Az alkotás és a művészet ünnepének adott helyet a művelődési központ

Az eseményen mondott beszédében Kis-Fekete Vilmos, a művészeti iskola igazgatója intézményüket egy közel 400 fős családnak nevezte, amely családnak egy kisebb csoportjába tartoznak a képző- és iparművészet tanszakos diákok. Ők azok, akik leülnek a műteremben és alkotnak. Munkájuk rendszerint csendben történik, ám eredménye annál látványosabb.
– Egy nagyon szép kiállítást sikerült ebben az évben is összeállítani, amiért nagy köszönet jár azoknak, akik irányítják őket. A grafika tanszakon Szabó Ildikónak, a kerámia tanszakon Szondi Gabriellának és a fotó-videó tanszakon Kőházi Gergőnek. Ez a pici család korban a legnagyobb skálán mozog, örömteli látni, hogy a felnőtt korosztály is magáénak érzi a művészetet – fogalmazott az intézményvezető.
Szabó Ildikó grafika szakos tanár kiállításmegnyitó gondolatainak középpontjában az ünnep szó állt. Az alkotás, a művészet ünnepének nevezte eseményüket, ahol az 5 évestől a 66 éves növendékig mindenki meg tudja mutatni azt, ami benne lakozik. Ahogy fogalmazott: a művészet sok minden fölött áll: a mindennapi problémák, a bánat és az öröm fölött is. Szabó Ildikó beszéde folytatásában kitért a különböző életkorok jellemző ábrázolási témáira: ahogyan a kisgyermekek növényeket és virágokat, a tizenévesek önkifejezési, önismereti és fantasy témájú alkotásokat, addig a felnőttkor határán az alkotók általában ismét újra természettel kapcsolatos dolgokat ábrázolnak. Hangsúlyozta: az alkotás egy belső vágy kielégítése. Ezt ünnepeljük most. Mindegyikben ott van az álmodozás, a tervezgetés, a rácsodálkozás, a belső utazás, az önépítés, a környezet építése, ajándékozás, elgondolkodás, számolás, számítás, átalakítás és mindegyikben ott van a „csak, mert tetszik”. Ezt várja mindenki a művészettől. De az nem csak ennyi, hiszen nem mindegyik műalkotás szép: van amelyik érdekes, szomorú és lehet csúnya is. Az rámutat valamire a világban, az alkotóban, amit ki kell rakni. Akárhogy is van, ne feledjétek: jobbá teszitek a világot azáltal, hogy valamit létrehoztok! – zárta gondolatait Szabó Ildikó.
A kiállításmegnyitón zongorán közreműködött Molnár Hanga és Banó-Szabó Babett. A tárlat június 15-éig megtekinthető.






