Jutalmazták a kiemelkedő félegyházi diáksportolókat

Az iskolaigazgatókkal és sportegyesületi vezetőkkel történt egyeztetést követően a városvezetés úgy döntött, hogy a 2025. évi költségvetés diáksport-támogatási keretéből fejenként 25 ezer forint értékű sportszervásárlási utalvánnyal ismeri el a tehetséges fiatalok kitűnő teljesítményét. Az utalványokat és az elismerő okleveleket ünnepélyes keretek között adta át Balla László alpolgármester és dr. Kis Ákos Csaba, a művelődési és szociális bizottság tagja.
Az átadóünnepségen Balla László méltatta a fiatalok eredményeit, kiemelve nemcsak sporttehetségüket, hanem kitartásukat, szorgalmukat és a sport iránti alázatukat is. Mint mondta, ezek az eredmények nem csupán a sportolók érdemei, hanem a szülők, a felkészítő tanárok, edzők és az iskolák közös munkájának gyümölcsei is. Az alpolgármester a jövőre nézve további sok sikert, kitartást és sérülésmentes sportpályafutást kívánt a díjazottaknak, egyben hangsúlyozta: a tanulás és a sport kéz a kézben járva alapozhatják meg a fiatalok jövőjét.
Kertész-Farkas Áron, a Constantinum Intézmény 10.c osztályos tanulója május végén Győrben, a Diákolimpia országos döntőjén állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A V. korcsoport 400 méteres síkfutásában nyújtott kiváló teljesítményével aranyérmet szerzett, 50,19 másodperces idejével bizonyítva, hogy helye van az ország legjobbjai között. Felkészítő tanára: Juhász István.
A Platán Utcai Általános Iskola tanulói is kimagasló eredményekkel tértek haza az Országos Diákolimpiáról. Bartelmess Péter négy aranyérmet nyert: többpróbában, 4x100 méteres váltófutásban, távolugrásban és az összetett versenyben is diadalmaskodott. Kertész-Farkas Ábel, Varga Hunor és Varga Zsombor a III. korcsoport többpróbájában és a 4x100 méteres váltófutásban állhattak fel a dobogó legfelső fokára. Détár Dominik és Gábos Levente többpróbában szereztek aranyérmet. Felkészítőjük: Nádasdi Péter.
A József Attila Sportiskolai Általános Iskola fiú csapata május 29-én Székesfehérváron, a IV. korcsoport Atlétika Többpróba Országos Döntőjén szerezte meg az országos bajnoki címet. A győztes csapat tagjai: Berecz Vince, Fekete-Gürtler Bence, Kovács Koppány, Nagy Dávid, Szerencsés Fekete Dávid és Varga Áron. Felkészítőjük: Rekedt-Nagy Zoltán.