Az út, amely az iskola és a szülők hatékony összefogásából született

Csányi József polgármester beszédében köszönetét fejezte ki a út megvalósításához segítséget nyújtó magánszemélyeknek és cégeknek, majd Meizl Ferenc egykori igazgató emlékét is felidézte. Ahogy fogalmazott: biztos benne, hogy mindazokra, akik részt vállaltak abban, hogy az iskola fejlődjön és előrelépjen, Feri bácsi vidáman és mosolyogva néz le.

Szunyi Anikó igazgató köszöntőjében a diákokhoz szólt elsőként.
– Ez az út tiétek, amelyen minden reggel besétáltok az iskolába. Ha itt lenne igazgató úr – akinek szellemi hagyatéka és bölcsessége ma is jelen van – nagyon büszke lenne arra, hogy egy komoly összefogás eredménye mellett állunk most. Biztos vagyok abban, hogy ő is ezt várná tőlünk, hiszen ahogyan vallotta: a pedagógusoknak, az igazgatóknak, a szülőknek az a feladata, hogy olyan iskolát hozzanak létre, ahová a gyerekek szívesen jönnek. Egy kicsi lépéssel talán most is tettünk ezért az ügyért.

Az eseményen a Platán Utcai Általános Iskola diákjai táncprodukciókkal kedveskedtek a megjelenteknek, majd ünnepélyes keretek között leleplezték az Összefogás útjának tábláját.

Az átadó tiszteletére a tanulók egy gingko biloba fát is elültettek, majd a gyermeksereg kerékpárral, rollerrel és görkorcsolyával vette birtokba a frissen felavatott bejárót.

Összefogás útjának megálmodója Novák László, a Szülői Közösség elnöke volt, a megvalósításért köszönetüket fejezték ki az IBV Hungária Kft-nek, a Rollsped Kft-nek, a Pro-Duck Kft-nek, az Iványi Zöldségkert Kft-nek, a Dél-100 Kft-nek, a Kunsági Éden Kft-nek, a Busa családnak, a Fehér családnak, a Páll Fűtéstechnika Kft-nek, a Dakó családnak, Vaszkó Zalán, Cseri Borbála, Kotroczó Csenge és Levente szüleinek, nagyszüleinek, valamint Ungvári Beátának, a szülői közösség elnökhelyettesének.







