Kalandtábor vette kezdetét a parkerdőben

Dr. Ónodi Izabella képviselő asszony, a Sorsocskák – a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi elnöke lapunknak elmondta, hogy hatalmas összefogásnak köszönhető az idei kalandtábor. Kiskunfélegyháza Önkormányzatának köszönhetően a parkerdőben rendezhették meg az eseményt, a szállásban a Fekete Lovastanya nyújtott segítséget, a reggeliket, nassolnivalót és a napközbeni italokat a Dél-100 Kft. biztosította, a vacsora a Kulacs Vendéglő, az ebéd a Sirius Club és a Szikra-Vill Kft. jóvoltából kerül az asztalukra. A szentegyházi hegyimentők közreműködésével pedig a tábor napjain sok hasznos tudást sajátíthatnak el a diákok, játszva kaphatnak betekintést a mentőcsapat életébe.
A nyitónapon, június 10-én, kedden meglátogatta a parkerdei tábort és városunkat Novák Katalin. A volt köztársasági elnök civilként látogatott Kiskunfélegyházára, ahol az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyt, Félegyháza nevezetességeit és a parkerdőt is meglátogatta. Korábbi ismeretség fűzi a szentegyházi csapathoz, akiket ismerősként üdvözölt a táborban. Novák Katalin kedélyesen elbeszélgetett a jelenlévő pedagógusokkal, szervezőkkel, láthatóan jól érezte magát Kiskunfélegyházán, sőt programjába még egy oldalkocsis motorozás is belefért.
A táborhoz kapcsolódva egy mindenki számára nyilvános programot is szerveznek, amely során betekintést kaphatunk a mentőcsapat akcióiba. Június 12-én, csütörtökön a Petőfi Sándor Városi Könyvtárba várják az érdeklődőket, ahol a szentegyházi hegyimentő csapat mesél hegyi, barlangi és búvármentéseikről Erdélyben. Az est háziasszonya dr. Ónodi Izabella lesz, a moderátora Bense Zoltán hegymászó, iskolaigazgató, önkormányzati képviselő.