November 5. csütörtök, Imre
2018. augusztus 26., 16:26

Elkészült az őszi futsal-menetrend

Megtörtént a Női futsal NB I-ben is a sorsolás augusztus 17-én, pénteken. A részvevő vezetők a felnőtt verseny menetén kívül egyúttal az U17-es bajnokságot is kisorsolták, így a zártkörű bajnokságban résztvevő 8 csapat számára végleges lett az őszi-tavaszi-őszi menetrend.
Futsal illuszt 2018 0826.jpg (715 x 447 px)

Mint azt a futsalhungry.hu megtudta, több csapat kerete is jelentős változáson esett át. A Ricsilla megszűnéséből több csapat is profitált, nevezetesen a Kalafa SE és a Szekszárd biztosan. Az újonnan feljutó Kalafához várhatóan több játékos csatlakozik a Skorpió SE-től és a Ricsilla SE-ből egyaránt, míg a Szekszárdhoz a Répcelak alapembere, Megyeri Boglárka csatlakozott.

Micskó Márk szája azért keserű lehet, hiszen Megyes Ági és Horváth Katalin után Fábián Rebeka is felhagyott a futsallal, érkező azonban akad bőven. Bogi mellett hasznos tagja lehet a csapatnak edzőként Kolok Vlodimir, aki Tolnáról tette át székhelyét a rivális megyei csapathoz. Vele együtt több ukrán légiós érkezett a Szekszárd együtteséhez, valamint több játékos is felkerült az első csapathoz a felkészülés során.

Az Astra legjelentősebb erősítése Sipos Lilla és Vidovenyecz Anna lesz, azonban Dombó János csapatában is vannak távozók, nevezetesen Halászi Kinga és Mészáros Dalma.

A Tolna nincs könnyű helyzetben, hiszen több klub is érdeklődik tehetséges játékosai iránt. Mint azt megtudtuk, áttették székhelyüket Budapestre, a mérkőzéseiket azonban Tolnán fogják játszani mind az U17-NBI-es csapattal egyaránt. Távozott Üveges Katalin a Debrecenhez, ahol játékos edzőként tevékenykedik majd.

A Miskolci Vénuszról csupán annyi az információnk, hogy nagyban átalakult kerete, várhatóan fiatal tehetséges játékosait próbálják majd beépíteni a felnőtt csapatba.

Az NB II-es bajnokság másik feljutója, a TFSE szintén fehér folt számunkra. Légből kapott hírek szerint ők is profitálnak a Skorpió SE játékosállományából, ezen kívül az egyébként is jó kerete üde színfoltja lehet a bajnokságnak.

Quirikó Vivien csapatának változásairól sem tudni túl sok mindent, valószínűleg egyben maradt a rutinos kerete, így gőzerővel hajtanak majd az aranyéremért. Addig is a Balatonon pihenik ki az előző évad fáradalmait a HTE játékosainak egy része, amint azt a lányok fb oldalán láthatjuk.

A tavalyi bravúr után még éhesebbek a sikerre Gyulán, akiknek szintén átalakult kerete. Mivel zömében saját nevelésű játékosokból áll csapatuk, így a fiatalok beépítése nem is meglepő. Felkerült az NBI-es keretbe Lázár Aliz és Mázik Flóra, de rajtuk kívül Hedit Edina kiváló erősítés lehet, hiszen visszatért nevelőegyesületéhez ő is. Távozó Kajári Gabriella, illetve Papp Laura és Perjési Rita, utóbbi kettő anyai örömök elé néz(ett).

Nem fogunk unatkozni, izgalmas mérkőzések várhatóak az első osztály mellett az U17-es bajnokságban is. A három körös lebonyolítású bajnokságban az U17-es mezőny számára véget ér a megmérettetés, míg az NBI-es csapatok alsó és felsőházban mérik össze tudásukat a rájátszás során.

A menetrend a következő:

1. forduló, szeptember 22., szombat
Astra - Tolna-Mözs
HTE - SZekszárd
TFSE - Miskolci Vénusz
Gyula - Kalafa

2. forduló, szeptember 29., szombat
Kalafa - TFSE
Miskolci Vénusz - HTE
Szekszárd - Astra
Tolna-Mözs - Gyula

3. forduló, október 6., szombat
Astra - Miskolci Vénusz
HTE - Kalafa
TFSE - Gyula
Tolna-Mözs - Szekszárd

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram