A szentkúti kúriától Auschwitzig: A történet, amely felbolygatta a múltat
Hallgatás a Kiskunságban: A főszolgabíró fia, aki a holokauszt főszervezője lett
Vannak történetek, amelyekről egy település évtizedekig szinte semmit sem tud – vagy ha tud is, mélyen hallgat róla. Nem azért, mert jelentéktelenek, hanem mert a szereplők neve túl közel áll egy olyan múlthoz, amellyel rendkívül nehéz szembenézni. Vitéz dr. Endre László neve ma talán keveseknek mond valamit Kiskunfélegyházán és környékén, pedig a városhoz és a szomszédos Petőfiszálláshoz (az akkori Szentkúthoz) fűződő családi kötelékei meghatározóak voltak. Édesapja, idős Endre Zsigmond a térség ismert, tehetős és rendkívül befolyásos birtokosa, hosszú ideig Kiskunfélegyháza főszolgabírója volt.
Fia azonban nem a vármegyei fejlesztésekkel, hanem a magyar történelem egyik legsötétebb fejezetével írta be magát a krónikákba: 1944-ben a magyarországi zsidóság tömeges deportálásának gátlástalan és elvakult főszervezője lett. De hogyan jutott el a harcias természetű, jogi végzettségű közigazgatási szakember a Petőfiszállás melletti szentkúti kúriától a Belügyminisztérium államtitkári székéig, Auschwitzig és a népbírósági bitófáig?
Dr. Szabó Imre kutatásai nyomán a történet nem a fővárosi minisztériumi irodákban, hanem a Kiskunság szívében kezdődik.
Endre László apja, idős Endre Zsigmond a régió meghatározó alakja volt. A tehetős nemesi család a várományát nemcsak Kiskunfélegyháza városközpontjában – a mai Kiskun Múzeum épületében lévő főszolgabírói hivatalban és a Nagyposta helyén állt családi házukban építette ki, hanem a közeli Petőfiszálláson (Szentkúton) is. Az 1920-as években az idősebb Endre komoly gazdaságot hozott létre Szentkúton, amelyet a helyiek Zsigamajornak vagy Endre-kúriának hívtak. Bár az 1895. január 1-jén Abonyban született Lászlót a karrierje Gödöllőre és Pestre sodorta, naplójában mindvégig úgy fogalmazott: az igazi otthont számára a szentkúti kúria jelentette.
A gödöllői rémtől Pest vármegye alispánjáig
Endre László pályaíve az első világháborút követően fokozatosan ívelt felfelé. A harctéri tapasztalatokkal rendelkező, harcias beállítottságú fiatalember apja kiterjedt politikai kapcsolatrendszerét kihasználva lett 1919 végétől a Gödöllői járás szolgabírója, majd 1923-tól a főszolgabírója. A Horthy-rezidencia közvetlen közelében, a Grassalkovich-kastély árnyékában végzett munkája kiváló ugródeszkának bizonyult, de már itt szembetűnővé vált rendkívül szigorú, összeférhetetlen és elvakult antiszemitizmustól fűtött vezetési stílusa.
A helyi zsidó kereskedőket a legapróbb hivatali ürügyekkel – egy hiányzó engedéllyel vagy akár egy poros szódásüveggel – zaklatta és ellehetetlenítette. Bírálói sem úszták meg: amikor egy újságíró cikksorozatban mutatta be Endre gödöllői „zsidórazziáit”, 11 rendbeli rágalmazási pert indított ellene, egy másik újságírót pedig, aki „Gödöllő rémének” nevezte, hónapokra börtönbe juttatott. Nézetei a Tanácsköztársaság emléke, a trianoni megrázkódtatás és a különféle titkos fajvédő szervezetek (például az Ébredő Magyarok Egyesülete vagy az Etelközi Szövetség) hatására végletesen radikalizálódtak. 1937-ben megalapította a Fajvédő Szocialista Pártot, amely hamarosan egyesült Szálasi Ferenc Nemzeti Akarat Pártjával, a későbbi Nyilaskeresztes Párt elődjével.
Amikor 1938-ban megválasztották az ország legnagyobb közigazgatási egysége, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjává, felhagyott a nyílt pártpolitikával, de hivatalnoki hatalmát azonnal a fajvédő eszmék szolgálatába állította. Alispánként kétszínű arcot mutatott: egyfelől modernizációs fejlesztéseket hajtott végre (kórházat építtetett, múzeumot költöztetett), másfelől rendeleti úton vezette be a legkeményebb antiszemita korlátozásokat. Hírhedté vált arról, hogy 1941-ben a vármegye területén lévő fürdőkből teljesen kitiltotta a zsidó lakosságot, s elrendelte, hogy a „gyanús zsidók és kommunisták rádiókészülékeit foglalják le”. Előadásaiban és írásaiban gyakran hangoztatta, hogy a „zsidókérdés végleges megoldása nem lehet más, mint a zsidóság végleges kitelepítése”.
1944 márciusa: A bürokrata, aki a deportálások gépezetét működtette
Magyarország 1944. március 19-i német megszállása elhozta Endre László karrierjének csúcspontját. Áprilisban a Sztójay-kormány Belügyminisztériumának közigazgatási államtitkárává nevezték ki. Baky László államtitkárral és Jaross Andor belügyminiszterrel kiegészülve ők váltak a magyarországi holokauszt első számú, gátlástalan végrehajtóivá. Endre felügyelete alá tartoztak azok a belügyi területek, amelyek közvetlenül kapcsolódtak a zsidóság teljes jogfosztásához, gettósításához és elhurcolásához.
Ekkor alakított ki szoros munkakapcsolatot a német deportálások élén álló SS-Obersturmbannführerrel, Adolf Eichmann-nal. Endre nem kívülálló hivatalnokként, hanem megszállott főszervezőként bocsátotta a németek rendelkezésére a teljes magyar közigazgatási és csendőrségi apparátust. Ennek a hatékony állami gépezetnek a működtetésével 1944 májusának közepétől július elejéig több mint 430 ezer magyar állampolgárt deportáltak – döntő többségüket Auschwitz-Birkenauba, ahol a megérkezők jelentős részét azonnal meggyilkolták. Endre személyesen is szemleutakat tett a gettókban Kassától Kolozsváron, Nagyváradon át Szegedig, május 15-én pedig személyesen ellenőrizte az első kárpátaljai transzportok indítását.
Mi történt 1944. április 22-én Szentkúton?
A magyar holokauszt történetének egyik legélesebben vitatott fejezete éppen a Petőfiszállás melletti szentkúti Endre-kúriához kapcsolódik. Kádár Gábor és Vági Zoltán történészek 2013-as, A végső döntés című könyvükben azt az állítást fogalmazták meg, hogy 1944. április 22-én ebben a szentkúti kúriában ültek össze a magyar és német zsidóügyi apparátus vezetői – Endre László, Jaross Andor, Baky László, Otto Winkelmann és Adolf Eichmann –, s ott döntötték el a teljes magyar zsidóság deportálását.
A feltevés alapját Endre László határidőnaplójának bejegyzése adta. Azonban a történelmi rekonstrukció óvatosságot igényel. Karsai László történész rámutatott: a napló igazolja a szentkúti találkozó megtörténtét, de nem bizonyítja, hogy a végzetes döntést ott és akkor hozták volna meg, hiszen a döntési folyamat és a helyszíni egyeztetés nem feltétlenül esik egybe.
Dr. Szabó Imre éppen ezért elhatározta: felkutatja az eredeti forrásokat, s nem egyetlen bejegyzésre alapozza a történelmi képet.
- A nyomozás során felvettem a kapcsolatot Endre Amerikában élő unokaöccsével, Szappanos Istvánnal, aki elküldte a birtokában lévő naplómásolatokat. Ám kiderült, hogy Endre László 1944-ben párhuzamosan két dokumentumot is vezetett: egy határidő-naplót a hivatalos programokról és egy részletesebb eseménynaplót. Az áttörést a Gellért Ádámmal való együttműködés hozta meg: egy budapesti magánvillában megtaláltuk az eredeti határidő-naplót, és az eseménynaplónak a fia által szorgalmasan átgépelt tisztázatát.
A naplók száraz mondatai mögött a tömeggyilkosság szerkezete
A most kiadott, Endre László államtitkár naplói (1944-1945) című 264 oldalas kötet (amely 2026 augusztusában jelent meg Szabó Imre szerkesztésében az Erőszakkutató Intézet gondozásában) azért felbecsülhetetlen értékű, mert nem utólagos szépítést vagy visszaemlékezést tartalmaz, hanem a történések közepette készült hivatali és életrajzi feljegyzéseket. A dokumentumok megrázó sajátossága a bürokratikus szárazság: naptári bejegyzések, tárgyalások, utazási állomások és hivatalos jelentések követik egymást. A könyvet október 15-én 17 órakor mutatják be a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
Az adminisztratív mondatok mögött azonban a deportálás teljes gépezete kirajzolódik. A feljegyzések pontosan megmutatják, hogy a népirtás nem a semmiből pattant ki, s nem is kizárólag német nyomásra történt, hanem precíz hivatalnoki munka, aláírt rendeletek, összeállított listák és elindított szerelvények láncolataként ment végbe.
Összeomlás, a Szálasi-rezsim és a velemi tragédia
Amikor Horthy Miklós kormányzó 1944. július 6-án a nemzetközi tiltakozások hatására leállíttatta a deportálásokat, Jaross Andor belügyminiszter július 20-án elvette Endrétől a zsidóügyek irányítását. Az elvhű fajvédő azonban nem vonult vissza: 1944 őszén fiával, ifjabb Endre Zsigmonddal beállt katonának, és a Tiszántúlon személyesen vett részt a szovjet csapatok elleni harcokban, egészen az október 13-i pusztaszeri bevetésükig.
A harcokat egy családi dráma szakította meg: az idős édesapa, idős Endre Zsigmond, aki képtelen volt feldolgozni szentkúti birtokának elvesztését és a történelmi összeomlást, a Vas megyei Velemben öngyilkosságot követett el. Endre László és fia a temetésre siettek. 1944. október 15-én, éppen a temetés napján zajlott le Horthy elhibázott kiugrási kísérlete és Szálasi Ferenc nyilas hatalomátvétele. A nyilas rezsim azonnal felkarolta Endrét: Szálasi október 29-én a hadműveleti területek polgári közigazgatásának kormánybiztosává nevezte ki.
1945 márciusának végén Endre a nyilas kormánnyal együtt Ausztriába, majd Bajorországba menekült második feleségével, Crouy-Chanel Katalinnal. A végzet 1945 júliusában az ausztriai Radstadtban érte utol: amikor úti okmányokért ment az amerikai parancsnokságra, egy régi magyar ismerőse felismerte az utcán, és a saját büntetlensége érdekében feladta a hatóságoknak.
A bitófa és a történelem tanulsága Kiskunfélegyházán
Az amerikaiak 1945. október 8-án adták ki Endre Lászlót Magyarországnak. A Népbíróság előtt Jaross Andorral és Baky Lászlóval együtt állt a vádlottak padján. Fia, Zsigmond még a cellájában is meglátogathatta a lerombolt Budapesten. Endre utolsó feljegyzéseiben a családjáért aggódó fogoly képe tűnik fel, ám a holokausztban játszott szerepéért semmilyen megbánást nem tanúsított. 1946. március 29-én Budapesten felakasztották.
A naplókat fia kimentette Argentínába, s a rendszerváltás után visszaköltözve haláláig őrizte, mielőtt azok egy budapesti ismerőséhez, majd Szabó Imre és Gellért Ádám kutatók kezébe kerültek volna. Szabó Imre könyvében „Az antiszemitizmustól a deportálásig” című életrajzi tanulmány és a most kiadott naplóforrások legfőbb tanulsága nem csupán egy egyéni bűnösség rögzítése.
A szentkúti kúria és a félegyházi gyökerek története azt bizonyítja, hogy a történelem legszörnyűbb tragédiái nem a semmiben keletkeznek. Hivatalnokok döntései, helyi karrierek eltorzulása és adminisztratív intézkedések sora vezetett a katasztrófához. Endre László pályafutásának megismerése Petőfiszállás és Kiskunfélegyháza környékén nem a múlt újraélése miatt fontos, hanem azért, hogy pontosan értsük: a végzetes döntések mögött hús-vér emberek és jól működő hivatali apparátusok álltak.
