2002-ben három fiatal félegyházi alkotó mert olyat álmodni, amire addig kevesen gondoltak a városban. Nem galériába hívták az embereket. Nem zárt falak közé szervezték a művészetet. Hanem kivitték azt a térre. Az emberek közé. A város szívébe.

Így született meg a „Miénk itt a tér”.

A kezdeményezés mögött Lantos Szabolcs, Fekete László és Szabó Csaba állt, akik úgy érezték: a művészetnek nem szabad elszakadnia az emberektől. Azt látták, hogy egyre kevesebben járnak kiállításokra, a fiatalokat pedig különösen nehéz megszólítani. De nem panaszkodni kezdtek erre – hanem létrehoztak valami teljesen újat.

Akkoriban ez merész gondolat volt.

Egy egész héten át a Petőfi tér szabadtéri galériává változott. Fafaragások, festmények, üvegképek jelentek meg a város közepén. Este gyertyák és fáklyák világították meg az alkotásokat. A színpadon félegyházi zenekarok, diákok, táncosok, versmondók léptek fel. A város középiskolái egymás után mutatták meg tehetségeiket. A gyerekeket kézműves foglalkozások várták, koncertek szóltak, beszélgetések alakultak ki a téren.

És talán ez volt az egésznek a legfontosabb üzenete: hogy Félegyháza képes közösséget teremteni.

A „Miénk itt a tér” nem egyszerű rendezvény volt. Sokkal inkább hitvallás arról, hogy egy vidéki városban is lehet bátran újítani. Hogy a kultúra nem csak a nagyvárosok privilégiuma. És hogy a helyi fiatalokban olyan erő van, amely képes megmozgatni egy egész várost.

Különösen fontos volt az is, hogy a szervezők tudatosan a fiatalokat akarták megszólítani. Azokat a középiskolásokat, akikről sokszor azt mondják: nehéz őket bevonni. Bebizonyították, hogy ha valódi tartalmat és közösségi élményt kapnak, akkor igenis ott vannak, részt vesznek, alkotnak és jelen vannak a város életében.

A program mögé akkor számos helyi közösség és intézmény állt oda. A Móra Ferenc Művelődési Központ munkatársai segítették a szervezést, helyi fellépők vállalták a szereplést, civil szervezetek kapcsolódtak be a rendezvénybe. Ez is megmutatta, hogy Félegyházán mindig akkor születnek a legjobb dolgok, amikor az emberek összefognak egy közös ügyért.

Ma, amikor már huszadik alkalommal kerül megrendezésre, különösen érdekes visszanézni a kezdetekre. Mert ami ma hagyománynak számít, az valójában néhány fiatal bátor álmával kezdődött. Egy álommal, hogy a tér valóban a miénk legyen.

És talán ez a legnagyobb öröksége. Nemcsak programokat adott a városnak, hanem egy érzést is: hogy jó félegyházinak lenni. Hogy van mire büszkének lennünk. Hogy egy közel harmincezres alföldi város is képes olyan kulturális kezdeményezéseket létrehozni, amelyekre évekkel, évtizedekkel később is emlékeznek az emberek.

És ez az érzés húsz év után sem múlt el.

Eszik Bence, történész (Félegyháza Rólad Szól)

Fotó: Kürti László