Augusztus 10. hétfő, Lörinc
2017. november 07., 10:41

Két 3D-s verseny a Fénypárducoknál

Az elmúlt két hétvégén, Hódmezővásárhelyen és Foktőn ragadtak íjat a KHTK – Fénypárducok Íjász Szakosztály tagjai, mindkét verseny csak 3D-s célokat felvonultató vadászverseny volt.
DSCN9795.JPG (2272 x 1704 px)

Szokásos őszi versenyüket tartották a Hódmezei Őrzők a Tisza árterében október 28-án szombaton, amely a DAR 3D versenysorozatának 8. fordulója volt, ahol 24 darab célt kellett meglőni a versenyzőknek. Az irányzék nélküli kategóriában két egyenértékű lövést adhattak le az íjászok. A Fénypárducokat a Horváth Anna, Horváth Józsefné és Horváth József sikeresen képviselte, hiszen két érmet sikerült gyűjteniük. Horváth Anna gyerek lány történelmi íj kategóriában második, amíg édesanyja Horváth Józsefné harmadik lett a felnőtt nők között.

Foktőn november 4-én az Éjsólyom Íjászegyesület szervezésében rendezték meg az Extrém 3D elnevezésű íjászversenyt. A mintegy 130 induló mért távokon mérhette össze tudását. Az extrém hosszúságú távok, a szintkülönbségek és a fényviszonyok megnehezítették a versenyzők dolgát, a megszokott versenyekhez képet sokkal kevesebb pontszámok születtek.

Kiskunfélegyházát ezúttal Vasné Köteles Anita és Vas Tibor képviselte ezúttal longbow kategóriában. Vasné Köteles Anita 1. helyen, Vas Tibor a 4. helyen végzett korosztályában.

A Fénypárducok támogatói:

Integrál Zrt.

Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium

Egyéb információk: https://www.facebook.com/fenyparducok/
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram