Teljesítette kitűzött célját a Kiskunfélegyháza a vármegyei I. osztályban

– Új szakmai felállásban kezdte meg a szezont a csapat. Milyen célokkal vágtak neki a bajnokságnak?
– Tavaly nyáron gyakorlatilag hárman vettük át a vármegyei I. osztályú együttes irányítását. Balog Huba, Fricska Miklós és én alkottuk azt a szakmai stábot, amelynek az volt a feladata, hogy az előző idényből megmaradt játékosokat és a vármegyei II. osztályból érkezőket egy ütőképes csapattá formálja. Busa Imre elnök úrral közösen már a kezdetektől egyértelmű volt számunkra, hogy a legfontosabb cél a bennmaradás. Egy teljesen új csapat építésébe kezdtünk, ezért nehéz volt előre megjósolni, milyen eredményeket érhetünk el.
– Az őszi szezon azonban nem alakult a várakozásoknak megfelelően.
– Valóban nem. Nem lehetett arra számítani, hogy néhány hét felkészülés után azonnal összeáll a játék, különösen úgy, hogy több olyan labdarúgó került egy csapatba, akik korábban nem játszottak együtt. Utólag azt mondhatom, hogy szakmailag mi is kerestük még a megfelelő utat. Kiskunfélegyházán hagyományosan támadó szellemű futballt játszanak a csapatok, mi is ebben gondolkodtunk kezdetben. Voltak mérkőzések, amikor még a hajrában is arra ösztönöztük a játékosokat, hogy menjenek előre és vállaljanak több kockázatot, de ez nem mindig hozta meg a kívánt eredményt.
Idővel rájöttünk, hogy a keret adottságaihoz más játékstílus illik. Nekünk, edzőknek is tanulnunk kellett a szezon során. Miklóssal mindketten frissen szereztük meg az edzői képesítést, míg Huba már nagyobb tapasztalattal rendelkezett ezen a téren. Az őszi szereplésért természetesen mi is felelősséget vállalunk. A három győzelem és a kilenc megszerzett pont nem tükrözte teljesen a csapatban rejlő lehetőségeket.
– Tavasszal viszont már egy egészen más arcát mutatta a Kiskunfélegyháza.
– A téli felkészülés során öt hét kemény munkát végeztünk. Az időjárás miatt sokáig nem tudtunk füves pályán edzeni, ennek ellenére remekül kezdtük a tavaszt. Legyőztük a Tiszakécskét és a Jánoshalmát, ami óriási önbizalmat adott a csapatnak. A játékosok elhitték, hogy bárki ellen lehet esélyünk.
Taktikailag is változtattunk. Stabilabb védekezésre építettünk, és gyors kontrákból próbáltunk veszélyt teremteni. Ez a játékstílus jól működött. A meghatározó játékosok vezérré léptek elő, a csapat pedig egyre egységesebbé vált. Ha a szezon elején valaki azt mondja, hogy a 12. helyen végzünk, gondolkodás nélkül elfogadtam volna. A tavaszi teljesítmény alapján pedig még előrébb is végeztünk volna a tabellán.
A szezon hajrájára ugyan elfáradtunk, sérülések is nehezítették a helyzetünket, és volt olyan mérkőzés, amikor alig tudtunk cserélni, nekem is pályára kellett lépnem. Ennek ellenére a csapat végig küzdött, és az eredmények is ezt igazolták.
– Több fiatal játékos is lehetőséget kapott az idény során.
– Igen, és ez külön öröm számunkra. Lőrincz Mátyás Kecskemétről érkezett hozzánk, több alkalommal bizonyította a tehetségét, ugyanakkor még fejlődnie kell, mert ennél jóval több van benne. Solymosi Áron már korábban is közel állt a felnőttcsapathoz, tavasszal pedig stabil teljesítményt nyújtott. Az előrejátékban is sokat fejlődött, és élvezi a szakmai stáb bizalmát. Mindkét fiatal pozitív meglepetést jelentett számunkra.
– Milyen tervekkel készülnek a következő bajnokságra?
– Már most a jövőt építjük. Figyeljük az U19-es és az U17-es korosztály játékosait, közülük többen már edzettek velünk, és a nyári felkészülést is a felnőttkerettel kezdik majd meg. Az átigazolásokról egyelőre korai lenne beszélni. Vannak kiszemeltjeink, de ezek a tárgyalások még folyamatban vannak.
A klub vezetésével közös elképzelésünk, hogy a csapat gerincét helyi kötődésű fiatal játékosok alkossák. Ezt az utat már az elmúlt idényben is igyekeztünk követni, és úgy érezzük, hogy a szurkolók is értékelték ezt a törekvést. Ez a nézőszámon is megmutatkozott. Ezúton is szeretném megköszönni Busa Imre elnök úr bizalmát és támogatását.
– Mikor kezdődik a felkészülés?
– A bajnokság pontos rajtja még nem ismert, de terveink szerint július 13-án kezdjük meg a nyári felkészülést.
A kitűzött célt elérték
Palásti Sándor értékelése szerint a csapat teljesítette a szezon előtt megfogalmazott legfontosabb feladatot, vagyis kiharcolta a bennmaradást a vármegyei I. osztályban. A tavaszi szereplés különösen biztató volt, hiszen az újonnan kialakított együttes a bajnokság második felében már stabil és eredményes futballt mutatott.
A Balog Huba, Fricska Miklós és Palásti Sándor alkotta szakmai stáb szokatlan felállásban dolgozott, ám a feladatmegosztás jól működött, és a közös munka meghozta az eredményét. A klubnál bíznak benne, hogy a megkezdett építkezés a következő idényben is sikeresen folytatódik.
Szöveg és fotó: Sz. T.






