április 22. szerda, Csilla, Noémi
2021. augusztus 18., 20:50

Holló László köti össze Tiszadadát és Félegyházát

A Tiszadadai Holló László Általános Iskola diákjainak nyílt kiállítása augusztus 18-án a Petőfi-téren. A félegyházi születésű festőművész Tiszadadán töltötte nyarait, ott alkotott, ezért a település vezetése 20 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy iskolájuk névadójává választják. Azóta minden évben megrendezik a Névadó Hete címet viselő hat napig tartó eseménysort, amelynek legfontosabb eleme a művész tiszteletére meghirdetett nagykörzeti rajzverseny. Ennek a legszebb darabjait hozták most el Félegyházára.\n\n
_DSC1579.JPG (4128 x 2752 px)

A megnyitón Dorkó Sándorné igazgatóasszony elmondta, hogy az emlékhéten a Holló László Emlékházban, illetve a település közösségi házában képzőművészeti kiállításokkal idézik fel a jeles festő életének eseményeit. Ennek köszönhető, hogy az iskola növendékei jól ismerik a festő életútját, munkásságát.

Mizser Zsolt, Tiszadada polgármestere örömét fejezte ki, hogy a két település szoros kapcsolatot alakított ki az életmű gondozása során. – Örömmel érkeztem Félegyházára, sok olyan szépséget láttam, amit remélem, településünkön is megvalósíthatunk – tette hozzá.

Félegyháza városa megalapította a Holló László-díjat, amelyet eddig dr. Ujváry Zoltán prof. Emeritus, Molnár István félegyházi festőművész, dr. Feledy Balázs művészeti író és Rádi András félegyházi festőművésznek ítélt meg a kuratórium. Idén ezt a kitüntetést Csenki Tibor félegyházi alkotó és a Tiszadadai Holló László Általános Iskola kollektívája veheti át az ünnepi közgyűlésen.
  
Fotó: Fantoly Márton
    

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram