Május 3. vasárnap, Irma, Tímea
Kategoria

Kategória: Sport

2025. november 20., 16:00
November 6 és 9 között Egerben képviselte városunkat a Kiskunfélegyházi Papp László Ökölvívó Akadémia. A 2025. évi Kelet-Magyarországi Ökölvívó Regionális Bajnokságon hat fő versenyzővel vettek részt, ahol harminchat szakosztály, száznegyvenegy sportolója lépett szőnyegre.
2025. november 18., 16:00
Bográcsozós Amatőr Darts Versenyt rendezett november 15-én, szombaton a Félegyházi Darts Sport Egyesület. A program igazi közösségi eseménnyé vált, hiszen a környező településekről érkező játékosok mellett új félegyházi dartsosok is csatlakoztak a megmérettetéshez.
2025. november 16., 09:49
A vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság 13. fordulójában alsóházi mérkőzést játszottak. A Kiskunfélegyháza csapata a Csólyospálost fogadta. A találkozó előtt a házigazdák abban reménykedtek, hogy ezúttal pontot, pontokat tudnak szerezni.
2025. november 15., 16:00
A Móra Ferenc Gimnázium november 12-én és 13-án ismét megrendezte a Magyar Labdarúgó Szövetség Fair Play Cup városi fordulóját, aminek ezúttal is a Honvéd sporttelep adott otthont. A két napos esemény mára hagyomány: 2013 óta minden ősszel és tavasszal összemérik...
2025. november 14., 14:00
Út Leonidasz lábáig címmel Kádár Kitti, a Spartathlont teljesítő ultrafutó beszámolóját hallhatta a közönség november 13-án, csütörtökön a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. november 13., 10:00
A Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola I. csapata ezúttal is derekasan helytállt az Extraliga küzdelmeiben, még ha az eredmény nem is tükrözi a mérkőzés valódi izgalmait. A félegyháziak Dunakeszin léptek asztalhoz, ahol 7:0 arányú vereséget szenvedtek, ám a találkozó korántsem volt egyoldalú.
2025. november 11., 18:00
Hazai környezetben játszotta a Megye I. bajnokság aktuális fordulóját a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola II. együttese, ami a Baja II. csapatát fogadta. A találkozó izgalmas, szoros párharcot hozott, és végül 9-9-es döntetlennel ért véget.
2025. november 11., 14:00
A Dél-Alföldi csapatbajnokság felsőházi fordulójában a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola III. együttese hazai környezetben fogadta a Baja Best csapatát. A szombati mérkőzésen a vendégek bizonyultak eredményesebbnek, így a három pont Bajára került.
2025. november 10., 08:00
November második hétvégéjén rendezték meg a Gyarmati Dezső Sportuszoda 10 pályás 50m-es versenymedencéjében a XXII. Hódmezővásárhelyi Nemzetközi Szenior Úszóversenyt. Városunkat a Kiskun-Vízi és Szabadidő Sportegyesület tagjai képviselték.
2025. november 08., 19:20
A vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában a Kiskunfélegyháza csapata Kecskemétre utazott, pontosabban a Műkertváros Sportcentrumba, hogy megmérkőzzön az SC Hírös-ÉP Egyesület gárdájával. A találkozó esélyesei a hazaiak voltak.
2025. november 06., 16:00
Harmincnegyedik alkalommal rendezi meg a Jogging Plus Sportegyesület hagyományos szilveszteri jótékonysági futóversenyét, december 31-én. A futáshoz kapcsolódóan már hatodik alkalommal hirdettek rajzpályázatot, amelynek elbírálására november 4-én, kedden került sor.
2025. november 03., 12:00
November utolsó hétvégéjén megnyitja kapuit a sokak által kedvelt jégpálya városunkban – tájékoztatta lapunkat Kordás Roland, a Félegyházi Szabadidő és Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője. A helyszín az előző évekhez hasonlóan a könyvtár parkolója lesz. Az ügyvezető felhívta a figyelmet arra,...
2025. november 02., 18:30
Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendezték meg a 12-13 éves fiatal birkózók számára szervezett nemzetközi Kozma István Emlékversenyt, ami az egyik legrangosabb megmérettetés ebben a korosztályban.
2025. november 01., 23:25
Lehet-e annál rosszabb helyzet, mint ami most történik a Kiskunfélegyháza vármegyei első osztályú labdarúgó csapatával? A bajnokság tizedik fordulója után az utolsóelőtti helyen álltak a tabellán. Ilyen eredményre, talán még a legrégebbi helyi szurkolók sem emlékeznek. Lehet-e ezen változtatni, vagy...
2025. október 30., 14:30
Kiskunfélegyháza tehetséges fiataljai ismét bebizonyították, hogy szorgalommal, kitartással és elhivatottsággal kimagasló eredményeket lehet elérni – akár a tanulásban, akár a sportban. A művelődési és szociális bizottság keddi ülésén döntött a város azon diákjainak elismeréséről, akik országos vagy nemzetközi szinten is...
2025. október 29., 14:00
Az idén fennállása 100. évfordulóját ünneplő Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem TF100 programsorozatának egyik fontos állomása volt az október 10-i Országos Testnevelésügyi Konferencia.
2025. október 28., 10:00
Október közepén a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola (FASI) II. csapata hazai pályán fogadta a Kiskunmajsai AC II. fiatal és lendületes együttesét a Megye I. osztály következő fordulójában. A mérkőzés látványos labdameneteket és sok izgalmat tartogatott, de a győzelem ezúttal elmaradt: a...
2025. október 27., 18:00
A Dél-Alföldi csapatbajnokság Alsóházának újabb fordulójában a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola (FASI) IV. csapata Bátyára látogatott, ahol lenyűgöző teljesítménnyel, 17:1 arányban diadalmaskodott. A találkozón a félegyházi játékosok magabiztosan uralták a mérkőzést, és minden szetten érezhető volt az összeszokottság, a fegyelmezett játék...
2025. október 27., 14:00
A Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola (FASI) IV. csapata ezúttal hazai környezetben fogadta a Tázlár AK II. gárdáját. A találkozó rendkívül izgalmas és szoros párharcokat hozott, ahol egyik fél sem tudott fölénybe kerülni. A végig kiegyenlített mérkőzés végül 9:9 arányú döntetlennel zárult,...
2025. október 27., 12:00
A Félegyházi Darts Sport Egyesület rendezésében október 25-én tartották a Páros Amatőr Versenyt, amelyre nemcsak helyi játékosok, hanem több település dartsosai is ellátogattak. A csanyteleki, szegvári, mindszenti, tiszakécskei és kecskeméti versenyzőkkel kiegészült mezőny izgalmas mérkőzéseken mérte össze tudását.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram