Futólépésben ünnepelt a város: több százan álltak rajthoz Félegyházán

A verseny központja ezúttal is a Hősök Parkjában, a Félegyházi Termál Parkfürdő előtti területen volt, ahonnan valamennyi futam rajtolt és ahová a cél is érkezett. A hosszabb távok útvonala Kiskunfélegyháza utcáin vezetett végig. A szervezők célja nemcsak a futás népszerűsítése és a sportolási lehetőség biztosítása volt, hanem a város értékeinek bemutatása és a sportturizmus élénkítése is. Az útvonal mentén helyi zenei produkciók szórakoztatták a futókat és a szurkolókat.
A rendezvényt Balla László, Kiskunfélegyháza sportért felelős alpolgármestere nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta: a Kiskun Kupa a Városalapítók Hetének egyik legjelentősebb eseményévé vált, amelyet a város közössége évről évre igényel és támogat. Mint fogalmazott, a rendezvény sikeréhez számos segítő, támogató és helyi vállalkozás hozzájárulása szükséges, amiért külön köszönet illeti őket.
Az alpolgármester kiemelte azt is, hogy a futás legfontosabb szereplői maguk a résztvevők. Véleménye szerint a sport nemcsak teljesítményről szól, hanem közösségépítő ereje is van: sportbarátságok születnek, a versenyzők pedig elsősorban önmagukat győzik le a különböző távok teljesítése során. Minden indulónak sportszerű versenyzést kívánt.
A futamok előtt közös bemelegítést tartott Dinnyés-Kis Zsuzsanna, a Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskola igazgatója. A rajtokat reggel kilenc óra után folyamatosan indították.
Az Ifjú Titánok futamában elsőként a legkisebbek álltak rajthoz, akiknek 200 métert kellett teljesíteniük. Őket az alsó tagozatos diákok követték 600 méteres, majd a felsősök 1000 méteres távon.
A háromfős váltóknak meghirdetett Talpra magyar futamban az 54 év alatti és feletti kategóriák résztvevői 1848 métert teljesítettek. A Kiskun Petőfi emlékfutam hosszabb távjai közül elsőként a félmaraton mezőnye rajtolt el, majd a 15, a 10 és az 5 kilométeres futamok következtek. Valamennyi versenyszámban korcsoportonként értékelték az indulókat.
A programot a Kiskun Petőfi Gyalogszázad zárta, amelynek résztvevői öt kilométeres gyalogtúrán vettek részt. Minden kategóriában és nemenként az első három helyezett érem- vagy kupadíjazásban részesült, míg minden célba érkező befutóérmet és ajándékcsomagot kapott.
A díjakat Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke is átadta.
Eredmények
Ifjú Titánok futam
2021-ben és előtte született lányok:
- Molnár Zsófia
- Szunyi Zsolna
- Szűcs Dorottya
Fiúk:
- Nyúl-Tóth Levente
- Palásti Áron
- Molnár Botond
2019–2020-as születésű lányok
- Blum Effi
- Darázs Csenge Rita
Fiúk:
- Tóth Bence
- Fődi Zsolt
- Blumm Levi
2017–2018-as születésű lányok:
- Hegedűs Gréta
- Darázs Zselyke
- Réczicza Natália
Fiúk:
- Blumm Leon
- Zöldi Kolos
- Németh Lénárd
2015–2016-os születésű lányok:
- Patócskai Julianna
- Dobák Zsófi
- Csontos Hanna
Fiúk:
- Blumm Ben
- Horváth Alen
- Kokas Attila Kristóf
2013–2014-es születésű lányok:
- Farkas Lilla
- Peregi Lotti
- Lantos Lili
Fiúk:
- Gémes Zétény
- Czinege Vince
- Holló Tibor Áron
2011–2012-es születésű lányok:
- Peregi Polli
- Szabó Flóra
- Szunyi Szonja
Fiúk:
- Varga György Bendegúz
- Talpra magyar váltófutam
54 év alatti férfiak:
- Szélvész (Rádi Gellért, Kovács Mátyás, Rádi Zénó)
- Kopo/Ármin/Dani (Kovács Koppány, Szász Ármin, Tóth Dániel)
- Dongó Márton, Kovács Áron, Pót Damján
Nők:
- Jogging csajok (Farkas Lilla, Gál Franciska, Kis Eszter)
- Tri csajok (Szórád Hanna, Kovács Zsolna, Kovács Kitti)
- József suli lányai (Pálinkó Kinga, Kovács Zsóka, Németh Eszter)
54 év feletti férfiak:
- Futapest (Dudás Endre, Szeitz István, Csernik Kornél)
- Mérföldkövek (Magony Ottó, Polgár Szabolcs, Nagy Roland)
- Lantos család (Lantos Lili, Lantos Gergő, Lantos Attila)
Nők:
- Gepárdok (Pál Andrea, dr. Fricska-Nagy Adrienn, Prodromou Zoé)
- Göllesz EGYMI Team (Rózsa Andrea, Tóth-Makány Anita, Rókus Tibor)
5 kilométer
Nők:
- Lantos Lili (Kiskunfélegyháza)
- Koskáné Nagy Tímea (Gyomaendrőd)
- Pap Eszter (Medgyesegyháza)
Férfiak:
- Koska László Richárd (Medgyesegyháza)
- Rádi Gellért (Kiskunfélegyháza)
- Csúcs Imre (Bogdány)
10 kilométer
Nők:
- Bárnai Éva (Tata)
- Szórád Hanna
- Rázsiné Németh Erika
(mindketten Kiskunfélegyháza)
Férfiak:
- Kovács Mátyás
- Zsigó Attila
- Rádi Zénó
(mindhárman Kiskunfélegyháza)
15 kilométer
Nők:
- Sass Diána (Érd)
- Rácz Bernadett (Halásztelek)
- Olasz Anita (Helvécia)
Férfiak:
- Fodor Bence (Kiskunhalas)
- Mester László (Kecskemét)
- Jéga-Szabó Zsolt (Kecskemét)
Félmaraton – 21 kilométer
Nők:
- Nógrádiné Bálint Melinda (Bordány)
- Horváth Kíra (Kecskemét)
- Karsai Hédi (Kiskunfélegyháza)







