Húsvéti készülődés a Tojások Napján

Az év egyik legfontosabb ünnepéhez kapcsolódó program ezúttal is a hagyományok és a közösségi élmények jegyében telt. A húsvét vallási jelentése mellett a népi kultúrához is szorosan kötődik, így nem hiányozhattak a jól ismert motívumok sem: a díszes tojások, a szalmából készített keresztek, a bőrből készült kosárkák és a tojás alakú díszes gyertyák.
A kézműveskedős asztaloknál a kis kezek szorgosan dolgoztak: színes anyagokból, szalmából, bőrből és más természetes anyagokból készültek a húsvéti díszek. A gyerekek lelkesen festették és mintázták a tojásokat, miközben a szülők is bekapcsolódtak az alkotásba, segítve és bátorítva őket. Az asztalokon húsvéti témájú színezők is helyet kaptak.
Megnyílt a Profi-L Bábcsoport jubileumi kiállítása is, ami a 35 éves munkásság legemlékezetesebb darabjait mutatta be. Az érdeklődők közelről is megcsodálhatták a különleges bábokat, amelyek generációk számára hozták közelebb a mese világát.
A programot a „A Brémai Cinikusok” című bábelőadás zárta. A darab modern köntösben, humorral és tanulságokkal fűszerezve idézte meg a jól ismert történetet, a közönség pedig sok nevetéssel és tapssal jutalmazta a produkciót.
Az „Év Kerék” – Tojások Napja a TOP_PLUSZ-3.1.3-23-BK1-2024-00019 azonosítószámú „MINDEN-KOR – helyi humánfejlesztések Kiskunfélegyházán” című projekt keretében valósult meg.







