Június 14. vasárnap, Vazul
2026. május 23., 09:19

XXXIII. alkalommal rajtolt el a Kiskun „Petőfi Futam” Kiskunfélegyházán

Ma reggel elkezdődött a XXXIII. Kiskun „Petőfi Futam” Kiskunfélegyháza belvárosában. A város egyik legnépszerűbb és legnagyobb sporteseményét idén is a Jogging Plus Sportegyesület rendezte meg az önkormányzat megbízásából. A futóverseny központja ezúttal is a Hősök Parkja, ahol már a reggeli órákban több száz résztvevő és szurkoló gyűlt össze.

A rendezvény célja, hogy a sporton keresztül tisztelegjenek Petőfi Sándor emléke előtt, miközben a város közösségi és kulturális értékeire is felhívják a figyelmet. A programban gyermekfutamok, váltóversenyek, valamint 5 és 21 kilométer közötti távok szerepelnek, a résztvevőket pedig zenés biztatópontok és különféle kísérőprogramok várják a nap folyamán.

A szervezők arra kérik a közlekedőket, hogy a futóverseny miatt több helyszínen ideiglenes útlezárásokra és forgalomkorlátozásokra számítsanak a városban. Különösen a Kossuth utcán, valamint az 5-ös főút belterületi szakaszán lehet a verseny idején terelésekre számítani.

A futam programjai egész nap folytatódnak, az eredményhirdetést pedig 13 órakor tartják a versenyközpontban

Barta Dávid
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram