Kovács Gyula ma már szenvedéllyel beszél munkájáról, bár az út nem volt egyenes. Gyermekkorában kertész szeretett volna lenni, ám egy betegség – szívizomgyulladás – miatt nem felelt meg az orvosi alkalmassági vizsgán, így ez az álma szertefoszlott. Szülei végül pályaválasztási tanácsadóhoz fordultak, aki az órásmesterséget javasolta. Gyula eleinte hallani sem akart róla, ám végül beadta a derekát, és ma már úgy érzi, jó döntés született.

Ami száz év alatt sem változott

Kovács Gyula több mint ötven év alatt jelentős szakmai tapasztalatra tett szert, és mivel a történelem mindig is érdekelte, az órák múltjáról is szívesen mesél.

Elmondása szerint az órák szerkezete az elmúlt száz évben alig változott. A mechanikus órák működési elve ma is ugyanaz, mint egy évszázaddal ezelőtt; a fejlődés inkább az anyaghasználatban és a formatervezésben érhető tetten. Ha visszautaznánk az időben, egy régi órásmester gond nélkül meg tudná javítani a mai mechanikus órákat is – mondta.

Hogyan született a karóra?

Érdekességként felidézte a karóra születésének történetét is. Alberto Santos-Dumont brazil pilóta panaszkodott barátjának, Louis Cartier-nek, hogy repülés közben nehéz elővenni a zsebórát. Cartier erre 1903-ban megtervezte az első karórát számára, a ma is ismert Cartier Santos modell ennek állít emléket.

A világháborúk után a katonák is hozzájárultak a karórák elterjedéséhez: elmesélték, hogy a fronton a zsebórát a karjukra szíjazták, mert így volt praktikusabb viselni az időmérőt. Ekkor jöttek rá az óragyártók, hogy az órának nem a zsebben van a helye, hanem a karon. Innen indult az a folyamat, amely végül a karórát tette általánossá.

A szakma alapjai és a régi iskola

Kovács Gyulától azt is megtudtuk, hogy a magyar órásmesterség gyökerei a 19. század elejéig nyúlnak vissza. Az első magyar nyelvű szakkönyv 1929-ben jelent meg; addig a szakmát csak német nyelven lehetett tanulni. Később Vályi Ödön írt meghatározó tankönyveket, amelyekből Kovács Gyula is tanult, sőt, még Vályi Huba – a szerző fia – is tanította őt.

Vályi Ödön a hazai órásképzés meghatározó alakja volt: tanár, igazságügyi szakértő és tankönyvszerző. Felesége, Vályi Ödönné pedig az első magyar nő volt, aki órásmesteri vizsgát tett.

A szocializmus idején a szakma állami keretek közé került, és inkább ipari igényeket szolgált ki. Bár a képzés fennmaradt, a klasszikus mesterségbeli tudás sokszor háttérbe szorult, és a rendszerváltás után a szakma majdnem eltűnt.

Az újjáéledésben fontos szerepet játszott Vályi Huba, aki Bánkon létrehozta az Oktatórát. Munkáját ma lánya, Vályi Emőke és férje folytatják

A kvarcforradalom: amikor minden megváltozott

Kovács Gyula arról is mesélt, hogy a hetvenes évek második felében a kvarcórák megjelenése alapjaiban rengette meg az iparágat. Eleinte a szakma nem tudott mit kezdeni ezekkel az új szerkezetekkel, még az elemcsere is nehézséget okozott az alkatrészhiány miatt. A magyar órások azonban gyorsan alkalmazkodtak: autodidakta módon sajátították el az új technológiák javítását.

A kvarcforradalom még a világhírű svájci óraipart is megrázta. A későbbi technológiai újítások – például a mobiltelefonok és az okosórák – már nem okoztak ekkora törést, mert időközben az óra divatcikké vált. Ma már kevesen vesznek egyetlen órát egy életre: inkább több darabot tartanak, és az alkalomhoz, öltözékhez igazítják viselésüket.

Szerkezetcsere a javítás helyett

Az iparág működése is átalakult. Megjelentek az óraszerkezet-gyárak, amelyek kész mechanikákat szállítanak a márkáknak, amelyek aztán saját dizájnnal látják el a terméket. Ez gazdaságosabbá tette a gyártást, ugyanakkor az órás szakmára is hatással van: sok esetben javítás helyett egyszerűbb és olcsóbb a teljes szerkezet cseréje.

Amikor az órás már kereskedő is lett

A kilencvenes évek elején újabb fordulat következett: az órások nemcsak javíthatták, hanem árusíthatták is az órákat. Ez pozitív változás volt, hiszen egy órás más szemmel nézi a terméket, mint egy kereskedő. Nemcsak a külsőt, hanem a belső tartalmat is figyeli – például azt, hogy javítható-e az adott darab. Ez különösen fontos, hiszen kellemetlen helyzetet teremthet, ha egy eladott órát később nem lehet szervizelni. Egy órás ezért mindig az ár-érték arányt tartja szem előtt, és reális képet tud adni a vásárlónak arról, mire számíthat.

Az órák ára: meglepő változás

Kovács Gyula érdekes összehasonlításként említi: amikor pályáját kezdte, a legolcsóbb óra ára körülbelül 100 kilogramm kenyér árának felelt meg. Ma egy jó minőségű, belépő szintű órát ennek töredékéért, akár 10 kilogramm kenyér árából is meg lehet vásárolni. Az órák tehát soha nem voltak még ennyire elérhetőek.

Merre tovább?

Kovács Gyula szerint az órás szakma ma is életképes lehet, de a fejlődés kulcsa a korszerű képzés és a szakma presztízsének erősítése.

Örömmel mesélt arról is, hogy az órák szerelmeseinek van egy csoportja a közösségi oldalon, ahol rengeteg az érdeklődő fiatal. Ők kezdetben csak hobbiból kezdenek el órák javításával foglalkozni, de végül sokuknak hivatásává válik.

Nem tervezi a visszavonulást

Amikor arról kérdeztük, tervezi-e a nyugdíjba vonulást, határozott választ adott: nem készül visszavonulni. Úgy tartja, ha abbahagyná a szakmát, abba belehalna. Tapasztalata szerint az órások többsége valóban „az asztal mellől” távozik.

A staféta továbbmegy

Kovács Gyula nemcsak órásként ismert Félegyházán, hanem elkötelezett helytörténeti kutató és lelkes kerékpáros is: közel negyven éve rendszeresen bringázik. Nem véletlen tehát, hogy a stafétát Lajos Norbertnek, a Nor-Bike Kerékpár Szaküzlet és Szerviz tulajdonosának adja tovább, aki családi hagyományt visz tovább a kerékpárszerelésben. Arra kéri, hogy beszéljen családja történetéről, a szakma változásairól és a kihívásokról.