“Pogácsa illat a teraszon”

- Kiskunfélegyházán nőttél fel, a Móra Ferenc Gimnáziumba jártál, zenéltél és slam poetryvel is foglalkoztál. Mennyire érzed úgy, hogy a város meghatározta azt az alkotót, aki ma vagy?

- Teljes mértékben. Meg ne felejtsük el az Y-kocsmát se a felsorolásból. Vagy a Rocktárat. Nem akarok senkit a „bezzeg a mi időnk”-el hergelni, de egy olyan időszakban nőttünk fel Félegyházán, amikor mindig volt mit csinálni. Zenekart alapítani, színpadra lépni, mindenbe szerelmesnek lenni. Ezt pedig az idősebb generáció teremtette meg nekünk. Nem tudom, hogy lehet viszonozni egy gyerekkort, de hálás vagyok érte. A Mórás éveket, Ónodi Árpi próbatermeit, a Miklya család teraszán a pogácsa illatot, a Wesselényi utcát, az Y füstjét, ha akarnám se tudnám kimosni a kabátomból, ezeket mind viszem magammal, mint a dalban. Nem tudom nem romantizálni ezt a várost, én ezt az életigenlést kaptam Félegyházától.

Lukács Gergely SPB klub 2015. november

- Sokan még a slam poetry világából emlékeznek rád. Mit adott neked ez az időszak, amit ma filmrendezőként is hasznosítani tudsz?

- Sok önbizalmat, barátságokat, ugródeszkát. Valamilyen úton ez vezetett a filmkészítéshez, de a kanyarok nekem se tiszták. Szociológiát tanultam Szegeden, mielőtt befejeztem volna már Budapestre költöztem, aztán Kolozsváron tanultam filmrendezést. A slam egy aktív műfaj, cselekvés. A szövegnek pattognia kell. Ugyanezt gondolom a forgatókönyvírásról. 

A Fészek háttere

- A Fészek című filmed komoly szakmai sikert ért el. Mit jelent számodra ez az elismerés, és hogyan fogadtad a díjat?

- Ez a romániai TIFF filmfesztiválnak a helyi alkotóknak a versenye. Túldimenzionálni nem szeretném, örülök a díjnak meg a szakmai elismerésnek. Lássuk még milyen utóélete lesz a filmnek, több fesztiválra is be van nevezve, várom a visszajelzéseket.

- A film erősen épít a vidéki létre, a nosztalgiára és a barátságokra. Mennyire merít a saját félegyházi vagy alföldi élményeidből?

- Bár Erdélyben játszódik a film, teljes mértékben a félegyházi nosztalgiám elevenedik meg. Két srácnak a barátságáról szól, akik hirtelen a felnőttéválás küszöbén találják magukat. Ennek a szimbóluma a ház, a Fészek, a fiatalkor színtere, amit a főszereplő barátja eladni készül, ezzel bezárva a gyerekkort. Ki kell repülni a fészekből. Ez a fikció része. Az állandó hazatérés, megérkezés, mint örökérvényű téma, pedig az enyém. A főszereplő, Krisztián, nem egy véletlen névadás, ez egy köszönet az összes kiskunfélegyházi nyárért, a panellakás negyedik emeletén. A nyár elmúlik, a telefonhívások ritkulnak, gyerekből valami ember lesz, de mi maradunk itten, maradunk itt, ugye mi maradunk. Ilyenekbe kapaszkodok, még én is tanulom a felnőttlétet. 

- Többször nyilatkoztad, hogy a történeteidben saját emlékeid és tapasztalataid is megjelennek. Van olyan jelenet a Fészekben, amely különösen közel áll hozzád?

- Nekem olyan barátaim voltak, akikkel ha éjfélkor egymásra borítottuk a sörpadot, egy órára rá már ölelkeztünk, mert igazából csak hiányoztunk egymásnak. Nyilván emiatt azért a buliból elküldenek. Aztán ketten maradtok a szakadó esőben az utcalámpa fénye alatt. Romantikusan nevetséges. De hát ti ott vagytok egymásnak, pont, ahogy elindultatok. Ezekre a beszélgetésekre érdemes emlékezni. Ilyesmi történik a filmben is. De megszólal a Szózat is, mint az évzárón az iskolarádióban, részletekbe nem megyek, remélem látják egyszer a filmet a helyi barátaim. Annyit nosztalgiázok, hogy mindjárt hazaköltözöm, hiányzik a platánfasor.

“Budapesten megtanultam focizni, Kolozsváron már nem futok be lesre”

- Milyen történeteket szeretsz nézőként, és ezek mennyire hatnak vissza a saját filmjeidre?

- Szeretem a személyes történeteket, egyből érződik, ha valaki így nyúl hozzá egy témához. A saját filmjeimben is arra törekszem, hogy legyen személyes kapcsolódásom ahhoz, amiről beszélni szeretnék. A film egy állítás, gyorsan kibukik, ha ismeretlen terepen táncolsz. Szeretem ismerni a karaktereimet, a mondataik nem az égből hullottak, ha egyszer együtt söröztünk könnyen magadra találsz bennük. Ameddig kérsz még egy kört, írom őket a telefonomba, szóval óvatosan. Semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, minden el lesz rendezve. Aztán ezt új kontextusba helyezem.

Jelenet a Fészek című filmből

- Magyarországon és Erdélyben is dolgoztál filmes közegben. Mit tanultál ebből a két világból, és melyik hatott rád a legerősebben alkotóként?

- A kolozsvári egy családias közeg, kevésbé hierarchikus, a saját szépségeivel, meg buktatóival. Budapesten megtanultam focizni, Kolozsváron már nem futok be lesre. Alkotóként Erdély nekem többet adott, de mások is voltak a lehetőségeim. Itt, ha meg akarsz csinálni egy projektet, könnyen megtalálod az embereket hozzá. A romániai filmek is teljesen mások, mint a magyarországiak. Máshogy nyúlnak a különböző témákhoz, ez is elég inspiráló.

- Ha most visszamehetnél a Móra Gimnáziumba, és mondhatnál valamit a diákéveidben alkotó, gitározó, slammelő önmagadnak, mi lenne az?

- Hangolj be.

- Milyen terveid vannak a közeljövőre? Dolgozol már új filmen vagy más alkotói projekten?

- A nyáron még van pár kisebb projekt, amit be kell fejezzek, aztán nekiállok a nagyjátékfilm tervemnek, amit már egy ideje fejlesztgetek. Közben van egy dokumentumfilm anyagom, amit össze kellene vágjak. Két hónapot laktam Tenerifén, meg Marokkóban az óceánparton a szabad ég alatt, erről forgattam 16 óra anyagot. Túl sok ideje ülök rajta, kerget a bűntudat.

- Mit üzennél azoknak a félegyházi fiataloknak, akik ma még csak keresik a saját útjukat a művészet vagy az alkotás világában?

- Incubus – Drive.