Pedig ez a történet nem a díjakkal és az elismerésekkel indult. Bár a június 5-i ünnepségen, a Móra Ferenc Művelődési Központban harmincöt évnyi nevelő-oktató munka után átvett oklevélhez a közönségtől őszinte vastaps járt, a kezdetek messze voltak a katedra csillogásától.

A pálmonostori mélyvíz

Ha a nyolcvanas évek közepén valaki megkérdezi a fiatal Rózsa Pált, hogy tanár lesz-e, valószínűleg hitetlenkedve megrázza a fejét.

– Semmikor nem fogalmazódott meg bennem ez a terv. Én állatorvos szerettem volna lenni – emlékszik vissza.

Az élet azonban más forgatókönyvet írt. A hódmezővásárhelyi állategészségügyi szakközépiskola után a pálmonostori Keleti Fény Termelőszövetkezet szarvasmarhatelepén kapott munkát műszakvezetőként, majd juhászati ágazatvezetőként. Alig tizennyolc évesen, friss érettségivel a zsebében egy harmincfős, korántsem könnyű emberekből álló brigádot kellett irányítania az éjszakai és nappali műszakok embert próbáló ritmusában.

– Szakmailag és emberileg is a mélyvíz volt az az öt év. Egy tehenészeti telepen marhasok minden történik, és az ott szerzett tapasztalatokat a mai napig fel tudom használni az iskola élén.

Közben, hogy idős szüleit ne terhelje, saját lábára állt: levelezőn végezte el a mosonmagyaróvári agrármérnöki szakot, majd Gödöllőn a mérnöktanárit, végül Szegeden a közoktatás-vezetői képzést. A Mezgé kapuján 1991. augusztus 1-jén lépett be először szakoktatóként. Az első nap mély nyomot hagyott benne: azonnal egy végzős, érettségi előtt álló állattenyésztő osztályt bíztak rá, miközben a szakmai tételek egy része még év közben is változott. A tűzkeresztség jól sikerült, a fiatal mérnöktanár pedig azonnal beleszeretett a hivatásába.

Három évtized alatt az ország legnépszerűbb agráriskolái közé

Ha visszatekintünk a harminc évvel ezelőtti Mezgére, egy teljesen más intézményt látunk. Az iskola akkoriban a Közgé alsó szintjén működött, a városi köznyelvben sokszor pejoratív éllel emlegetett, párszáz fős intézményként. Rózsa Pál Csaba – előbb szakoktatóként, pedagógusként, osztályfőnökként, diákönkormányzati segítőként, majd 2010-től igazgatóként – motorja lett annak a váltásnak, amely az iskolát felemelte.

A számok makacs dolgok: a 2026/2027-es tanévkezdésre az intézmény 147 kilencedikes diákot íratott be, ami a statisztikák szerint a legmagasabb létszám az ország összes agrárszakképző iskolája között. A közelmúltban egy 500 millió forintos komplex fejlesztési pályázatot valósított meg, a tangazdaság infrastruktúrája pedig – a precíziós sertésteleptől a díjlovas szimulátoron át a modern zöldségfeldolgozóig – a legfrissebb piaci igényekre készíti fel a tanulókat.

– Voltam már sok tangazdaságban az országban, de ilyen látványos, ennyi állatot bemutató hely nincs még egy – mondja az igazgató.

A tervei ráadásul nem állnak meg: egy felszabaduló épületrészben egy modern pék-cukrász oktatóbázist és boltot hozna létre. Ezzel teljesedne be a „termőföldtől az asztalig” filozófia, hiszen a gazdaság húsáruja és zöldségei már most is a MEZGÉ mintaboltban és a helyi menzákon kötnek ki.

Híd az egyetemre és a diákok ügyvédje

Pályájának egyik legnagyobb szakmai lépése mégis az a stratégiai partnerség, amelyet az Állatorvostudományi Egyetemmel épített ki. Idén szeptemberben Félegyházán indul el az országban egyedülálló okleveles állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági technikus képzés.

A történet tipikusan „rózsapalis” módon kezdődött: tavaly tavasszal egyszerűen kitalálta, hogy meg kellene hívni az egyetem vezetését Kiskunfélegyházára. Az e-mailek és telefonok után a rektorhelyettes eljött, látott, és az egyetem vezetése megértette, hogy a Mezgé képes biztosítani azt a stabil gyakorlati bázist, ami a mai egyetemi hallgatókból sokszor hiányzik.

– A nálunk végzett legjobb tanulók közvetlenül, egyenes úton nyerhetnek felvételt az Állatorvostudományi Egyetemre. Olyan gyerekeket sikerült beiskoláznunk, akik négy egész feletti átlaggal rendelkeznek. Ők itt megtanulják az alapokat – a nagyállatok kezelését, rögzítését, a valódi agrárközeget –, az egyetemen pedig már nyert ügyük lesz – magyarázza az igazgató, akinek az egykori állatorvosi álma így válik valóra a tanítványai sikereiben.

Miközben Rózsa Pál Csaba a Nemzeti Pedagógus Kar tagja, országos vizsgaelnök és lektor, a folyosókon megmaradt annak a közvetlen pedagógusnak, aki az embert látja a diákban. Pályája során öt osztályt ballagtatott el osztályfőnökként – szinte kivétel nélkül olyan szakképzős csoportokat (henteseket, lovászokat), ahová hagyományosan a nehezebb sorsú vagy gyengébb tanulmányi eredményű diákok érkeztek.

– A kollégák sokszor mondják, hogy te sok mindent elnézel a gyerekeknek. De én általában a gyerekek mellé állok. Olyan jó érzés a ballagáskor végignézni rajtuk, és tudni, hogy ennek a srácnak is elintéztük az ügyes-bajos dolgait, a másikat megmentettük a lemorzsolódástól, esélyt adtunk nekik, és szakmát kaptak a kezükbe. Partnerként kell kezelni őket, empátiával.

Ez a megközelítés a versenyeredményekben is megmutatkozott: az általa felkészített diákok szinte kivétel nélkül sikeres szakmai vizsgát tettek, és évtizedeken át halmozták a dobogós helyezéseket a Szakma Kiváló Tanulója Országos Versenyeken (SZKTV).

Az elkötelezett

Amikor arról kérdezzük, mi az a kérdés, amit még soha senki nem tett fel neki, az igazgató elmosolyodik, majd meglepő őszinteséggel válaszol:

– Talán az, hogy miért vagyok ilyen megszállott, hogy ennyire lelkesen csinálom? Mert ez a munka nálam sosem a pénzről vagy a státuszról szólt. Belekerültem egy olyan mókuskerékbe, ahol az iskola az első. Ez talán hiba is, de ha éjszaka felébredek, akkor is azon jár az eszem, hogy hogyan alakítsam a tantárgyfelosztást, vagy mit kellene elrendezni a tangazdaságban.

Ez a fajta elhivatottság határozza meg a szabadidejét is. Bár szeretne többet horgászni – büszke a nyolckilós pontyára és arra, hogy elmondása szerint „világbajnok halpucoló” –, a valódi kikapcsolódást ma is a Mezgé környéke jelenti számára. Ha épp nem Rejtő Jenő könyveit olvassa újra, kimegy a tangazdaság hátsó részébe. Ott egy régi, kiszáradt tómedret terveznek életre kelteni úgy, hogy egy 250 méter mély ártézi kút vizét odavezetve vizes élőhelyet teremtenek a madaraknak és a vadaknak.

– Nekem az adja a legnagyobb örömet, ha kimegyek, és látom, hogy a tehenek nyugodtan kérődznek, jóllakva. Vagy amikor a nagy melegben vizet engedünk a mangalicáknak, azok meg boldogan dagonyáznak benne. Olyankor az ember érzi, hogy valami maradandót alkotott – mondja a szakember, akinek munkásságát korábban Tessedik Sámuel-díjjal is elismerték.

Rózsa Pál Csaba negyven éve kezdte a szakmát, és ebből harmincöt éve formálja a kiskunfélegyházi agrárium jövőjét. A pálmonostori tehenészet mélyvize és a modern, egyetemi szintű képzést nyújtó iskola között eltelt évtizedek bebizonyították: a modern technológia és a tiszta pedagógusi szeretet ötvözésével egy vidéki iskolából is lehet országos hírű intézményt építeni. Ezért volt az a bizonyos júniusi vastaps a művelődési központban – nemcsak a harmincöt évnek szólt, hanem annak a Mezgének, ami mára elválaszthatatlan lett Kiskunfélegyházától.

Fotó: archív