Szeptember 2. szerda, Dorina, Rebeka
2026. szeptember 01., 14:00

Mindannyiunk önfeledt diákéveinek állít emléket az Örök gimnazista szobra

Ünnepélyes keretek között avatták fel Baráz Tamás Munkácsy-díjas szobrászművész, Örök gimnazista című bronz alkotását a Móra Ferenc Gimnázium előtt, szeptember elsején, reggel.

Az ünnepség kezdetén Vargáné Rácz Judit, az esemény moderátora a szobor születésének előzményeiről beszélt a megjelenteknek.

– Évtizedekig azt mondták, hogy Kiskunfélegyháza iskolaváros. Valóban az oktatási intézményeknek nagy száma, a képzési profil sokoldalúsága jogossá tette eme jelzőt. Városunk alapítása után 52 évvel már gimnáziumi képzés folyt településünkön. Természetesen nem ebben az épületben és formában, de a mai piactér mellett már magasabb rendű oktatásban vehettek részt a diákok. Ennek az intézménynek volt egy évtizedekig tartó sajátossága is: a falai között soha más iskolatípus nem működött. Az idő múlásával nagy műveltségű tanáregyéniségek és erős diákközösségek jelezték az oktatás minőségét. A kitűnő tanárok emlékét Morell Mihály híres szobra, az Égi vándor megdöbbentő alkotása őrzi itt, az iskola előkertjében. Már hosszú idő óta erősödött az a gondolat, hogyan kellene az időszakokat is átívelő, folyamatosságot jelentő diákoknak is emléket állítani. Bizony évtizedekig kellett várni, hogy eljöjjön a mai pillanat, amikor formát ölthetett ez a gondolat. Csányi József polgármester és az önkormányzat tagjai ráéreztek, hogy a valamikori iskolavárosi településünk számára most érkezett el az az időpont, amikor méltó jelet hagyhat városunk kiváló diákjai számára és a jövőnek egyaránt.

Csányi József polgármester avató beszédében a gondtalan diákévek jelentőségét méltatta.

– Vannak helyek, amelyek egyszerűen nem épületek. Nem csupán falak, termek, folyosók és padok. Vannak helyek, amelyekhez emlékek kötnek bennünket. Egy első becsengetés, egy felelés előtti izgalom, egy jó jegy öröme, egy barátság, amely talán egy egész életen át elkísér, vagy egy tanár mondata, amelyet évtizedek múlva is fel tudunk idézni. És vannak iskolák, amelyekből az ember nem egyszerűen elballag, hanem magával visz valamit. A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium több, mint kettőszáz éves története alatt generációk sokasága lépte át ezt a kaput: fiúk és lányok, akik akkor még talán nem tudták, hogy milyen hosszú út áll előttük. Diákok, akik itt tanultak meg kérdezni, gondolkodni, vitatkozni, hinni önmagukban és talán azt is, hogy a tudás mellett emberségre is szükség van. Ma pedig ennek a sok-sok diáknak állítunk emléket. Nem egyetlen embernek, nem egyetlen nemzedéknek. Mindenkinek, aki valaha ennek az iskolának a diákja volt. Ezért különösen szép az Örök gimnazista elnevezés, mert az ember később lehet orvos, mérnök, tanár, művész, vállalkozó vagy éppen nagyszülő, de valahol mélyen mindig megmarad benne az a diák, aki egykor az iskolapadban ült. A szobor előtt álló fiúalak éppen ezért nem egy konkrét személy. Ő egyszerre jelképezi a múltat, a jelent és a jövőt. Ő az a diák, aki már elindult. Még előtte van az út, még keresi a helyét a világban, de mögötte ott áll több mint két évszázadnyi iskolatörténet, tanárok és diákok nemzedékeinek munkája, tudása, emlékezete. És előtte ott van a jövő. Ez a szobor ezért nem lezár valamit, hanem összeköt. Összeköti azokat, akik egykor itt tanultak azokkal, akik ma járnak ide, azokkal, akik majd évtizedek múlva lépik át először ennek az iskolának a küszöbét. Külön köszönet illeti Baráz Tamás Munkácsy-díjas szobrászművészt, aki ezt a gondolatot bronzba öntötte. Alkotása mostantól nemcsak művészeti értéket képvisel, hanem Kiskunfélegyháza egyik fontos közösségi jelképe is lehet. A szobor itt áll majd az iskola előtt és látni fogják az első napjukon érkező diákok, látni fogják a ballagók és tanárok. Egyszer majd látni fogják azok is, akik talán ma még meg sem születtek. Talán lesz köztük olyan, aki megáll előtte és megkérdezi: ki ez a fiú? Ekkor elmondhatjuk neki, hogy ő a gimnazista, ő mindannyiunk egykori és leendő diákságának jelképe. Ő az, aki elindul az iskolából az életbe, de az iskola emléke örökre vele marad. Kívánom, hogy ez a szobor legyen a kiskunfélegyházi gimnáziumi közösség egyik olyan találkozási pontja, amely előtt jó érzéssel állnak majd az egykori diákok, büszkén tekintenek rá a maiak és reménnyel néznek rá a jövő nemzedékei. Legyen ez a fiúalak az ÖRÖK diák. Annak emlékeztetője, hogy bármerre visz is bennünket az élet, vannak helyek, amelyek örökre a mieink maradnak. Ilyen hely ez az iskola. Ilyen hely Kiskunfélegyháza. És ilyen emlék mindenki szívében a diákévek emléke. Ezért most a több mint kétszáz éves gimnázium közösségének és Kiskunfélegyháza városának nevében szeretettel és tisztelettel avatjuk fel az Örök gimnazista szobrát. Legyen hosszú élete, sok nézője, sok története, és legyen még nagyon sok olyan diák, akinek az emlékét egyszer majd őrzi. Hálám és köszönetem Rosta Ferenc nyugalmazott igazgatónak, aki megálmodta a gondolatot és a szobrot, hogy a Móra Ferenc Gimnázium története egy szobor örökkévalóságában folytatódjon a végtelenségig – fogalmazott a városvezető.

A szobrot a gimnázium legfiatalabb és legidősebb diákja, Bátori Konrád 12/E és Pelikán Bella 7/E osztályos tanulók leplezték le, majd az ünnepség végén Hajagos Gyula plébános áldotta meg az alkotást.

Az eseményen közreműködött a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola, a Móra Ferenc Gimnázium tanár- és diákközössége, valamint a Silver Step Táncstúdió táncosai.

Csányi József polgármester és Rosta Ferenc alpolgármester az alkotóval, Baráz Tamás szobrászművésszel
Z. A.
Fotó: Z. A.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram