Március 19. szerda, Bánk, József
2022. december 08., 12:10

Keresztény művészeti kiállítás nyílt a könyvtárban

Angyalok őrizzenek címmel nyílt kiállítás a Kecskeméti Katona József Múzeum keresztény művészeti gyűjteményéből december 7-én, szerdán, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A 35 alkotó 36 művét bemutató tárlatot ifj. Gyergyádesz László Móra Ferenc-díjas művészettörténész, a múzeum képzőművészeti osztályvezetője ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
DSC_6268.JPG (3600 x 1938 px)

A Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteménye Magyarország egyik legnagyobb, legrangosabb műtárgyegyüttese. Legújabb része az immár tíz alkalommal megrendezett Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennáléhoz kapcsolódik. 2000 óta ugyanis létrehoztak a képzőművészeti gyűjteményen belül egy – a nem egyházi fenntartású magyarországi múzeumokban ma még egyedülállónak tekinthető – speciális gyűjteményi egységet, amely napjaink képző- és iparművészetén belül a keresztény tematikát részesíti előnyben. Ebből a jelenleg több mint félezer tételt számláló kollekcióból 2005 és 2022 között országszerte már 16 kiállítást rendeztek, amelyeken egy-egy válogatást mutattak be, így élővé téve a múzeumi tárgyegyüttest. A félegyházi tematikus tárlat 35 alkotó 36 művét mutatja be.

– A kiállítás alapgondolata az adventi időszakhoz, az angyalokhoz kapcsolódik. A gyűjteményből rendezett eddigi vendégkiállításainkhoz hasonlóan, ezúttal is törekedtünk arra, hogy a képző- és iparművészet szinte minden ága, festmény, kerámia, textil, zománc, üveg, szobor, ötvösmű, sokszorosító grafika, objekt megjelenjen. A különféle anyagok, technikák, eljárások, ugyanis jelentős többletet adnak az egyes művészek kezébe, amikor az adott keresztény ikonográfiai programot műalkotássá formálják. A művészek nem csupán liturgikus alkotásokat készítenek, hanem a mindennapi életükben is ott van a keresztény gondolkodás és jelképiség. A tárlaton szép számban megjelennek az angyalok, több alkotáson a Madonna, de például a töviskoszorú is formát ölt – fogalmazott a megnyitón ifj. Gyergyádesz László Móra Ferenc-díjas művészettörténész, a múzeum képzőművészeti osztályának vezetője.

„Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk… Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől – szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár” – idézte Pilinszky János gondolatait.

A kiállítás megtekinthető 2023. január 27-éig, a könyvtár nyitvatartási idejében. A megnyitón közreműködött a Szent István Egyházközösség taizé-csoportja.

G. E.

Fotó: Petőfi Sándor Városi Könyvtár
                           

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram