádám: EQ felhúzás -90 kg-os súlycsoport, open második.
Rácz Tibor Illés: Raw erőemelés -90 kg-os súlycsoport, Masters 2 első.
Gubicza Pál: Raw erőemelés -125 kg-os súlycsoport, Masters 1 első, Raw guggolás első.
Szabó Tamás: Raw erőemelés -125 kg-os súlycsoport, Masters 2 harmadik,
Kocsis Csilla: Raw bicepsz -67,5 kg-os súlycsoport, open második.
Turán Ákos Csanád: Raw bicepsz -67,5 kg-os súlycsoport, ifjúsági és abszolút első.
Bajzák György: Catapult fekve nyomás -110 kg-os súlycsoport, Masters 1 első.
Tóth Marianna: Raw bicepsz +90 kg-os súlycsoport, Masters 1 második. Guggolás 215kg első, abszolút második. Erőemelés 577,5 kg., fekvenyomásból liga rekord, 155kg. Felhúzás 207,5 kg második.
Babai Norbert Dominik: fekvenyomás ifjúsági -82.5 kg-os súlycsoport (127.5 kg.) első.
Gyorgyi Adrian: fekvenyomás junior -75 kg-os súlycsoport (160 kg) abszolút első.
Komma Boldizsar Bicepsz ijfjúsági -75 kg-os súlycsoport (52.5 kg) első, abszolút második.
Vincze Tamás Bicepsz ifjúsági -67.5 kgos súlycsoport második.