Augusztus 11. kedd, Tiborc, Zsuzsanna
2017. január 18., 22:45

Darvasos siker megyei versenyen

Sok felkészülést igénylő, rangos versenynek számít az a játékos sportverseny, melyet több év óta szerveznek alsó tagozatos tanulók részére az országban. A megyei döntőbe városunkból a Darvas iskola csapata jutott be, akik előzőleg megnyerték a körzeti fordulót.
halas_1.JPG (800 x 600 px)

A 18 főből álló csapatok a Magyar Diáksport Szövetség által kiválasztott 10 versenyszámban mérték össze ügyességüket, rátermettségüket, és nem utolsó sorban leleményességüket.

Január 11-én, a Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskola tornatermében küzdöttek meg egymással az előzetes sikert már magukénak tudó csapatok, akik már hónapok óta kemény edzéseken készültek erre a találkozóra. A darvasos melegítőt viselő 3-4. osztályos félegyházi gyerekek az erős mezőnyben végül a 4. helyezést hozták haza.

A csapat tagjai:

Baranyi Lili, Bársony Kitti, Bech Tamara, Bíbok Bertold, Kanyó Máté, Kurucz László Botond, Kovács Lara Renáta, Ladnai Lajos, Mészáros Roland, Nagy Tamás László, Pikó Zoé Zia, Rácz Evelin, Seéberger Martin, Süveges Zsolt, Szabó Zsanett, Szemerédi Eszter, Tajti Norina, Vidács Bence Dániel.

Gratulálunk a résztvevőknek és a felkészítő tanítójuknak, Pallagi Lászlónénak!

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram