Augusztus 10. hétfő, Lörinc
2017. május 14., 16:08

Korosztályos női vízilabda válogatott edzőtáborozott Félegyházán

Május 13-a és 14-én között két napot töltöttek városunkban a 2004-es korosztály legjobb női vízilabdázói. A 25 fős lánycsapat edzőtábor keretében összetartáson vett részt. A Kiskunfélegyházi Vízilabda Sport Egyesület jó kapcsolatot ápol a Magyar Vízilabda Szövetséggel és Görög Imre vezetőedző reményei szerint más korosztályos csapatot is Félegyházára csábítanak a későbbiek során. Korábban beszámoltunk róla, hogy a Kiskunfélegyházi Vízilabda Sport Egyesület és a Kiskunfélegyházi Úszó Egyesület csatlakozott a dunaharaszti DMTK Úszó Szakosztályhoz és a továbbiakban DMTK-KVSE Aquasport Egyesület néven szerepel. Az egyesületen belül az úszásért Zubor Attila, korábbi olimpikon felel, a vízilabda szakágat Görög Imre vezeti.
P5130212.JPG (3968 x 2976 px)

Görög Imre a tervekkel kapcsolatban elmondta, szeretnének kinevelni helyi felnőtt vízilabda játékosokat, ennek első lépcsőjeként a 2004-es és a 2005-ös országos vidékbajnokságban két csapattal szerepelnek. A 2004-es korosztályban a tapasztalatszerzés a cél, a 2005-ös korosztályban csoportjukban második helyén állnak. A korosztályban két félegyházi játékos is tagja a válogatottnak, Ficsór Gábor kapus, valamint Téti Kevin, aki a vidék bajnokságban több statisztikai mutatóban is élen áll közel 400 gyermek között.

A vízilabdázás népszerűsítése az iskolákban is megtörténik. Sulipóló keretében az intézmények alsós- és felsős diákjai mérik össze tudásukat.

Az egyesület igazolt tagjai a vízilabda versenyek mellett úszóversenyeken is szerepelnek. Kalocsán több vízilabdázó is érmet szerzett az úszók között.

A korosztályos bajnokságokat követően a nyár is mozgalmasan telik az egyesületen belül, a helyi rendezésű Kuchinka Vilmos Úszó Emlékversenyt követően június végén kéthetes ingyenes vízilabda tábort szerveznek igazolt és kezdő gyermekek részére a diáksport szövetség támogatásával. Ezt követően a hagyományos Csobbanó Delfinek vízilabda tábort rendezik meg, majd augusztus végén a Mezei Zoltán vízilabda emlékversenyt bonyolítják le.

 

 

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram