Augusztus 31. hétfő, Bella, Erika
2026. augusztus 31., 14:00

Szobori búcsú az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban

Szeptember 6-án, vasárnap ismét megrendezik a Szobori búcsút az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A hagyományőrző rendezvényen egész nap változatos programokkal, népzenei és néptáncos produkciókkal, kézműves foglalkozásokkal, honfoglalás-kori lovasbemutatóval és családi élményekkel várják a látogatókat.

A Szobori búcsú egyik kiemelt eseménye a délelőtt 11 órakor kezdődő ünnepi szentmise a Szer monostoránál, amelyen a Harmónia Egyesület Kórusa működik közre. A nap folyamán a hagyományőrzés és a népi kultúra több formája is megelevenedik: a Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókörnél a Hatetudnád Tánctanoda és Mester László zenekara közös programjai során népzene, néptánc és interaktív viseletbemutató is várja az érdeklődőket.

A történelmi élmények kedvelői számára különleges programnak ígérkezik a 14 órakor kezdődő honfoglalás-kori lovasbemutató, amely a korabeli lovas kultúra világába enged betekintést. A Nomád Parkban egész nap lehetőség nyílik a X. századi tevékenységek közül az íjászat kipróbálására, a gyerekeket pedig nomád gyerekkuckó várja. A látogatók szövésbemutatón is részt vehetnek, megismerkedhetnek a fafaragás fortélyaival, a kemencében sütés hagyományával, valamint kézműves foglalkozásokon is kipróbálhatják ügyességüket. A Mosolyudvar játszóház és kézműves műhely a családok számára kínál tartalmas kikapcsolódást. A rendezvény ideje alatt az Emlékpark kiállításai és állandó programjai is várják a közönséget.

Szobori búcsú

2026. szeptember 06.
Programok

Szeptember 6., vasárnap

11:00               Ünnepi szentmise a Harmónia Egyesület Kórusa közreműködésével – Szer monostora

11:00-16:00      Nomád gyerekkuckó – Nomád Park

12:30               Népzene, néptánc, Hatetudnád Tánctanoda, Mester László zenekara – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör

13:00-14:00     Gyógynövények az Emlékparkban teakóstoltatással – Szeri Gyógynövényház és kert

13:30                Népzene, néptánc, Hatetudnád Tánctanoda, Mester László zenekara –Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör 

14:00               Honfoglalás-kori lovasbemutató – Lovaspálya

15:00-16:00      Szövés bemutató – Nomád Park

16:00               Népzene, néptánc, Hatetudnád Tánctanoda, Mester László zenekara – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör

Egész nap:     

Emlékpark területe:
Vitrin mesék: Válj múzeumi detektívvé – Rotunda/ Aulából indulva.
Ismerje meg az Emlékparkot az itt található tárgyak által! A talányokon keresztül, bebarangolható a Magyar Kalandok Parkja.

Nomád Park:
X. századi tevékenységek: íjásztatás

Skanzen:

„A puszták rajzolói. Faragás a Dél-Alföldön” c. kiállítás – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör

Mester László zenekara – Skanzen területe

Interaktív Néptánc a Hatetudnád Táncegyüttessel – Skanzen területe

„Fordulj egyet, de ne nevess!” Interaktív viseletbemutató és játszóház – Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör

Kemencében sütés– Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör

Fafaragás – Községháza

Mosolyudvar játszóház, kézműves műhely – Iparos műhelyek melletti terület

Hatetudnád Tánctanoda, interaktív autentikus néptánc – Skanzen területe

Látogatóközpont:
Szer története és Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Vetítőterem
A Dél-Alföld „Mohácsa” c. kiállítás – Aula
„A Filoxéra 150” c. kiállítás – Hungarikum tárház
„A Magyar Királyság vármegyéinek címerei (1881-1920)” c. kiállítás

Rotunda:
„Szerét ejtették” c.Emlékparktörténeti kiállítás„A szegedi paprika gyártásának története” c. kiállítás Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – „Ilyet nem látott a Kárpát…”Álljon Ön is végvári katonának! – „Vár állott, most kőhalom”A legkisebb a legnagyobb? – „Kincsek a földből”
„Államszervezés és várépítészet az Árpád-korban” c. kiállítás

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram