Augusztus 11. kedd, Tiborc, Zsuzsanna
2017. március 09., 17:03

Ozsváth Ferenc a KHTK új edzője

Edzőváltás történt a KHTK együttesénél a bajnoki rajt előtt. A téli felkészülést még Szabó István vezényelte le, de közvetlenül a tavaszi rajt előtt más elfoglaltsága miatt tudta folytatni a megkezdett munkát. Az első bajnoki mérkőzésen, Bácsalmáson már Ozsváth Ferenc látta el a vezetőedzői feladatokat.
Ozsváth Ferenc új KHTK edző kisebb 2017 0309.jp

– Hogyan kerültél képbe, hogy a KHTK vezetői szerződtettek vezetőedzőnek?

– Február végén megkeresett a KHTK vezetősége azzal, hogy szeretnék, ha elvállalnám a csapat felkészítését a következő időszakban. Rövid gondolkodást követően igent mondtam a felkérésükre számolva azzal, hogy sok rizikót hordoz magában az elvállalt feladat, például az idő rövidsége, hiszen a bajnoki rajtig csak egy szűk hét állt rendelkezésre, az ellenfeleket sem ismertem teljesen, sőt a saját csapatom megismerése sem sikerülhetett tökéletesen.

– Remek rajtot vett a csapat az első tavaszi mérkőzésen idegenben, a Bácsalmás otthonában, mennyire vagy elégedett?

– A rajt előtt kikértem a véleményét mindazoknak, akik segíteni tudtak a Bácsalmás feltérképezésén – köztük Szabó Pistának, a csapat volt edzőjének –, és ennek tudatában alakítottam ki a magam elképzelését a mérkőzéssel kapcsolatban. A taktika bevált, de a játékosok rendkívül jó hozzáállása döntően hozzájárult a győzelem kivívásához. Az ellenfél agresszív volt, de ezt sikerült a magunk javára fordítani. A játék minőségén kell még javítani, de az út, amelyre ráléptünk a helyes irányba vezet.

– Milyen játékrendszert szeretnél megvalósítani a csapattal?

– A csapatunk eddig is képes volt több rendszerben játszani, ennek tökéletesítésén fogunk dolgozni. Szeretném, ha a mérkőzések nagy részében dominálnánk, egyértelműen a támadó futball szépségeit szeretnénk felvonultatni, kihasználva mindenki egyéni képességeit.

– Milyen elvárások vannak a vezetőség részéről?

– Célként a harmadik, negyedik hely megszerzése lett kitűzve, amelyre képesnek tartom a csapatot.

– Negyedik helyen áll a csapat, mit vársz a továbbiakban, a tavaszi szezonban?

– Azt szeretném, ha minden mérkőzésen győzelmi eséllyel léphetnénk pályára és azok zömét meg is nyernénk, továbbá az is a céljaink közé tartozik, hogy minél több szurkolót kicsalogassunk a mérkőzéseinkre.

Eredményes munkát kívánunk Ozsváth Ferencnek a Kiskunfélegyházi HTK együttesénél. 

V. F.
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram