Szeptember 5. szombat, Lőrinc, Viktor
2026. szeptember 05., 16:00

Megkezdődött a halászléfőzők versenye

Megkezdődött a főzőverseny a Kőfaragók terén, ahol több mint tíz csapat méri össze tudását a Halételek Főző Versenyén. A versenyt Balla László alpolgármester nyitotta meg, ezt követően pedig benépesültek a főzőhelyek, és kezdetét vette a bográcsok körüli sürgés-forgás.

A téren igazi halászléfőző hangulat uralkodik: tüzek lobbannak fel a bográcsok alatt, kellemes hal- és hagymaillat lengi be a környéket, az asztalokon pedig pirosló fűszerpaprikák és gondosan előkészített alapanyagok sorakoznak. Szorgos kezek tisztítják, szeletelik és készítik elő a hozzávalókat, miközben a csapatok már a saját receptjük szerint alakítják a készülő ételeket.

Van, aki a hagyományos receptre esküszik, és a jól bevált módon készíti a halászlevet, mások pedig különleges fűszerekkel, egyedi ötletekkel próbálják meg elnyerni a zsűri tetszését. Sőt, olyan is akad, aki nem főz, hanem inkább süt. A bográcsok körül közben jókedvű beszélgetések, nevetés és izgatott várakozás kíséri a főzést – hiszen hamarosan kiderül, melyik csapat készíti az idei verseny legjobb halételét.

A rendezvény házigazdája, Balla László alpolgármester emlékeztette a megjelenteket, hogy már hetedik alkalommal szervezték meg a versenyt. Hozzátette: a bográcsokban nemcsak halászlé fő, hanem bármilyen halétel készíthető. Az elkészült ételeket ötfős zsűri értékeli: Faragó Ferenc, Illés Gyula, Kovács Ottó, Deregán Géza és Berki Zoltán.

A nap hátralévő részére a gasztronómiai élmények mellett zenés, táncos produkciókkal is készültek a szervezők. A műsort a Padkaporos Táncegyüttes műsora nyitotta, majd Radics Sándor, a cimbalomkirály lépett színpadra. A közönséget Elek Ferenc és a Haleszi Citárosok, valamint a Silver Step Tánc Stúdió produkciói is szórakoztatják majd.

Az est sztárvendégeként pedig Hevesi Tamás, majd Jolly lép színpadra, így a bográcsok mellől később a zenéé és a táncé lesz a főszerep.

G. E.
Fotó: G. E.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram