Június 30. kedd, Pál
2026. június 30., 12:00

Megérkezett az erdélyi áfonya a piacra: igazi frissítő élelmiszer a hőségben

Az idei nyár eddigi legmelegebb napján sem állt meg az élet a félegyházi piacon. Bár a hőség mind a termelők, mind a vásárlók számán megmutatkozott, a legfontosabb zöldségeket, gyümölcsöket beszerezhették ma is a látogatók, beleértve a nyár igazi üdítő csemegéjét: az áfonyát. Egyenesen Erdélyből érkezett savanykás bogyós gyümölcs több standon is megtalálható volt, kilogrammonkénti ára 2990 és 3000 forint között mozgott.

Lili hetedik éve rendszeresen ellátja a kiskunfélegyháziakat áfonyával. Erdélyből, Szászvárosból érkezik hozzánk, ahol 30 hektáron termesztenek.

Az ízletes gyümölcsüket frissen kínálják a piacon, amely teljesen vegyszermentes.  Megtudtuk tőle, hogy ültethető növény is elérhető náluk, amit otthon, akár cserépben is nevelhetünk és szüretelhetünk róla hosszú évekig. Vízigényes és a savanyú földet kedveli és mivel semmilyen vegyszert nem szeret, tilos a permetezése is.

Az áfonyájuk a félegyházi piacon még két-három hétig elérhető, elmondása szerint a hőség sokkal intenzívebb érést eredményezett náluk is, ezért a szezont megrövidítette.

Az áfonya igazi szuperélemiszernek számít, amely jelzőt kivételesen magas antioxidáns- (pl. antocián), vitamin- (C- és K-vitamin) és rosttartalma miatt érdemelte ki.

Rendszeres fogyasztása bizonyítottan támogatja a szív- és érrendszert, javítja az agyműködést, és védi a sejteket az öregedéstől. Felhasználása nagyon sokoldalú: a nyári melegben, nyersen igazi frissítőnek számít, de készíthetünk belőle lekvárt, gyümölcslevet is és a süteményeknek is kiváló alapanyaga lehet.

Z. A.
Fotó: Z. A.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram