Petőfi Zoltán (1848–1870) emléke, aki napra pontosan kilenc hónappal a márciusi forradalom kirobbanása után született, úgy él a köztudatban, mint aki összeroppant apja emlékének nyomasztó súlya alatt. Ez részben igaz lehet, bár tragikusan rövid élete nem is hagyott időt számára, hogy az ellenkezőjét bizonyítsa. Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fia diákként Szarvason, Debrecenben tanult, de ő is, akár az apja, korán színészi pályára adta a fejét. Mellette verseket írt, alkalmanként prózát, és fordított is. Alakját többen megörökítették – Krúdy Gyula egész kötetet szentelt neki Zoltánka címmel –, hol adatoltan, hol anekdotikusan. Monográfiát is korán írtak róla, ám mindenki más előtt írt róla édesapja, Petőfi Sándor. A forradalom költője, az ifjú édesapa megörökítette fia első hónapjait (Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig. 1849. július), melyekről akkor még nem tudta, hogy ez lesz az összes együtt töltött idejük.

Már „Zoltánka” születése napján verset írt róla – és hozzá.

„Úgye, úgye, kisfiam, ha majdan, Én a sorbul kiöregedem,
Iparkodni fogsz túltenni rajtam, Vagy betöltöd legalább helyem?
Vajha egykor ekkép szólanának, Nem busulva sírom szélinél:
Meghalt! de nincs kára a hazának, Nincs, mert lelke a fiában él.”

 Petőfi Zoltán próbált is megfelelni a nehéz apai hagyatéknak, hiszen a kortársak számára ő volt a leghíresebb magyar költő egyetlen utóda – mindazzal a teherrel, ami ezzel járt. Monográfusa azt jegyezte fel, hogy összegyűjtött irodalmi hagyatékához tartozik „a kéziratok közt három fordított színmű, 150–160 eredeti és fordított költemény, több ismeretterjesztő és fordított cikk. Hátra hagyta továbbá rövid önéletrajzát is. […] A kéziratoknak egy másik része […] néhány elbeszélés és fordítások Goethe, Schiller és Georges Sand műveiből.” (Déri Gyula: Petőfi Zoltán)

Életében viszont mindössze egy-két eredeti verse, valamivel több fordítása és néhány prózai munkája jelent meg. Ezek alapján azt mindenképp meg lehet állapítani, hogy nem volt tehetségtelen, szögezi le Szilágyi Márton Petőfi Zoltán konfliktusos élete és halála című munkájában:

„Hogy milyen költő lett volna Petőfi fiából, azt természetesen nem lehet megítélni belőle, de hogy írni tudott, s mint irodalmi ember helyet biztosított volna magának az egykorúak közt, arra e vers elegendő bizonyítékot nyújt.”

Déri Gyula szerint pedig a rászabott évek alatt költőként sem tudott kiszabadulni apja árnyékából: „A mindössze 22 évre terjedő, rövid élet az apa – egyébként nem sokkal hosszabb – pályájához mérve csak méltatlan utójátékként került elő, az irodalmi működés erőteljes leminősítése pedig látens módon mindig az atyai életmű értékéhez viszonyítva, s nem az egykorú – azaz az 1860-as évekre jellemző – irodalmi nyilvánosság igényeihez mérve mondatott ki.”

A most előkerült verset Petőfi Zoltán saját kezűleg írta, betűhív olvasata a következő:

Határa van…

Határa van a föld és az égnek,
Határa van a nagy tengereknek,
Bánatomnak ha határa volna,
A két szemem oly sokat nem sirna.

De mióta elhagyott a csalfa,
Nincs szivemnek semmi nyugodalma,
Egy vigasztal nehéz bánatomban,
Hogy az élet még sem határtalan.

P . . . Z . . .

A nyolcsoros költemény megjelenéséről nem tudni, mégsem teljesen ismeretlen: három másik változata megtalálható hazai közgyűjteményben. Mindhármat a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi, viszont nincs köztük két teljesen azonos szövegű változat.

Mivel a Petőfi család relikviáit már a 19. században elkezdték összegyűjteni és közgyűjteményben elhelyezni, nagyon kevés magánkézben lévő kézirat létezik. A holnap induló árverésre kerülő oldal sorsa jól nyomon követhető: a temetése utáni napokban Petőfi Zoltán szellemi hagyatékát Dolinay Gyula vette gondjaiba. Mindezeket elhelyezte Zoltán útiládájába, lezárta és elküldte Gyulai Pálhoz. A kézirat ezután valamikor 1925 és 1931 között Szalay József (1870–1937) szegedi rendőrkapitány gyűjteményébe került. Amikor Szalay két évvel később meghalt, gyűjteményét Szeged város nem tudta megvásárolni, így azt elárverezték. Egy árverésen a tételt Vasberényi Géza (1894-1981) könyvtáros, helytörténész vette meg, Vasberényinek 12 tételből állt a Petőfi Zoltán-anyaga, ebből az egyes számú éppen a Határa van… című vers volt.

A kézirat utolsó tulajdonosa 15 évig őrizte a Petőfi Zoltán keze nyomát őrző lapot, melyre most bárki licitálhat az antikvárium.hu online árverésén február 13-tól 23-ig - adta hírül a kultura.hu.

Fotó: antikvarium.hu