Május 2. szombat, Zsigmond
2026. március 17., 08:00

Évről évre népszerűbb a Tour de Puszta

500 fővel rajtolt el a hetedik Tour de Puszta, terepkerékpáros és terepfutó verseny március 8-án, vasárnap a Fülöpjakabi Szabadidőparkban. A Bringabarát kerékpárbolt és speciality kávézó és a Bringabarátok Sportegyesület szervezésben megvalósult esemény idén a megszokott futó- és kerékpáros távok mellett a gyaloglás, a nordic walking szerelmeseinek is kedvezett, egy közel 12 kilométeres túrával.

Kürti Márti szervezőtől megtudtuk, hogy az előnevezés négyszáz fővel már a verseny előtt betelt és a fogadott helyszíni nevezések száma is meghaladta az elképzeléseiket. Nagy öröm számukra, hogy eseményük évről évre nagyobb népszerűségnek örvend. Idén a 10, 25 és 48 kilométeres kerékpáros, valamint a 10 és 25 kilométeres futótáv mellett elindították a sétára, gyaloglásra vágyók számára a 11,7 kilométeres túrát. Az összlétszám 485 és 500 fő között alakult, ebből 70 fő választotta a gyaloglást, a futásra 50-60 fő jelentkezett, a többi versenyző a kerékpáros távon mutatta meg kitartását és tudását. A hetedik Tour de Pusztán is a legnehezebb, legtechnikásabb 48 kilométert tekerték le a legtöbben, közöttük elképesztő teljesítményük elismeréseként, különdíjasként zárt két fiatal, 10 év alatti kerékpáros.

Megtudtuk, hogy a versenyközpontban felállított kerékpáros ügyességi pályájuk egész nap használatban volt és a versenyen idén először bemutatkozott Brigi bohóc is gyorsan a gyerek kedvencévé vált. Nagy sikert arattak még a versenyzők számára második éve bevezetett vicces útvonaljelölések, amelyek minden távon gondoskodtak arról, hogy a jókedv garantált legyen. A megfáradt résztvevők a Fülöpjakabi Önkormányzat jóvoltából helyben készült babgulyással csillapíthatták éhségüket, amelyből 160 adag fogyott el a verseny napján.

A hetedik Tour de Puszta idején az időjárásra sem lehetett panasz, szikrázó napsütéses tavaszi időben áldozhatott a sport oltárán, több száz részvevő.

A részletes eredményeket a következő linken tekinthetik meg:

//fairtiming.hu/php/results.php?vrs=tdpuszta26&fbclid=IwY2xjawQhJW1leHRuA2FlbQIxMABicmlkETBxQjA4Zk04TTlja29HR1lpc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHuHtgFYt5axQYWWGD1zxjqlMK2U-jhcaeRNH0s0m7KxaczNa6Ek8yBXyTq3V_aem__GKpn4okad0eANNT4jostg

Z. A.
Fotó: Z. A.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram