Egy este a Balatonnál

Nyári alkonyatkor Balatonnál sétáltam.

Puszta látványtól földbegyökerezett lábam.

Leültem egy kőre és elbűvölten néztem.

Előttem a messzeség tündöklő szépségben.

Lenyugvó nap sugara, fürdött hűs vizében.

Vad sirályok vijjogva keringtek az égen.

Vitorlások, mint megannyi bátor amazon.

Erős széllel dacolva, siklottak a tavon

Nem messze, a part mentén, nádas rejtekében.

Tüneményes hattyú pár tollászkodott éppen.

Közelebb lopóztam, és tudjátok mit láttam?

Öt, parányi fiókát egy fészek aljában.

Alig hogy kibújhattak a meszes tojásból.

Nem távolodtak el szüleik árnyékából.

Ismeretlen volt még a Balaton világa.

Öt kicsi, pelyhestollú védtelen madárka.

Valamivel távolabb, hol sűrű hínár van.

Vadkacsák úsztak komótosan, szép sorjában.

Növények mellett kisebb halat, csigát ettek.

Majd hosszú séta után, partra igyekeztek.

Mily kedvesek! – gondoltam, ám tovább sétáltam,

Balatonnak szépségét egyre csak csodáltam.

Láttam: apátság tornyait, égbe merednek,

Falai közt hívő lelkek imát rebegnek.

Stégen egy horgász, harcsát hálójába tette.

Remek fogás, – mondotta, aztán ment sietve.

Befutott egy hajó is, mólóhoz kötötték.

Mosolyogva intett a sok érkező vendég.

Leáldozott a nap, elnyelte a Badacsony.

Sejtelmes, kék homályban úszott a Balaton.

Békákat hallgattam, s arra lettem figyelmes.

Nádasból egy vidra, gyanakodva engem les.

Lebukott a víz alá, utána nem láttam.

Kisvártatva megjelent, hallal a szájában.

Ültem ottan némán, mozdulatlan figyeltem.

E pajkos, kicsi állatkát meg ne ijesszem.

Hazafelé ballagtam, élményekkel telve.

Milyen szép és kellemes volt akkor az este.

Lehet, hogy tévedek, én mégis úgy látom.

Magyarok tengerénél nincs szebb a világon.

Csillagok ragyogtak, Hold felkúszott az égre.

Ezüstből hidat vont a tó sima tükrére.

Szemben, a városi fények szürke homályban.

Mint sokezer pásztortűz csendes éjszakában.

Szelek szárnyán szülőföldem felett

Csodaszép álmom volt: felhők fölött jártam.

Fenn, fenn a magasban, szelek szárnyán szálltam.

Rózsás felhők közül, lenéztem a tájra.

Alattam elterülő szép rónaságra.

Láttam az alföldnek dús gazdag világát.

Tenger sok pipacsnak tűzpiros virágát.

Gyümölcsfáknak ágán, mosolygó almákat.

Vidáman fütyörésző szorgos gazdákat.

A szélesen elnyúló akácerdőket.

Szelíden ringó, arany búzamezőket.

Arany búzatáblák közt, csendes tanyákat.

Zöld réten legelésző, kövér gulyákat.

Sárga napraforgót, napra mosolyogni.

Tiszának szalagját hosszan kanyarogni.

Ahogy méltósággal ballagott medrében.

Láttam a felhőket fürödni vizében.

Ligeterdők felett rétisast repülni.

Hallottam a nádast széllel hegedülni.

Nádas rejtekében, nádirigó fészket.

Tojásból kibújó kis vízi csibéket.

Tarka réten lányok, szegfűt, zsályát szedtek.

Pajkos kisfiúcskák, sárkányt eregettek

Összegyűjtött virágból koszorút fontak.

Hossza-vége nem volt a vidám daloknak.

Vízzel telt lapályon, egy gólya bóklászott.

Gyíkokra, halakra, békákra vadászott.

Parasztháznak kéményén volt az ő fészke.

Lett is a fiókáknak finom ebédje.

Tanya udvarán tehenet fejt a gazda.

Köréje gyűlt a család apraja-nagyja.

Béres a lovát kantárszáron vezette.

Fürtös szőrű komondor cicát kergette.

Messze távolodtam a tanyákon túlra.

Feltűnt előttem egy parányi falucska.

Templomának tornya, fehérre meszelve.

Csillogott a napfényben arany keresztje.

Házai között tarka sátrak látszottak.

Leányok, legények pörögtek, táncoltak.

Ünnep volt, vigalom, lakodalmat ültek.

Muzsikus cigányok vígan hegedültek.

Lejjebb ereszkedtem, közelről csodáltam.

Festői falunak utcáit bejártam.

Kedves, jó családok engem nagyon vártak.

Kaláccsal, kávéval, szívesen kínáltak.

Falatozás közben, szóba elegyedtünk.

Oly rövid az idő, elreppent felettünk.

Hosszasan beszélgettünk egyről és másról.

Kicsiny falucskáról, szép magyar hazáról.

Milyen szép is volt:felhők fölött járni.

Szülőföldemet madártávlatból látni.

Hűs szelek szárnyán, végtelen rónák felett.

Ilyen csodás álmot feledni nem lehet.

Magyar zászló

Lobogjon a zászlónk

forró nyári szélben.

Lobogjon a zászlónk

őszi napsütésben.

Üde tavasszal ha

virágzik a barka.

Vagy ha tágas rónát

fehér hó takarja.

Lobogjon a zászlónk,

hírdesse a békét.

Jó magyar ne bántsa,

tisztelje testvérét!

Becsülje hazáját,

Legyen büszke rája!

Ez lészen mindenkor

védelmező vára.

Piros szín az erő,

Őseinknek vére.

Fehér szín a hűség,

erkölcs tiszta fénye.

Zöld színe a remény,

Szent keresztény hitünk.

Magyar szóra együtt

dobbanjon a szívünk!

Praczu Mihályné Sánta Hevér Nóra

Nyitóképünkön Praczu Mihályné Sánta Hevér Nóra látható Mindák József társaságában az Irodalmi Alapítvány idei díjkiosztó ünnepségén, ahol a szerző is díjazott lett. Szelek szárnyán szülőföldem felett című versével első helyezést ért le. Az eseményről korábbi cikkünkben olvashatnak.