Június 11. csütörtök, Barnabás
2026. május 23., 12:00

Sikerrel debütált a Constantinum Kupa

Nyolc középiskolás csapat részvételével rendezték meg első alkalommal a Constantinum Kupát május 22-én a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium tornacsarnokában. A kiskunfélegyházi, kecskeméti és kiskunhalasi intézmények részvételével zajló teremlabdarúgó-torna nemcsak izgalmas mérkőzéseket, hanem közösségi élményt is kínált a fiatalok számára.

A rendezvény főszervezője, Kovács János köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy ilyen sok intézmény elfogadta a meghívást az első alkalommal megszervezett kupára. Beszédében hangsúlyozta: a torna nemcsak a versengésről, hanem a közösségépítésről, a sportszerűségről és az új barátságok kialakításáról is szól. Megköszönte a támogatók, a segítők és a résztvevő csapatok munkáját, valamint kiemelte, hogy szeretnék a kupát a jövőben is megrendezni.

A mérkőzések során izgalmas és sportszerű összecsapásokat láthatott a közönség, a játékosok pedig nagy lelkesedéssel küzdöttek minden találkozón. A torna végére kialakult a végeredmény is.

  1. Constantinum I.
  2. Kecskeméti Piarista Gimnázium
  3. II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum
  4. Szilády Áron Református Gimnázium és Kollégium
  5. Constantinum II.
  6. Kecskeméti Katona József Gimnázium
  7. Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum
  8. Móra Ferenc Gimnázium

Kihirdették továbbá a kupa válogatottját is. A legjobb kapusnak Rácz Máté bizonyult, míg a mezőny legjobbjai közé választották Lőrincz Máté, Solymosi Áron, Kovács Kristóf és Tompa Dániel játékosokat.

Az első Consti Kupa sikeresen zárult, a szervezők pedig bíznak benne, hogy a torna a következő években is folytatódik, és hagyománnyá válik a térség középiskolás sportéletében.

Barta Dávid
Fotó: Barta Dávid
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram